Majd én ápollak (Veszélyes Henry ff.) Befejezett

1. fejezet (Piper)

Lécci, olvassátok végig, ígérem, hogy nem fogtok benne csalódni. 😁😊

Már lassan három éve, hogy anyám összeszűrte a levet a főnökével, és ebből egy éve együtt is élünk. És így lett egy mostohatesóm. A nem hivatalos testvéremmel nehezen lehet kijönni, pedig Isten a tanúm rá, hogy erősen próbálkozom. Hívtam már minigolfozni, bowlingozni, még moziba is, hogy megnézzük a Malaccsata 5-öt, de sosem ért rá.

És egy ideje beletörődtem abba, hogy utál, és ez sosem fog változni. Engem bűntetett, pedig én is ugyanolyan áldozat voltam, mint ő. Pontosan másfél évvel idősebb, mint én, de látszik rajta, hogy sokkal nagyobb gyerek. Egyébként ő nemrég töltötte a 18-at, én a 16 és felet.

Egy szombat reggel aztán megváltoztatott mindent...

- Anya, ez most komoly? Miért kell ilyen hosszú időre elutaznotok? - ültem le a mostoha apámmal közös ágyukra. Anya csak rendületlenül csomagolt, mintha meg sem hallotta volna, amit kérdeztem. - Figyelsz te rám egyáltalán? Milyen anya vagy te? Tudod, hogy Henry utál engem, mégis nyugodt szívvel kettesben hagysz minket egy egész hétre? Mi lesz, ha vérben fagyva találsz a nappali közepén? - méltatlankodtam.

- Ne bohóckodj már. Tény, hogy nehéz eset, de akkor sem gyílkos. Lehet, hogy ez kell ahhoz, hogy kicsit megismerjétek egymást. Egy szép hosszú hét együtt - viccelődött, mert ezt szintén nem gondolhatta komolyan.

- Pazar, te aztán tudod, hogy kell valamiből viccet csinálni - morogtam. - Jobb is, ha megyek, majd valahogy túlélem ezt a hetet - vágtattam ki a szobából dühösen. A folyosóra lépve majdnem egymásba ütköztünk a haragom tárgyával. Még éppen időben megtorpantan. Szemeztünk egymással pár másodpercig - lerítt róla, hogy felnyársal a szemeivel -, majd beviharzott a szobájába, és még az ajtót is becsapta olyan erővel, hogy kishíján kiesett a tokjából.

Miért utál ennyire? Nem tettem neki semmi rosszat, azon kívül, hogy az életébe csöppentem.

*

Anyuék késő délután indultak el a reptérre, taxival mentek, mert Henry még arra sem volt hajlandó, hogy kivigye őket, nekem pedig még nem volt jogsim. Talán majd jövő nyáron nekifutok.

Én még elköszöntem tőlük tiszteséggel, addig ő már visszament a házba. Mindhárman elég értetlenül néztünk utána.

- Próbálj vele beszélni. Rendes srác, de néha rémes természete van - mondta Jake, hogy bíztatni akart-e vele, vagy csak tényeket közölt, azt nem tudtam eldönteni.

- Ez nem csak tőlem függ, de majd rajta leszek - küldtem feléjük egy mosolyt. - Ti viszont érezzétek jól magatokat, rendben? - becsaptam rájuk az ajtót, majd a taxis elindult velük a reptérre. Egy hét Hawaii-on csodás lehet majd.

Lassan ballagtam vissza a házba, ugyan, miért is siettem volna? Hogy annyival is több ideig nézzem Henry szemrehányó képét? Semmi kedvem nem volt hozzá.

A nappaliba érve máris szembetaláltam magam vele.
A kanapén ült, és meredten a tévét nézte. Rám sem hederített, csak váltogatta a csatornákat.

- Megyek, eszem egy kis fagyit, te kérsz? - sétáltam el mögötte, de semmit sem válaszolt. Akár annak a szemben lévő falnak is mondhattam volna, még az is előbb válaszol, mint Henry. - Oké, akkor te nem kapsz - nyugtáztam ennyivel.

A mélyhűtőből elővettem egy vaníliás pálcikás jégkrémet. Ez volt az utolsó darab, és igazából az epreset jobban szerettem, de Henry kedvence volt, és direkt szivatni akartam. Még a veszekedés is jobb, mint ez a néma sztrájk.

Leültem a kanapéra, de tőle tisztes távolságra, kibontottam és jóízűen nyalogatni kezdtem. Először fel sem fogta, csak nézte azt az idóta kutyabírót, aminek semmi értelme nem volt. Már láttam, hogy ugrál a szeme alatt az ideg - nagyon inzultálhattam a papírcsörgéssel -, majd dühösen rám szólt:

- Nem lehetne, hogy... Várj, az az utolsó vaníliás? Most miért kellett elenned tőlem, én tudod, hogy nem eszem mást!

- Sajnálom, én kérdeztem, hogy kérsz-e. Annyit sem mondtál, hogy... - Nem várta meg, hogy a mondat végére érjek, felpattant, és a fagyasztóból kivette az utolsó epreset. - Ne merészeld megtenni! - figyelmeztettem, de már bontotta is, és a feléig benyomta a szájába. A szemeit azonnal összeszorította, ahogy hirtelen az agyába hatolhatott a fájdalom. - Látod, ezt most megérdemelted. - Nem bírtam visszatartani a nevetést.

- Ez egyáltalán nem vicces. Az egész szám lefagyott, és utálom az epret - nyafogta a kis bölcsis, én totál jól szorakoztam rajta.

- Te akartál bosszulkodni. Ez nem lenne, ha nem lennél velem ilyen bunkó.

- Nem, inkább akkor nem lenne ez, ha te és az anyád eltakarodnátok innen! - dobta a kukába a félig szétolvadt fagyiját, és felszaladt az emeletre. Se köpni, se nyelni nem tudtam.

Borzasztó volt újra és újra szembesülni azzal, mennyire nem bír elviselni. De én akkor sem akartam ugyanúgy viselkedni vele, inkább csak játékosan csipkelődtem, mint az igazi testvérek szokták. Többek között talán ez is bosszantotta.

Leültem a tévé elé, és az egyik kedvenc vicces csatornámra kapcsoltam, az majd visszahozza a jókedvemet. A valaha volt egyik legjobb sitcomja ment, az Agymenők. 4 tudószseniről szólt, akik igyekeztek hétköznapi problémájukat megoldani a maguk módján, imádtam benne Sheldont, bár ritkán fogtam fel, hogy miről is beszélt.

Éppen az egyik legviccesebb rész ment, amikor Henry egy szó nélkül elviharzott mellettem. Bevágta maga után az ajtót, és csak a hatalmas csendet hagyta maga után, majd hangos nevetés következett a sorozatból.

*

Este kilenc is elmúlt már, de még mindig nem került elő. Nem aggódtam érte, jött már haza később is. Én a tévé előtt ragadtam, egy jó kis romantikus filmnél. A bejárati ajtó újra nyílt, a tekintetünk újra találkozott, de a szokásos flegma arc helyett inkább csak elgyötört fejet vágott, majd nehézkesen felment az emeletre, egyetlen mogorva tekintet nélkül. Ez ijesztőbb volt, mintha sértegetett volna. Azonnal felmentem utána a szobába.

Végig sem gondoltam, hogy mit teszek, csak bementem hozzá. Mégcsak nem is kopogtam. Henry méltatlankodni sem tudott, az ágyán feküdt a takarójába gubózva. Közelebb merészkedtem hozzá, a homlokára tettem a kezem, szinte perzselt. Hogy lehet ilyen lázas? Délután még semmi baja nem volt.

- Hozok neked teát - mondtam határozottan, és nem is ellenkezett. Ereje sem lett volna hozzá.

Folyt. köv.

Sziasztok. Ez lenne a bevezető rész. Ahhoz, hogy megtudjátok, mennyi szerelmes percei vannak Pipernek és Henrynek, végig kell olvasni az egészet. És elárulom, hogy jó sok😁