Jegenyenyár

Jegenyenyár 6. Fejezet

Peti szemszöge

Ahogy odaértünk a pizzázóhoz, gyorsan be is szaladtam az étterembe. Hiszen az egyik haveromé, és már szólt, hogy készen van a rendelésem. Indulhatok érte. Amire viszont nem készültem, hogy bent összefutok Brúnóval, Manuellel és Lacival. Basszzkiiiiiiiiii, miért pont ma kellett itt lenniük. Nem baj, Petike ügyes vagy, pikkpakk lerendezed őket és szaladhatsz tovább... Na, ez a megoldás kb. eddig is tartott, mert Brúnó észrevett.
- Helló tesiiii! Hogy-hogy erre jársz? Milán merre van? - kérdezte, miközben  lepacsiztunk egymással. 
- A tékozló fiú, akit visszakaptunk végre.- mondta Manuel, miközben vele is kezet fogtam. Laci először fura volt.
- Cső tesó, mizu? - kérdezte meg Lacika.
- Nincsen semmi különös, kajáért jöttem. Felkapom, aztán rohanok is tovább. - mondtam nekik gyorsan.
- Na, mi van, Milán elküldött kaját venni? - kérdezte Manuel röhögve.
- De hát Milán írt nekem, hogy 20 perc, és itt vannak. Mindjárt befutnak. Vagy őt hol hagytad? - kérdezte Brúnó. Itt pedig végszóra megérkezett Milán és a barátnője. Édes istenem, miért én?! Miért, pont ma?
- Figyu már, ti külön jöttetek? - kérdezte Manuel értetlenül. Nem tudtam megszólalni, mert Milán hamarabb megszólalt.
- Peti, hát te, hogy-hogy itt? És miért egyedül vagy? - kérdezte meg. Na, itt már mindenki engem nézett. De tudtam, hogy nem úszom meg.
- Aha, ez érdekes lesz. Hallgatunk Maricsunk! Mi is a helyzet? - kért számon Brúnó. Jaj, anyám, most mit mondjak nekik? Tuti kombinálás lesz a vége. De legyen, megkapják az igazat.
- Egy lánnyal vagyok. Megrendeltem a kajánkat elvitelre, mert beszélgetni akarunk KETTEN, egy nyugodt helyen. De arra nem számítottam, hogy ma itt egy össznépi összejövetel lesz, amiről mellesleg nekem nem is szóltatok. - mondtam nekik egy kicsit szemrehányóan.
- Jaaa, ez nem volt betervezve, mi a benzinkúton találkoztunk Manuval. Ott mondtuk, hogy jöjjünk el kajálni. - mondta el Lacika a sztorit, akinek a szavába vágva mesélt tovább Manuel.
- Én meg írtam a Milánnak idefele jövet, mert már beszéltük, hogy jó lenne együtt kajálni. Ő mondta, hogy dolgod van, és nem érsz rá. - mondta el Manuel. Milánra néztem, és ő csak a szemével üzente, hogy „Bocs tesó én megpróbáltam."  Annak viszont örültem, hogy nem mondott semmit se Flóráról.
- Jó, srácok, figyeljetek, majd  mesélek. Össze kéne már ülni, egy kicsit iszogatni. De most tényleg mennem kell, mert várnak rám. Ne haragudjatok, skacok. Manu, töröld le azt a perverz vigyort a fejedről, semmi olyan nincs, amire te gondolsz. - mondtam neki, miközben rá mutattam. Szerintem a szemeim szikrákat szórtak közben. Erre csak elkezdett röhögni a köcsögje. Nem baj, kisöreg, jössz te még  a Peti bácsi utcájába, akkor én fogok röhögni majd rajtad.
Milán nem mondott semmit, csak mosolygott egy picit. Milán barátnője, Petra csak annyit mondott.
- Láttuk a kocsit - és mosolygott közben.
Én inkább elmentem a kajáért, kifizettem, majd a gyalogkakukk gyorsaságával sprinteltem vissza a kocsihoz.
- Csááássszzttokkk! - köszöntem, miközben már szinte a kocsinál jártam. Beraktam hátra a pizzákat, majd beültem előre Flórához. Ahogy beszálltam, vigyorogva fordultam felé, de abban a pillanatban, a kétség váltotta fel bennem a boldogságot. Úgy nézett ki, mint aki szellemet látott. Üveges szemekkel meredt maga elé, a kezei remegtek. Óvatosan, halk és nyugodt hangon el kezdtem hozzá beszélni.
- Flóra, kincsem, mi a baj? Itt vagyok veled, mi történt? - kérdeztem tőle nagyon halk, és nyugodt hangon. Eközben óvatosan nyúltam, a kezei felé, amik úgy remegtek, mintha mínusz fok lenne a kocsiban. De ahogy hozzá nyúltam, ijedtében megugrott és rettegve nézet rám. A szívemet egy jéghideg érzés borította el. Ilyet sem éreztem még előtte. Egyszerűen csak el akartam vele azt feledtetni, ami ezt az állapotot kiváltotta nála. De most már látta, hogy én vagyok az, ezért megpróbáltam hozzá beszélni, és megnyugtatni.
- Hééééé, nyugi kicsi lány! Csak én vagyok az! Mi a baj? Itt vagyok! Nyugodj meg! Jó?- mondtam neki még nyugodtabb hangon, és közben óvatosan megfogtam a kezeit, melyek továbbra is  remegtek. Egyszerűen, muszáj voltam megérinteni, nekem is szükségem volt rá. Ahogy megfogtam a pici kis kezeit, szinte azonnal elmúlt a remegése. Eközben mélyen a szemébe néztem, amiben először hatalmas félelmet láttam, majd ahogy rájött, hogy én vagyok az, szépen lassan szégyenné alakult át. Ha most nem a kocsiban lettünk volna, hanem bárhol máshol, már régen a karomba zártam volna.
Borzasztó volt őt így látni. Aggódtam érte. Ahogy szorítottuk egymás kezét, és egymás szemébe néztünk, egy kis csillanást véltem felfedezni, azokban a gyönyörű zöld szemekben. Majd, meg is szólalt azon a gyenge, de gyönyörű hangján.
- Elmegyünk egy nyugodt helyre, és elmesélem neked, hogy mi is történt ma pontosan! Arra gondoltam, hogy mehetnénk hozzám. Az új házhoz. Igaz, még nincs készen, de lassan már be tudok költözni. 1 - 2 hónap talán. - mondta el nekem az ötletét. Ami nagyon tetszett. Már csak azért is, hiszen tudom, hogy nagyon fontos neki az a ház. Másrészt pedig, hogy nem mutogatni akar, hogy ismer és velem van. Jó lesz zavartalanul beszélgetni vele egy kicsit.
- Odaviszel, ahová szeretnél Kincsem! - mondtam neki, és közben rákacsintottam, hogy oldjam egy kicsit a feszültséget benne. Ahogy elindultunk, elkezdtünk kicsit csipkelődni és viccelődni egymással. Be kell, hogy valljam, van humorérzéke, és ez tetszik, ha egy lánynak van humorérzéke.
Látszik, hogy fiú tesói vannak, nem ez a nyávogós csaj. Nagyon bírom benne, hogy nőies, de laza is.  Végig nevettünk az úton, amikor egyszer csak megálltunk, egy csodaszép, nagy kertesház előtt. Nem az a tipikus „divat ház". Amit ma már minden második háznál látsz, hogy a szürke és a fehér színek játszanak. Első ránézésre is süt róla az otthon melege, már így kintről is. A barna árnyalati és a krémszín dominál kívülről a házon. Ahogy beléptünk a kapun, egy félig kész udvart láttam. Kettő nagyobb melléképülettel, és egy medencével.
- Igen, a medence az már készen van, a fiúk nagyon fontosnak érezték, hogy az a nyárra meglegyen. A két melléképület pedig az egyik a garázs. A másik pedig, amit mi csak úgy hívunk, hogy a dühöngő. Gyere, meg mutatom. - mondta Flóra, én pedig követtem hátra. Ahogy beléptünk, a szám is tátva maradt. Volt abban a helyiségben minden. Billiárd asztal, csocsóasztal, darts tábla, hatalmas sarokülő, és egy bárpult a sarokban.
- Igazából ezt a kovid alatt csináltuk magunknak, hogy tudjunk hova kimozdulni egy kicsit, mikor minden zárva volt. Szerintem a totális becsavarodástól mentett meg minket. - mesélte el Flóra.
- Le tudunk itt is ülni, vagy a teraszon szeretnél? Annyi, hogy akkor a székeket, meg a kis asztalt ki kell rakni oda, mert a múltkor el pakoltam mindent. - mondta Flóra.
- Legyen a terasz. De ez a helyiség, ez nagyon király. Nagyon tetszik. - mondtam neki. Ezen Flóra csak nevetett. Mondtam már, hogy imádom, amikor nevet? Ha esetleg nem, akkor most mondom.
- Gondoltam, azért mutattam meg neked. - mondta még mindig nevetve. De ahogy bementünk a házba, ott is ledöbbentem. Azt éreztem, hogy haza értem. A tipikus mediterrán, olasz stílus jutott az eszembe róla, az otthon melegével keverve. Nagyon tetszett. Olyan letisztult, nem hivalkodó volt. Mint amilyen a Flóra is. Kész végem volt. Ezt látta rajtam ő is, és elkezdett nevetni.
- Na, nem ér kinevetni. Nagyon tetszik. Annyira harmonikus, nyugodt. Nem az a tömeg szürke-fehér kombináció. - mondtam neki. Majd ahogy ránéztem, láttam, hogy elpirult.
- Igen, én sose szerettem a tömeg lenni. Se divatban, se másban. Ha valami nem illik hozzám, azt nem erőltetem, mert az a trendi, vagy az a divat éppen. Én imádom a föld színeit, a barnát, a fehéret, feketét, zöldet, kéket, szürkét.
Ezért ezek dominálnak az egész házban. Nekem a kedvenc helyeim Olaszország és Velence. Görögországot is imádom. Így próbáltam a mediterrán hangulatot belecsempészni az otthonomba, hogy egy nyugodtabb hangulatot tudjak vele teremteni. - kezdte elmagyarázni Flóra, ahogy körbevezetett a házon. Egyszerűen hihetetlen munkát végzet vele.
- Te ezt tanultad? Ezzel foglalkozol, építészet, lakberendezés? - kérdeztem meg. Amire nem válaszolt, csak nevetett.
- Nem. Nem, ezt tanultam, és nem is ezzel foglalkozunk. Én hegesztőként végeztem 17 évesen egy szakmunkás suliban. Igen, nevess ki, döbbenj meg , de tényleg így volt. Majd, ahogy felköltöztem Pestre, esti tagozaton érettségiztem le. Utána a műszaki egyetemen végeztem el a hegesztő mérnöki szakot.- ahogy ezt elmondta, én teljesen sokkba kerültem. Egy lány, aki hegeszt?! Ezt hogyan?!
- Azta, ez hogyan jött neked? Nem egy tipikus lányos szakma, az biztos. - mondtam neki kíváncsian.
- Gyere, együnk és közben mesélek. - mondta. Majd összeszedtük a dolgokat, és kiültünk a teraszra enni.
- Na, mesélj széplány, hogy is van ez? Hegesztő? Hegesztő mérnök? – kérdeztem rá. Erre elnevette magát.
- Hát, ez úgy kezdődött, hogy én nagyon szerettem volna, Formula1 pilóta lenni. Egészen picike kislány koromtól. Olyan 5-6 éves lehettem. De ugye rájöttem idővel, hogy esélyem sincs abban a szakmában, mert lány vagyok. Ezért jött akkor a rali később, ami a mai napig nagy szerelmem. Általános suliban autószerelő akartam lenni. De kinevettek. Viszont nagyon jó kézügyességem volt. Nehéz anyagi helyzetben voltunk akkor, és így próbáltam olyan dolgot találni, amivel gyorsan el tudok helyezkedni. Felvettek több képzőművészeti suliba is, de nem tehettem meg, hogy oda megyek. Így jött a hegesztés. Amivel alkothatok, kell
hozzá kézügyesség, és még lehet vele keresni is. Gondolom, mondanom sem kell, hogy egyedüli lány voltam az osztályban. Jó volt, ott sosem csúfoltak semmiért. Tudod, azért szerettem oda járni, mert ott nem voltak lányok. Akik csak a bátyóim miatt akartak barátkozni velem, mert szerelmesek voltak valamelyikükbe. Úgyhogy a közép sulit nagyon élveztem, kitűnővel végeztem el. Állást is ajánlottak egy nagy cégnél. Százhalombattán kellett dolgozni. Nem akartam hetelni, így az akkori barátommal úgy döntöttünk, felköltözünk Budapestre. Ő 3 évvel volt idősebb, mint én. Otthonról anyukám ki is rakott, mert nem voltam hajlandó eltartani a nevelő apánkat. Mindig veszekedtem, hogy menjen dolgozni ő is. Mindeközben ott voltak a tesóim, akiknek még volt 1-1,5 évük a suliból, hiszen ők még érettségiztek is. Záven építészetet tanult, majd ebből is diplomázott le. Marci csőszerelő lett. Neki nincsen diplomája, inkább dolgozott mint én. Nimród pedig bútor asztalos lett, akit bár felvettek belső építészeti szakra, nem végezte el. Balázs a kis öcsink még keresi önmagát. Nem tudja, merre szeretne elindulni, így majd ahogy alakul. Nálunk mindig fog tudni dolgozni.  Annyira bedarált minket a cég és a hajtás, hogy nem a tanuláson volt a hangsúly utána. Magunknak akartuk felépíteni egy olyan munkahelyet, ami biztos és stabil. Így alakult meg a cégünk, ami ipari hegesztéssel, csőszereléssel és lakatos munkákkal foglalkozik. Emellett még ott van egy bútorasztalos vonal, amivel egyedi tervezésű bútorokat készítünk.
Ebből most éppen Korzikára tervezünk kettő beépített konyhabútort. - ahogy mesélt magáról, a családjáról, közben csillogott a szeme, és ragyogott a boldogságtól. Hatalmas utat járt, jártak be együtt. Csodálatos tesók lehetnek. Mosolyogtam rajta.
- Mi lett a barátoddal, akivel felköltöztél? - kérdeztem tőle, mert ez a dolog valahogy elveszett a történetben. Láttam, hogy erre a kérdésre megfeszült. A pizza szeletet is letette. Aha, itt olyan dolog lesz, ami nem boldog. Valahogy úgy érzem, hogy nekem sem fog tetszeni, amit mondani fog.
- Az a része az életemnek nem volt boldog és felhőtlen. A részletekre most inkább nem térek ki. Nagy vonalakban annyi, hogy folyamatosan kritizálta a külsőmet és megalázott emiatt. Nyilvánosan, mindig csak nyilvánosan, hogy nagyon fájjon nekem. A megaláztatások, a szégyen, az éheztetés és az önsanyargatás a mindennapjaim része volt. Körülbelül úgy 5-6 évig. - mondta el Flóra úgy, hogy nem mert közben a szemembe nézni. Láttam rajta, hogy minden egyes szónál, szinte fizikálisan húzza magát össze, mint aki szégyelli, ami vele történt. Ezért én felálltam, lassan odasétáltam hozzá, és a székkel együtt elfordítottam az asztaltól, hogy velem szemben legyen, majd megöleltem. Először megfeszült, majd belesimult a nyakamba. Szinte éreztem, ahogy megnyugszik. Belepusziltam a hajába.
- Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem. Van egy sejtésem, hogy ezzel nincsen vége a történetnek. De megértem, ha nem szeretnéd most elmondani. Majd amikor készen állsz rá, akkor majd elmondod nekem. Megígérem neked, hogy erről soha senkinek nem fogok beszélni, a kettőnk titka marad! - mondtam el neki ezt úgy, hogy a könnyeimet tartottam vissza. De Flóra ezt nem láthatta, mert a hajába beszéltem. Ugyanis nem bírtam még mindig elengedni. Annyira jó volt a karjaimban tartani. Itt tudtam, hogy biztonságban van. Soha senkinek nem fogom engedni, hogy bántsa vagy, akár csak csúnyán nézzen rá, mert én fogom elintézni azt a személyt.
-  Köszönöm Peti, veled olyan biztonságban érzem magamat. Amit nem tudok, hogy most miért mondtam ki hangosan. - mondta el nekem Flóra, és hallottam a hangján, hogy mosolyog. Ránéztem, mélyen a szemébe, és kezdett elpirulni. Gyönyörű volt így.
- Soha nem foglak bántani. Megígérem neked Flóra. Én is biztonságban érzem magamat melletted, és egyfajta furcsa nyugalmat is. Nem tudom, hogy mit csinálsz velem, de ne hagyd abba kérlek. Évek óta nem voltam ilyen állapotban. - mondtam a szemeibe nézve. Erre még jobban elpirult, amin mindketten el kezdtünk nevetni. Majd belebújt a mellkasomba.
- Ne szégyelld, hogy elpirultál kicsi lány. Gyönyörű vagy így is. - mondtam neki boldogan. És tényleg boldog voltam. Amilyen évek óta nem.
- Most mesélsz te, magadról egy kicsit? - kérdezte Flóra.
- Persze, de ez nem lesz valami izgalmas. Kispesten nőttem fel, egy átlagos polgári családban. Van nekem is két bátyám. Az idősebbnek már van saját családja, felesége és gyereke is. A fiatalabb bátyámnak pedig ősszel lesz az eljegyzési partija. Én is jártam egyetemre, bár nem sokat, mert kibuktam a zene miatt. Amit nem bánok, mert ez volt  a nagy álmunk, amit most jelenleg is élünk. Gyerekként fociztam és teniszeztem. A tenisz miatt ismertem meg a Milánt. Aki ma már nem csak a legeslegjobb barátom, hanem a zenésztársam, az élettársam és a zenei producerünk is egyben. Körülbelül, két életre elegendő élményünk van, amit együtt éltünk meg, vagy éltünk át. Van egy közös macskánk, Tuco a neve. A szüleimmel volt egy időszak, amikor nem volt olyan jó a kapcsolatunk, mert nem hittek abban, hogy a zenéből meg lehet itthon is élni. Amikor kiraktak az egyetemről, mennem kellett otthonról. De valahol ezzel jót is tettek nekem/nekünk. Hiszen akkor költöztünk össze Milánnal, és ott együtt még jobban a zenére tudtunk koncentrálni. Megmaradtam azzal a markényi emberrel a környezetemben, ugyan olyannak, amilyen akkor voltam, amikor elkezdtük ezt az egészet az igazi gyerekkori barátokkal. Változtam idegenekkel szemben sokat. Az érdekemberek miatt is, meg a média cirkuszi világa miatt is. Sokszor égettem meg magamat azzal,  hogy kedves voltam, vagy megbíztam emberekben, és rövid időn belül viszont láttam címlapokon magamat. Ne értsd félre, tudom, ezzel jár, ez az, amit vállaltunk. Csak én egy elég nyitott, extrovertált személyiség vagyok, és fáj ezt elnyomni magamban. Sokat bántottak a volt barátnőm miatt is. - mondtam el neki őszintén. Flóra pedig csak hallgatott.
- Kérdezhetek valamit? Mármint oké, ez így hülyén hangzott. De naaa - mondta nevetve Flóra, és én nevettem vele. De értettem, hogy mire gondol.
- Persze, bármint. - mondtam neki.
- Oké, én megmondom őszintén, megfordult a fejemben, hogy rád keresek a neten, de nem tettem. Még pedig pontosan azért, amit mondtál te is, hogy ott sokszor egy kiforgatott valótlan valami van leírva, egy névtelen valakire hivatkozva. Mi volt a kapcsolatotokban a gond? Ha nem baj, hogy rákérdeztem, van még sokszáz másik kérdésem is- mondta Flóra, és őszinte kíváncsiságot láttam rajta.
- A médiát nem mondanám, mert ő is zenész volt. Már nem az. Inkább az, hogy túl gyereknek gondolt magához képest, vagy inkább kevésnek. -mondtam el neki őszintén.
- Te szakítottál, vagy ő szakított  veled? - kérdezett ismét.
- Ő szakított velem. De már éreztem egy ideje, hogy baj van. - mondtam el neki az igazat. Meséltem még az egész kapcsolatunkról neki. Mindent, de mindent elmondtam. Nem kérdezett közbe egyszer sem. Figyelmesen hallgatott. Sokkal több mindent elmeséltem neki, mint mondjuk a Milánnak. De jól esett kibeszélni magamból ezt a dolgot.
- Figyelj, így a te szemszögedből ez az egész, ahogy elmondtad, nekem az jött le, hogy te mindent beleadtál ebbe a kapcsolatba, ahol ez az igyekezet nem biztos, hogy úgy lett értelmezve, ahogy azt esetleg kellett volna. Nekem egy kicsit olyannak tűnik, mintha nem tudta volna megfogalmazni pontosan a másik fél, hogy mit is szeretne ettől a kapcsolattól. Nem biztos, hogy jól látom. - mondta Flóra, és igen, pontosan értettem, hiszen ebben éltem 1 évig. Sose tudtam, hogy mi a jó, vagy a rossz, amit csináltam.
- Igen, ezt nagyon jól látod. - mondtam neki mosolyogva. Olyan jó, hogy valaki megérti, és nem csak azt kapom meg, hogy a nők bonyolultak. Flóra sem az.
- Van, ami változott benned azóta, hogy ismertek lettetek? - kérdezte meg. Ezen meglepődtem, nem szoktak ilyen kérdéseket feltenni.
- Talán az, hogy nem engedhetjük úgy el magunkat a civil életünkben sem mint előtte. Gondolok itt arra mondjuk, hogy egy strandra, vagy egy plázába, vagy moziba, nem tudunk olyan könnyen elmenni. Hiszen nagyon sokszor megállítanak a rajongók, ami tök jó, meg örülünk neki, csak sokszor szeretnénk mi is kicsit kikapcsolódni, a barátokkal, családdal lenni.
Körülményesebb a megszervezése, vagy külföldre kell menni, hogy tényleg egy átlagosnak mondható napot éljünk meg. Ami nem rossz, meg minden szakmának meg van a hátránya, ugyan úgy itt is. Csak tényleg jól esne, csak úgy kikapcsolódni a barátokkal, mint mondjuk 3-4 évvel ezelőtt. - mondtam el neki őszintén. Talán az elmúlt 1-2 évben érezzük azt Milánnal, hogy már nem tudunk, úgy kimozdulni mint előtte. Nem nagyon van civil életünk. Ami nehéz sokszor. De ettől imádjuk azt, amit csinálunk. Sokat beszélgettünk még. Észre sem vettük, hogy rohan az idő. Egyszer csak csörgött a telefonom.
Láttam, hogy Milán keres. Mutattam Flórának, hogy ki hív, és csak elkezdett nevetni.
- Bemegyek, megnézem az én telefonomat is, mert én direkt bent hagytam, hogy ne keressenek. Beszéljetek csak nyugodtan. – mondta, miközben fel akart állni. De utána nyúltam, és megfogtam a kezét.
- Nem kell, maradj nyugodtan. - kérleltem a szememmel. Majd ahogy visszaült, a kezét nem engedtem el. Felvettem a telefont.
- Cső tesó, mondjad. Baj van? - kérdeztem miközben Flóra pici kezét elkezdtem simogatni a hüvelykujjammal. Olyan bensőséges volt már az a mozdulat is.
- Cső, nem, csak mivel már hajnali egy óra van, és nem vagy még itthon, gondoltam megkérdezem, hogy élsz-e még! - mondta Milán kómás hangon.
- Jó minden, csak nem néztük az időt. Lassan megyünk. - mondtam neki, de közben én nem is figyeltem oda rá. Flóra apró kezét néztem, ami az ölemben volt és simogattam, majd láttam, hogy egyszer-kétszer kirázza a hideg az apróbb érintésekre, amikor nem csak a kézfejét simogatom, hanem a tenyerét is. Ahogy felnéztem rá, láttam, hogy nem engem hanem, a kezünket nézni csillogó szemekkel. Itt megértettem vele kapcsolatban egy nagyon fontos dolgot. Hogy
hozzá nem értek úgy még pasik, ahogy azt ő megérdemelte volna. Hallottam, hogy Milán magyaráz valamit a telefonban, de nem figyeltem rá. Nem is tudom, hogy mit mondhatott nekem, de ez ebben a pillanatban nem is érdekelt.
- Tesó, majd megyek! Csá! - és rányomtam a telefont. Ez a mondat volt, ami kirántotta Flórát a bűvöletből. Egy picit megrázta a fejét, és felnézett rám. Én csak mosolyogtam rá.
- Indulnod kéne? Baj van? - kérdezte meg. Én csak megmutattam neki, hajnali egy múlt 5 perccel.
- Basszus menjünk, neked holnap próba, nekem meg munka. - pattant fel gyorsan. Majd csendben elpakoltunk. Ahogy beültünk a kocsiba, Flóra rápillantott a telefonjára és megfeszült.
- Mi  a baj? Miért lettél feszült? - kérdeztem rá és felé fordultam.
- A mai vagyis, a tegnapi napom. Egy olyan dolog történt, amit minden erőmmel próbáltam elkerülni, eddig sikeresen. Tudod, mondtam az exemet neked. Na, hát neki van egy unokahúga, én sem tudtam, hogy van neki a mai napig. Ugyanis a kedves bátyám, Marci elkezdett vele kavarni. Amikor visszaértem Szegedről, ezzel vártak bent az irodában. Hogy a Marci barátnője Adél, az exem, Roland unokahúga. Emiatt most megy a feszkó otthon, hogy most akkor mi legyen. Mert Nimród, Záven féltenek engem. De félnek ettől a helyzettől, hogy mi lesz ebből. Marci megsértődött, most mi vagyunk a közellenség a szemében. Balázs pedig pánikol, hogy akkor mi lesz így velünk, ötünkkel. Én elmondtam nekik, hogy nem érdekel, hogy Marci mit csinál és kivel. De nem akarok találkozni azzal a lánnyal. Nekem az egy nagyon sötét, nehéz és szenvedéssel teli időszaka volt az életemnek. Amiből nehezen, de fel tudtam állni, nem akarom, hogy bármilyen minimális kis szikrája is visszatérjen a múltamnak a jelen életembe. Én egyébként is nehezen kezelem a tesóim barátnőit. Tudom, hogy ez hülyén hangzik, de féltem őket. Tudom, hogy sok lány, vagy nő próbál pénzes, jó karrierrel rendelkező pasikat ki fogni magunknak. Tisztelet persze a kivételek, mert vannak azok is, én ezt nem is tagadom, ne értsd félre. De van egy egész nagy cégünk. Szép nyereséggel.
Elég nagy és nívós jövőbeni projektetekkel. A tesóimnak is meg vannak a saját kis elkezdett építkezései. Ott az a ház a Závené lesz, amikor kész lesz. - mutatott a szomszéd házra. - Az pedig Nimródé, ott mellette a Marcié. -mutatott a szemben lévő két házra. Rákérdeztem volna, hogy ők így fognak-e együtt lakni, mert ez tök jó lehet.
- Szóval féltem őket, hogy csak kihasználják és átverik őket. Závennek már 2 éve van kapcsolata, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor láttam azt a lányt. Nem azért, mert nem szimpatikus, csak már volt arra példa, hogy annyira szerettek volna velem jóban lenni, hogy a falra másztam tőlük. Mert elég átlátszóak voltak ezek a nők. Balázs kis barátnője, pedig egy csendes aranyos kislány, olyan mintha a húgom lenne. Ő teljesen más volt az első perctől kezdve. Imádom az Emmát nagyon. Természetesen ők kb még tinik bármi lehet abból a dologból is, de jó hatással vannak egymásra és nekem ez
pont elég. - mondta el Flóra a mai dolgokat.
- Figyelj, ez egy nagyon szar helyzet, és ilyenkor nem lehet szerintem jó, vagy rossz tanácsot adni. Mert ezeknek a kimenetelét a helyzetek szülik. Én itt vagyok neked, bármi van, bármikor. Rám számíthatsz. - mondtam, miközben megfogtam és megszorítottam a kezét, és mélyen azokba a gyönyörű zöld szemeibe néztem. Erre egy olyan őszinte és boldog mosolyt kaptam tőle, ami feltöltött energiával. Mindig ezt szeretném rajta látni.
- Köszönöm Peti, ez nagyon sokat jelent nekem, tényleg. De remélem, azt tudod, hogy ez viszont is igaz. - mondta nekem komolyan. Olyan nézéssel, hogy éreztem, a lelkemig lelát. Tudtam, hogy így van, hiszen éreztem, de arra nem gondoltam, hogy elég hamar szükségem is lesz erre a segítségre. Elindultunk haza.  Megálltunk előttünk, és láttam, hogy ég a konyhába lámpa. Erre elkezdtem nevetni. Flóra csak kérdőn pillantott rám. Mutattam neki a konyha ablakunk irányába.
- Nézd, látod ott azt az ablakot, ahol ég a lámpa? - kérdeztem tőle, miközben mutattam is neki. Ő meg csak bólintott.
- Na, az a mi konyhaablakunk, ami kettő dolgot jelenthet. Vagy megint elfelejtette lekapcsolni a lámpát, mint ahogy szokta mindig is Májlóka, vagy pedig kukkolni fog megint minket. - mondta nevetve. Erre Flóra is elkezdett nevetni.
- Szerintem az utóbbi, mivel nagyjából 30 perce telefonált. - mondta nevetve Flóra.
- Elszívok egy cigit, maradsz még velem addig? - kérdeztem tőle. Erre csak bólintott, leállította a kocsit és kiszálltunk. Ahogy átsétáltam az ő oldalára, ahol a járda is volt, meglepődtem, hogy milyen csend van most.
- Na, mondjuk erre se gondoltam volna, hogy Budapest kvázi belvárosában hajnalban ekkora csend legyen. - mondta ki Flóra is, amire én is gondoltam.
- Ugyanez futott át az agyamon - mondtam neki és közben rágyújtottam. Ránéztem, és valamilyen belső késztetésre hallgatva, megfogtam és helyet
cseréltem vele. Én dőltem neki az autónak, őt pedig magamhoz húztam. Nem kérdezett semmit, nem lepődött meg, sőt szinte úgy bújt hozzám, mint egy kiscica. Nagyon édes volt.
-  Nem zavar, hogy cigizek? Mert ha igen, akkor állj vissza nyugodtan oda. - mondtam neki, bár nagyon bíztam benne, hogy nem fog elmozdulni tőlem. Olyan jó és megnyugtató volt, hogy átkarolva nekem dőlt.
- Nem, nem zavar. De neked nem lesz belőle bajod, ha meglát minket így valaki? Nem akarok gondot neked vagy bármi. - mondta hallkan, hogy ne hallja meg senki.
- Nem, nem lesz semmi. Senkinek semmi köze, hogy a szabadidőmben mit csinálok, és kivel töltöm.  És én veled akarom tölteni, akkor veled is fogom, ha te is szeretnéd. - mondtam miközben egy nagyot szívtam a cigimből. És közben éreztem Flóra illatát, kezdtem elálmosodni is. Annyira jó volt vele lenni. Nem akarom, hogy elmenjen. De ő nem olyan lány. Nem az a kategória. Láttam rajta, hogy ő is fáradt és ásított is egyszer.
- Menjünk kicsi lány, bár nagyon nincsen kedvem elengedni téged, de muszáj. Menj haza és pihenj. - mondtam neki, miközben megforgattam, mintha csak táncolnánk. Ezen kuncogott egy kicsit, ami csodálatos hang volt. Odahúztam magamhoz egy utolsó ölelésre, de csak a mai napra, hiszen alig várom, hogy újra lássam. Ekkor már én álltam háttal az ablaknak és a teraszunknak. Egyszer csak  még jobban hozzám bújt ez a csoda nő és a fülembe suttogott, amitől kirázott a hideg....bassza meg, hideg zuhanyt kell vennem, ha bementem.
- Én nyertem, mert kukkolnak. - mondta vigyorral a hangjában. Basszddkkiiiiiii, ne már, tiszta égő.
- Mondd, hogy csak viccelsz, kérlek- mondtam neki esdeklő hangon.
- Nem, nem, szépszemű hercegem. Nem viccelek. - mondta egy kicsit hangosabban. Majd, ahogy elengedtük egymást, megfordultam és Milán kint
állt és cigizett. Egy melegítő nadrágban, ez már jó a múltkori alsónadrágos mutatványa után, egy kabát volt még rajta, és az ÉN papucsom.
- Haver, ez nagyon gáz, amit csinálsz. - mondtam neki nevetve. Flóra is elkezdett nevetni, bár látszott rajta, hogy próbálja visszatartani.
- Én csak cigizek. - mondta Milán komolyan. Én néztem rá, hogy engem ne akarjon már átverni. Flóra megbökte a karomat, majd megszólalt.
- Azért remélem, hogy a barátod, tisztában van vele, hogy fordítva gyújtotta meg a cigit. - mondta olyan hanggal, amin nagyon érződött, hogy küzd azzal, nehogy elnevesse magát. Ránéztem Milán kezére, és tényleg, a füstszűrő égett, mint egy gyertya.
- Tesssssóóóóóó, fordítva ég a cigid, az meg van, remélem. - és én elkezdtem nagyon röhögni rajta. Flóra is eddig bírta. Ő is elkezdett nevetni. Mi így
egymásnak dőltünk megint, én átkaroltam reflexből a vállánál. Milán is el kezdett röhögni, de egy kicsit vissza vett, amikor ránk nézett, és már csak azt vettük észre, hogy villan egy vaku.
- Tessék, meg lett a lesi fotónk is - mondtam nevetne Flórának.
- Na, jó, én tényleg megyek, mert még haza kell mennem. - mondta Flóra, miközben már a könnyei törölgette. Itt Milán lefagyott.
- Gyere, nézd meg gyorsan az autót, aztán megyek- kiabálta Milánnak, aki mint egy kisgyerek szaladt le hozzánk. Ezzel most nagy örömet okozott neki. Remélem, tudja. 
- Hát akkor Milán, őFlóra, Flóra pedig ő Milán, a legjobb barátom, és az élettársam is egyben. - mutattam be őket egymásnak.
- Szia, Valkusz Milán - mondta Milán, miközben kezet nyújtott Flórának.
- Szia, Fodor Flóra - mondta Flóra is és közben kezet fogtak. Nem így terveztem bemutatni őket egymásnak, de lehet így jobb is. Nem izgult egyikőjük sem. Spontán volt az egész és ez így volt jó. Remélem, azért el fogják fogadni egymást, és jól ki fognak jönni. Mert örülnék neki, jó lenne együtt is programokat csinálni majd hármasban, vagy akár négyesben Milán barátnőjével együtt. De ez még a jövő zenéje lesz gyerekek.

Folytatás hamarosan!