Jegenyenyár

Jegenyenyár 9. Fejezet

Flóra szemszöge

Amikor a Peti kérte, hogy náluk találkozzunk egy kicsit ideges lettem és aggódtam a helyzet miatt. Ne értsétek félre, tudtam, hogy nem fog semmi történni nem azért hív át magukhoz. Egy baj van ezzel a fiúval, nem tudok neki nemet mondani. Annyira megfogott. Olyan falakat dönget, és rombol le, hogy saját magamon meglepődöm. Gyorsan elkészültem egy sötétkék MOM jeans farmert vettem fel, ami egy kicsit bő és kényelmes. Hozzá egy egyszerű magasabb nyakú fehér pólót, majd rá egy sötétkék farmer kabátot. Cipőnek pedig a fehér converst húztam fel. Nem sminkeltem csak a leghalványabb BB krémet kentem az arcomra még egy kis szempilla spirál és kész is voltam. Megnéztem gyorsan, hogy a Sheilanak van e kint víz meg táp. Aztán már mentem is ki a lakásból, gondoltam le megyek, levegőzök addig, amíg a Peti ide nem ér. Nem tudom, hogy neki milyen autója van. Igazából azt sem tudom megmondani, hogy így hirtelen mibe tudnám elképzelni. Miközben e gondolkoztam egyszer csak befordult egy gyönyörű hófehér Mercedes a parkolóba. Na mondjuk ez igazán Petis autó gondoltam magamba. Aztán tényleg Ő szállt ki belőle. Amikor megláttam egy hihetetlenül kellemes érzés szaladt át az egész testem. Egyszerre érzetem nyugalmat és lettem izgatott is. Az a kisfiús mosoly az arcán mikor meglátott és kezdett el felém majd hogy nem szaladni engem is arra késztetett, hogy meginduljak felé. Mosolyogtam rá én is.
- Hát, szia kicsi lány! – mondta mosolyogva Peti miközben már öleltük is meg egymást. Annyira jól eset, hogy szinte bújtam bele, akár egy kismacska. És akkor történt az, hogy meg csapta az orromat az a tipikus Peti illat. A cigi és parfüm keveréke. Hirtelen azt éreztem, hogy itt semmi rossz nem történhet a karjai között velem.
- Sziaaa Petim! Mi újság? – kérdeztem tőle mosolyogva. Majd elengedett, de csak annyira, hogy átkarolja a vállam és úgy indultunk el a kocsihoz. Peti Úriember volt és kinyitotta nekem az anyós oldal, felöli ajtót.  Amikor beült, rám nézet azokkal a gyönyörű szemeivel.
Én csak mosolyogni tudtam, nem is tűnik fel, hogy mennyire hiányzik, amikor így napközben nem találkozunk. De ilyenkor mikor itt van mellettem akkor igen. Aminek pedig ténylegesen nagyon örültem az, pedig az, hogy az egész autóban Peti illat volt. Nevessetek ki nyugodtan, de én imádom az emberek illatát. Mármint az ápolt emberek illatát. Biztosan ti is vagytok úgy vele, hogy van egy illat, amit annyira egy személyhez tudtok kötni, hogyha bárhol megérzed, rögtön beugrik az a személy. Petinek annyira jellegzetes illat keveréke van, hogy soha nem éreztem még sehol. És annyira imádom. Peti csak nézet rám és mosolygott.
- A kocsinak örülsz, vagy nekem? – kérdezte tőlem vigyorogva. Erre elnevettem magamat. Na, ezt nem kötőm az orrod hapsikám.
- Nem is tudom, döntsd el te. - mondtam egy hatalmas mosollyal az arcomon. Erre szinte el kezdett vigyorog ő és csillogni a szeme. Igen ezzel most teljesen levettem a lábamról. Amúgy is kezd veszélyesen közel kerülni hozzám, de valamiért azt érzem, hogy Ő nem bántana.
- Na menjünk, kicsi lány. Májló már vár minket. – mondta nekem Peti, de én erre elkezdtem idegeskedni. Ők híresek, nyilván nem szívesen engednek be bárkit is az intimszférájukba. Emiatt én úgy gondolom, hogy mivel a Milánt nem ismerem úgy nem biztos, hogy örül neki, hogyha én oda pofátlankódom. Próbáltam el rejteni Peti elől, hogy ez eszembe jutott, de hát én lassan olyan vagyok neki, mint egy nyitott könyv.
- Mi a baj? - kérdezte meg tőlem, amikor elindultunk. Na, látjátok erről beszéltem.
- Peti, én nem akarom zavarni biztos pihenni, akar. Jó ötlet, hogy oda megyek? - kérdeztem meg félve. Peti erre elmosolyodott és megfogták az ölemben a kezemet, majd összefűzte az ujjainkat.
Már ezzel a mozdulattal meg tudott nyugtatni.
- Nyugi Flóra, nem baj, hogy jössz. Sőt segíteni kell egy kicsit összekaparni Milánt, mert most zűr van a paradicsomban. – mondta nekem Peti. Szegény srác. Akkor lehet, hogy jobb is, hogyha nem hagyja most egyedül.
- Ajaj, segítek, ha tudok szívesen. De biztos, hogy erre én alkalmas leszek? Nem ismerem Milánt szinte semennyire sem. A barátnőjéről meg végkép semmit nem tudok. - mondtam a Petinek.
- Nyugi már, a Milán is örült annak, hogy átjössz hozzánk nyugi. – mondta nekem Peti és közben meg szorította a kezemet. Mivel egy kisebb dugóba kerültünk, így 40 percet voltunk a kocsiba kettesben. Nagyon jól elbeszélgettünk, nevettünk sokat. Meg is tudott nyugtatni. Annyira el tudta terelni a figyelmemet, hogy már csak az tűnt fel a bejárati ajtóban enged előre. Ahogy beléptünk a lakásban. Milán lépet ki a szóbájából. Itt újra kezdtem egy kicsit feszült lenni, de Milánon sem látszott semmi. Vagyis az, hogy bánná, hogy így beállítottam hozzájuk.
- Halihó, jó gyorsak voltatok! – mondta Milán, miközben oda jött hozzánk.
- Szia Milán! – köszöntem vissza neki.
- Hamarabb ide értünk volna, csak vissza fele beleszaladtunk egy kisebb dugóba. - mondta Milánnak a Peti. Közben levettük a cipőinket még a kabátomat is elvette Peti, és fel akasztotta a fogasra.
- Rendeljünk kaját. Ki mit kér? – érkezett egy kérdés a Peti felől. Basszuskulcs. Tudjátok már meséltem, hogy én nem igazán szeretek mások előtt enni. Küzdök a mai napig azzal a szép csomaggal, amit a Roland rám rakott. Nem tudom ebből, hogyan tudnám kihúzni magamat. Pedig ma még nem is ettem csak egyszer. Cukorbetegként ez nem igazán jó. De higgyétek el, ha már lesz elég bátorságom elmesélni az egész történet részletesen, akkor majd megértitek, hogy miről is beszélek pontosan. Láttam a Petin, hogy szinten átlát rajtam és érzi, hogy valami nem jó. Annyira szégyellem ilyenkor azt, hogy nem tudtam évekkel ezelőtt ezt a dolgot magam mögött hagyni, azzal a mocsokkal együtt.
- Kínai? - kérdezte Milán, és a szemét kapkodta kettőnk között.
- Nekem mindegy. – mondtam gyorsan bízva abban, hogy Petinek nem tűnik fel semmi ebből. De ez nem sikerült, mert ahogy rá pillantottam láttam, hogy szinte meg villan a szeme. A kezet a hajamra tette, ez után elég volt egy pillantást váltani a legjobb barátjával és a Milán már kapcsolt is.
- Bemegyek a stúdió szobába bent hagytam a telom, mindjárt jövők addig beszéljétek meg és után megrendeljünk. - mondta Milán és el is indult be a stúdióba. Ezután Peti megfogta a kezemet és behúzott a szobájába. Amikor előre engedet, hogy leüljek, akkor engedte csak el a kezemet. A szobájába belépve még jobban megcsapott az illata, amitől már kezdtem is szinte megnyugodni. Majd oda ült mellém, és megfogta mind a két kezemet ezzel kényszerítve, hogy rá figyeljek.
- Mi a baj kincsem? Eddig olyan jól érezted magad? Történt valami? - kérdezte meg tőle komolyan. Én erre elszégyelltem magamat. Tudom, hogy az étkezés a társas élet vele járó például baráti vacsorák, cukrászdába járkálás. Nekem ezek a dolgok nehezen mennek. Peti pedig annyira igyekszik és látom, meg érzem is, hogy próbál velem törődni, de ha megtudná az igazat. Utána hogyan tudna rám nézni? Mint egy nőre, vagy mint egy megmentésre szúroló kismacskára?
- Nem nincsen baj. Csak....Tudod, én nem ....nagyon szeretek enni ....mások előtt...- mondtam nagyon halk hangon. Tudjatok, mit láttam ez után a mondat utána a szemében?! Haragot és talán bosszút?! Erre csak megszorította a kezemet. Itt elkaptam róla a tekinteteket nem bírtam rá nézni. Vajon mit gondolhat magában rólam?
- Kincsem, néz rám, kérlek. Nyugodj meg jó? Azt eszel, amit szeretnél. De muszáj enni, mert cukros vagy. Milán csak azért kérdezte meg, hogy mit szeretnél enni. Mert tudja, hogy cukorbeteg vagy, nem tudjuk, hogy mit ehetsz és mit nem. Csak jót akartunk. - mondta miközben a szemembe, néztem. Láttam, hogy tényleg így gondolja és tudtam is róla. Ennyire már megismertem.  Elszégyelltem magamat, hogy hogyan viselkedhetek így vele, vagyis velük. Két csupa szív srác. Nem tudom, hogy ki intézte így, hogy nekem meg kellett őket ismernem de nagyon szerencsésnek érzem magamat miatta. Egyszer csak Peti magához húzott és megölelt. Ahogy öleltem elöntött a nyugalom.
- Sajnálom, én nem akartam bajt. De ezzel kapcsolatban annyi rossz élményem van, hogy nagyon sok rossz szokás berögzült nálam. Ne haragudj rám. – kértem bocsánatot tőle.
- Semmi baj. Én soha nem foglak ezzel kapcsolatban bántani. Milán sem fog nyugi! Nem mondtam neki semmit sem el. De tudom, mert Ő sem bánt soha senkit. Ne félj, kérlek szépen! Nem engedem, hogy bárki is bántson még egyszer téged! – mondta komolyan. Tudtam, hogy így van és így lesz! Nem tudom, hogy miért vagyunk ennyire egy hullámhosszon, de olyan mintha már ezer éve ismernénk egymást. Pedig csak pár napja találkoztunk a Margit szigeten. Így ültünk még ölelkezve, és én szépen fokozatosan megnyugodtam a karjai között. Egyszer csak kopogtak az ajtón. Milán volt az. 
- Bejöhetek? - kérdezte meg Milán. Én csak felnéztem Petire, aki vigyorgott, de úgy hogyha nem lenne a két füle a fején, akkor a szája körbe érné. 
- Na beengedjük, vagy hagyjuk még az ajtó előtt egy kicsit? - kérdezte meg tőlem. Erre én csak kuncogtam. Édes istenem ilyet se tettem még csak ezelőtt vagy miatta. Mit csinál velem ez a srác?
- Enged be! – mondtam, majd ki akartam bújni a karjai közül, de nem engedte.
- Nem, nem. Itt maradsz még egy kicsit. – húzott vissza magához. Eszemben sem volt tiltakozni ellene. Valahol belül egy gyenge hang, amit évek óta próbálok elnyomni, azt suttogta, hogy neki is éppen annyira szüksége van arra, hogy ott maradjak a karjaiban, mint nekem. És én most hinni akartam annak a belső hangnak.
- Gyere tesó nyugodtan. – kiabálta ki Milánnak. Bejött leült oda hozzánk a Milán kezében a telefonnal.
- Akkor rendelünk valamit? - kérdezte félve Májló. Peti csak rám nézett és megszólalnom se kellett a szememből kiolvasta a válaszom.
- Szerintünk igen! – mondta a barátjának. Majd a fiúk kiválasztották a kedvenceiket, én is választottam gyorsan aztán Milán meg is rendelte. Elkezdtünk beszélgetni így 3-an. Milán először zavarban volt. Én is egy kicsit, mert nem tudtam, hogyan kezeljem. De Peti megoldotta a helyzet pikkpakk feloldottunk. Aztán Peti felhozta azt a furcsa helyzetet, amiben most jelenleg van a Milán és a barátnője. Milán is elmesélte nagy vonalakban, majd amikor válaszolni akartam csengettek. Valószínűleg megjött a rendelésünk. Milán úgy sprintelt ajtót nyitni mintha puskából lőtték volna ki. Elkezdtünk mi is kifelé sétálni, de a Peti visszahúzott és megölelt. Nem értettem, hogy miért kapom, de nagyon jól eset. És ami meglepett, hogy nem ijedtem meg tőle. Tudjátok mikor évekig, élsz egy olyan kapcsolatban, ahol a szeretet kimutatást nem nyilvánul meg fizikai kontaktusban. Akkor ott ezt megszokod, és utána bárki közeledik így feléd az elején mindig félni, fogsz. Egyszerűen csak azért, mert ismeretlen ez a dolog. Számomra is teljesen új. Mosolyogva néztem fel a Petire igen fel, kell néznem rá a kemény 160 cm-el. És láttam rajta is, hogy feltűnt neki az, hogy nem feszültem meg és rándultam össze, hanem egyszerűen csak oda bújtam hozzá. Én a Milánról el is felejtkeztem, amíg a Peti meg nem szólalt.
- Tesó, ha nem fejezed be ezt a lesi fotók készítését, esküszöm, beköplek a barátnődnél. Azt fogom neki mondani, hogy súlyos fotókészítési megvonási tüneteid vannak. – mondta neki Peti komolyan. De a végére mind a hárman elkezdtünk nevetni.
- Szerintem ilyen szó nem is létezik. – mondtam nevetve. Milán csak a fejét fogta.
- Oké együnk, mert úgy érzem, hogy kell az agyatoknak a cukor. Nem értékelitek a zsenit. – mondta Peti és elindult ki a konyhába.
Én egy percre lefagytam. Milán is állt az ajtóba, hogy előre engedjen. De én nem tudtam mozdulni, az járt az agyamban, hogy ennem kell előttük. Oké Petivel már ettem, ott a fel sem tűnt. De Milántól féltem egy kicsit. Aranyos, jó szívű, imádni való srác. De én, is mint mindenki fél az ismeretlentől. Rá nézni se mertem, pedig a Peti itt volt tőlünk 10 méterre. Annyira elszégyelltem magamat, hogy érzetem kezd égni az egész arcom. Milán rám nézet kérdőn.
- Minden oké Flóra? Rosszul vagy? – kérdezte aggódva Milán. Én erre megszólalni se mertem. Annyira kellemetlen volt ez a helyzet. Már nyitottam volna a számát. De erre ki kiabálta a barátjának.
- Peti, azonnal gyere!!- ordította Milán. Én erre megijedtem az isten se gondolta, hogy ez a nyugodt srác így tudd ordítani. Peti szinte pillanatokon belül visszajött.
- Mi van? Mi a baj? – kérdezte, és közben kapkodta a fejét a barátja és köztem. De ahogy rám nézett láttam a szemében a felismerést.
- Én csak előre akartam engedi, hogy menjünk kajálni. Esküszöm, hogy nem tettem semmit. – mondta Milán pánikolva. Peti felém lépet és megölelt.
- Gyere ide Kincsem! Nincsen gond nyugi, van! – mondta azon a mély rekedtes hangján, amiben most egy kis dühöt éreztem. Én csak bújtam a mellkasába. Ott biztonságban éreztem magamat.
- Mondd el neki. Annyira ciki, ami most történt. – mondtam szégyenemben Petinek. Erre csak még jobban magához húzott.
- Nem, Kincsem! Ezt együtt fogjuk ma megbeszélni. Rendben? – kérdezte meg tőlem.
- Srácok, mi a baj? Mit hozzák? Mert én már nem értem, hogy mi történik itt. De kezdek ki borulni, hogy én mit csináltam rosszul! – mondta Milán egy kicsit kiakadva.
- Nyugi tesó, nem tettél semmit! Hozzuk be a kaját és itt meg beszélünk mindent. – mondta Peti és közben elengedett majd mielőtt ki ment volna végig simított a két karomon. Vissza lépét és kaptam egy homlok puszit. Majdnem le kellett hajolnia mivel jó egy fejjel alacsonyabb vagyok tőle.
- Maradj itt jövünk máris. Oké? – kérdezte miközben elindult ki.
- De segíteni akarok én is. Ez nagyok gáz volt. – mondtam majd egyszer csak megérkezett egy szürke kis gombóc.
- Szevasz éhen kórász. Eszedbe jutottunk? – beszélt a macskához, aki nem rá figyelt, hanem engem mért fel a topáz színű szemeivel.
- Na látod kishaver, bemutatlak. Tuco a macskánk. Igazi kis gengszter. – mondta Peti miközben hatalmas szeretett csillogót a szemében.
- Mást nem is mertem feltételezni róla. – mondtam nevetve. Ahogy visszaültem az ágyra, kb 2 perc múlva már az ölemben feküdt a puha szürke cica. Eközben szegény Milán visszajött a kínai kajákkal.
- Na, az komoly. Pedig minden idegentől tartja a távolságot. Még az én barátnőmtől is. – mondta Milán vigyorogva.
- Nekem is van egy cicám. Igaz neki nincsen szőre. – mondtam el a srácoknak az igazat. Erre a fiúk furcsán nézték rám.
- Tudjátok a Shpynx cicák csupaszak. Nagyon édesek. Nekem is egy olyan cicám van. Sheilanak hívják. – mondtam nekik, és közben mutattam nekik egy- két képet a telefonodon. Peti furcsán nézte, Milánnak tetszett az acélos kék szeme.
- Amúgy vagány, mert lehetnek ruhái. – mondta Milán komolyan.
- Szerintem több ruhája van neki, mint nekem. – mondtam nevetve.
- Nem furcsa, hogy csupasz? Mármint, hogy amikor simogatod akkor nem egy puha szőrős testet, simogatsz? – kérdezte meg Peti.
- Igazából olyan mintha forró bársonyt simogatnál. Nagyon jó érzés. – kezdtem bele a mesélésbe Sheila-ról a fiúknak.
Ahogy beszéltem fel sem tűnt, de szinte már majdnem végeztünk az evéssel. Annyira elterelték a figyelmemet a fiúk, hogy észre sem vettem. Petire néztem és a szemébe nézve mindent, láttam. Ez volt a terve. Hogy megnyugodjak. De volt ott benne büszkeség is. Én csak csodáltam ezt a srácot aki, itt ült mellettem. Hihetetlen, hogy mit ki nem tudd hozni belőlem. Peti csak előre mozdult megfogta az arcomat, és a tenyerébe vette. Én pedig bele hajtottam a fejemet a tenyerébe. Azok a gyönyörű barna szemek csillogtak, amikor bele néztem. Az arcán egy igazi kisfiús zavarban levő mosoly volt. És én itt kezdtem, rá döbbeni, hogy nekem ez a fiú sokkal, de sokkal több, mint barát. Kezdek vissza vonhatatlanul bele szeretni. Azt is tudom, hogy ez nem helyes. Neki csak barát vagyok. Vagy talán neki is több vagyok? Néha annyira kétes jelzéseket kapok tőle. Ekkor Milán megpróbált csendben távozni, de nem sikerült neki. Mikor felállt elejtette a villát, ami hangos csattanással érkezett meg a földre. Mi fel kaptuk a fejünket erre a hangra. Milán pedig olyan vörös volt, mint a paradicsom. Szegényen el kezdtünk nevetni, de nagyon.
- Nem ér ki nevetni a kisebbet. – mondta durcás hangon.
- Szerintem itt te vagy a legnagyobb. – mondtam neki nevetve. De erre már Ő is nevetett.
- Pakoljunk el együtt szerintem. - mondta Peti. Gyorsan összeszedtük a szemetet, én elmosogattam, amit el kellett. A fiúk ki mentek cigizni. Én is indultam ki az erkélyre, de egy szürke szőrgombóc a lábamnak csapódott. Leguggoltam a cicához és el kezdtem simogatni. Egész jól összebarátkoztunk, mire a srácok beléptek az ajtón.
- Aha, hogy ezért nem jöttél ki. Mert valaki lecsapott rád. – mondta nekem Peti vigyorogva. Én pedig felálltam a macskával az ölemben.
- Azért az szép amúgy, hogy senkit nem szeret rajtunk és az anyukáinkon kívül. Téged meg imád. Még mi is alig vehetjük fel.- mondta el Milán az igazat Tuco-ról.
- Imádom olyan jó fej meg kis puha. – mondtam a srácoknak.
- Oké, kis haver kérem vissza a barátnőmet. – mondta Peti komolyan a macskára nézve. Aki nem is figyelt rá.
- Szerintem lecseréltek haver, fogadd el. – mondta nevetve Milàn. De ekkor meg csörrent a telefonja. Elég feszült lett a hangulat miután ki ment.
- Minden oké? Nem vagy rosszul? – kérdezte meg Peti, miután csak ketten maradtunk.
- Persze. Nincsen semmi gond!- mondtam neki és közben a szemében, néztem. Láttam, hogy csillog. Majd átkarolt a vállamnál. De ez Tuconak nem tetszett el kezdte a vállamon levő kezét pofozni.
- Na ide figyelj kis haver Ő az enyém nem a tiéd! Ha nem tetszik, akkor lehet haladni. – mondta Peti a macskának én, pedig csak nevettem rajta. Ahogy beértünk a szobába én leültem az ágyra Peti bekapcsolta a tévét és már készült oda ülni mellém, amikor csak egy ajtó csapódást hallottunk és azt, hogy Milán kiabál. Mi csak értetlenül néztünk össze, nem értettük, hogy mi történt.
- Most ide jöttél veszekedni? – kérdezte indulatosan Milán.
- Nem, én csak rá jöttem, hogy hibáztam. De az egy női cipő?- hallottunk egy női hangot. Basszus, Milán barátnője itt van! Peti szemében is megcsillant a felismerés nyújtotta a kezet, hogy fogjam. Meg fogta kezemet és kezdet el húzni az ajtó felé.
- Próbáljunk meg segíteni nekik valahogy oké? Nem gond neked? – kérdezte meg.
- Persze menjünk. – válaszoltam neki gyorsan. Ahogy ki léptünk a szobából ránk kapták a szemüket. Ott volt kint egy nagyon szép szőke hajú lány és a Milán.
- Szia Petra, miújság? – kérdezte lazán Peti. Én csak szorítottam a kezét. - Hadd, mutassam be neked azt a csoda a lányt, akit a Margit szigeten ismertem meg. Petra Ő a Flóra. Flóra Ő Petra a Milán barátnője. – mondta és közben ránk mutatott. Próbáltam egy barátságos nem feszült mosolyt felvenni és közben a kezemet nyújtottam a lány felé.
- Szia, Flóra vagyok. – mondtam neki.
- Szia, én Petra vagyok. – mondta kedvesen mosolyogva. Látszott rajta, hogy feszült.
- Tesó menjünk ki egy cigire. Addig a lányok megismerik egymást. – dobta fel az ötlet Peti és látva Milán arcát, lehet, hogy jobb is így. Majd már indultak is ki. Köszi Peti én meg a barátkozás az két külön fogalom. Azt se tudom, hogy mit tegyek az előttem álló idegen lánnyal. Most látom először. Ezért meg számolunk. Gondoltam magamba.
- Oké, ne haragudj, hogy itt találsz én nem akartam ide pofátlankodni. Peti nagyon szerette volna, ha átjövök. – mondtam el gyorsan Petrának, nehogy félre értsen bármit is.
- Jaj, nem baj. Csak a Milán nem válaszolt. Aztán így gondoltam át jövök. – mondta Petra de látszott rajta hogy zavarban van.
- Hárman beszélgettünk bent a Peti szobájában. Nem láttam nála a telefonját. – mondtam neki kedvesen és próbáltam a Milánt is menti.
- Nem baj. Csak most rossz passzban vagyok és nehéz most. – mondta úgy, mintha szégyellné magát emiatt.
- Figyelj én, nem tudok semmiről. Nem is szeretnek senkinek a magán életben turkálni. De szerintem legalább a Milánnal megbeszélhetnéd a dolgokat. Ő is átlátna a dolgokat, szerintem, segítene is neked benne. Illetve nem lenne probléma kettőtök között. Egy dolgot tanultam meg az életben. Hogy bármilyen kapcsolatról is van szó, mindig a megfelelő mennyiségű és minőségi kommunikáció és együtt töltött idő a legfontosabb. Bármit meg lehet oldani csak akarnunk, kell. – mondtam neki úgy, hogy a szemébe néztem. Amikor fel dolgozta, amit mondtam neki, láttam a szomorúságot a szemében. Néha áldás, hogy tudok az emberekből olvasni.
- Ezt elrontottam igaz? – kérdezte meg tőlem.
- Figyelj én, nem tudom, hogy mi történt veletek. Nem is rám tartozik. Csak üljetek le és mondd el neki, ami téged bánt, vagy ami neked most éppen rossz. – próbáltam neki tanácsolni. Láttam a Petra szemében, hogy teljesen elveszett most.
- Én nem akarom ezzel terhelni. Van egy csomó felelősség a nyakában. És még én is hisztizzek neki? Ez annyira kellemetlen. – mondta Petra, de közben a fiúk is bejöttek. Próbáltam Petinek a nézésemmel mondani, hogy maradjanak csendben. Vette a lapot, mert mutatta a Milánnak, hogy legyen csendben.
- Figyelj, szerintem a Milánnak ez nem lenne teher. Inkább az a teher, hogy nem tudja, mit tegyen, vagy segítsen neked. Mi a gond, mit ronthatott el. Ő nagyon örülne annak, ha tudná, azt, ami a szívedet nyomja. Gondold bele magadat az Ő helyébe, ha ez fordítva történne. Te hogyan éreznéd magadat? Ha Ő nem mondaná el a gondját azzal a címszóval, hogy nem akar a terhedre lenni vele. Neked ez hogyan esne? – próbáltam rá vezetni arra, hogy itt igen is beszélgetni kell.
- Nagyon rosszul esne, mert azt éreznem, hogy nem bízik bennem. – érkezett a válasz szinte már majdnem sírt ez a lány. Nagyon sajnáltam.
- Akkor már érted, hogy miről beszélek? Ezt csak úgy tudod megoldani, hogyha beszélsz vele. Meg szerintem a Milán jó hallgatóság is. – mondtam Petrának. Majd rá néztem a két fiúra, akik ott álltak még mindig az ajtóban. Peti mintha büszke lett volna, Milánon pedig egy hálás mosolyt láttam. Nem lesz itt gond közöttük. Vagyis nagyon remélem. Látszik, hogy szeretik egymást. Csak ez most feszült időszak nekik.
- Köszönöm szépen! Megyek, beszélek is vele. – mondta Petra és már fordult is meg.
- Ez egy jó ötlet szerintem. – mondta Milán és nyújtotta a kezet a barátnője felé. Peti elindult hozzám. Mielőtt a Petra és a Milán eltűnt volna egy néma köszönömöt, tátogót felém, erre én csak mosolyogtam.
- Ez egy nagyon szép mentés volt. – mondta nekem Peti.
- A tesóim barátnői mindig hozzám jönnek, ha összevesznek. Sőt a kedves bátyáim is. Ott annyival könnyebb tanácsot adni, hogy mind a két szemszögből hallom a problémát és ismerem is őket. Itt nem tudom a pontos gondot, sőt nem is ismerem őket. De remélem rendben, lesznek. – mondtam Petinek.
- Szerintem már meg is oldottad a dolgokat. Napok óta csak ölik egymást ez már siker, hogy nem kiabálnak. Hidd el nekem. – mondta nekem. Ezen nevetnem kellett. Furcsa pillantást kaptam érte.
- Ez olyan volt mintha azt mondtad volna, hogy: anya és apa napok óta veszekszik. – mondtam neki nevetve.
- Na jó van! Ezt még visszakapod! – mondta, de közben Ő is nevetett. Bementünk a szobájába leültünk az ágyra. Bekapcsolta a tévét de láttam rajta, hogy máshol jár az agya. Felé fordultam és meg fogtam a kezet, egy picit féltem, hogy el fogja rántani, de nem tette. Ezt jó jelnek vettem.
- Hé, mi a baj? Furcsa vagy? Zavarok? Haza menjek, hogy tudj pihenni? – kérdeztem tőle meg. Erre rám kapta a tekintetét.
- Nem, nem mész sehova. Nincs baj....Csak nem merek tőled meg kérdezni valamit. Vagyis félek a választól. – mondta el azt, ami a szívet nyomja.
- Peti, kérdezz nyugodtan! Bármire szívesen válaszolok! Mi a baj? Csináltam valamit? – kérdeztem tőle. Nem értettem ezt az éles váltást nála. Eddig olyan felszabadult volt, most pedig feszült lett. Rágódik magamban.
- Miért volt az, hogy amikor pár nappal ezelőtt, ha csak véletlenül hozzád értem megfeszültél, most pedig már nem. Sőt még te is hozzám érsz. De mondjuk a Milánt, pedig olyan tisztes távolságban tartod magadtól. Mintha félnél, hogy esetleg hozzád ér. Ez miért van? – kérdezte meg. Közben pedig törökülésben felém fordult teljesen. Tudtam, hogy észre vette. Én is észrevettem magamon. Basszus és nem lesz szép történet.
- Figyelj Peti, ez nem egy kedves esti mese lesz. Biztosan hallani szeretnéd azt a sok szarságot, amit én cipelek magammal? – kérdeztem meg tőle őszintén.
- Csináljuk úgy, hogy én is elmondok egy titkot magamról és utána te is. Ehhez mit szólsz? – kérdezte meg.
- Oké, megegyeztünk. De ha már sok a rossz dologból, akkor témát váltunk és folytatjuk máskor. Oké?- vetettem fel az ötletet. Erre nem mondott semmit.
- Akkor kezdem én. Egy kicsit bíztam benne, hogy hátha nem tűnik fel neked ez a dolog. De hat ilyen az én szerencsém. Emlékszel, amikor meséltem neked, hogy az én első és egyetlen kapcsolatom, nem a boldogságról szólt?- kérdeztem meg.
- Igen, emlékszem. – mondta komolyan. Láttam rajta, hogy érzi ez most komoly dolog.
- Abban a jó pár évben, amiben én együtt voltam Rolanddal, mondhatjuk azt, hogy minden önbizalmamat, önbecsülésemet, nőiességemet tiporta a porba napi szinten. Volt, hogy többször is egy nap. Nagyon szépen indult a kapcsolatunk én 17 éves múltam mikor megismerkedtünk. Ő idősebb volt tőlem 3 évvel. Rózsaszín köd, felhők fölött jártam a nagy boldogságtól, hogy én egy olyan férfival vagyok együtt, mint a Roland. Otthon jöttek a gondok, el kellett költöznöm. Természetesen mellettem állt, azonnal jött segített együtt költöztünk a nagyvárosba. Na itt kezdődtek a gondok, amikor csak ketten lettünk.- itt kirázott a hideg is, ahogy meséltem és felelevenedik előttem az összes mocsok, amit kaptam.
- Először csak egyszerű megjegyzéseket kaptam a súlyomra. Pedig nem voltak akkor sem dagi csak egy 53-52 kiló mint most. Hogy elszaladt velem a ló vegyek vissza az evésből. Aztán ezek egyre jobban durvultak el idővel. Később ordított velem, hogy hogy nézek ki. Vállalhatatlan vagyok, hogy vigyen így el az új barátaival bárhova is. Pedig én már akkor volt olyan, hogy egy nap egyszer vagy egyszer sem mertem enni. Meg akartam neki felelni. Csak bő ruhákat kezdtem el hordani. Hogy ne lássa senki a testemet, hogy én kövér vagyok. Szégyelltem magamat, mert hittem neki. Én is a hibákat kezdtem magamon keresni. Pedig akkor csak fizikai munkát végeztem, mint egy sima hegesztő csak én műhelyben voltam.
Kellett volna az energia, de nem ettem. Nem mertem. Amikor haza mentem és esetleg nem volt otthon olyankor ettem egy pár falatot. De ha pont olyankor ért haza. Akkor volt, hogy el vette előlem a tányért, kidobta a kukákba mondván: Így is,
hogy nézel ki, nem kell az neked malacka. Mindig így hívót, a barátai előtt is. Nagyon megalázó volt. Nagyon szégyelltem magamat. Ezek a dolgok később jobban és jobban elfajultak. Például, elkezdte zárni a konyhát, nem mehettem be akkor, amikor Ő nem volt otthon nehogy egyek. Ha otthon voltunk és együtt ettünk egy asztalnál és esetleg többet mertem enni, mint amit Ő gondolt. Akkor rám borított az ételt, a falhoz vágta a tányért és ordított közben velem. Ezek a dolgok csak a kezdetek voltak. – mondtam, és itt néztem rá Petire, mert eddig ssak a takarót mertem nézni annyira szégyelltem előtte ezt a dolgot. Az arca sápadt volt, de tekintve dühös. Meg szorítottam a kezét.
- Már jól vagyok nyugi. – mondtam neki, hátha segít neki egy kicsit megnyugodni. De nem mondott semmit csak nézet rám. Szinte kérte a tekintetével, hogy fojttassam.
- Inkább nem mondom tovább, látom, hogy nem jól reagálsz rá. – mondtam neki.
- De folytasd, kérlek. Csak meg tudnám ölni azt a gyökeret, aki ezeket tette veled. Jól sejtem, hogy ez csak a kezdet volt? – kérdezte folytot hangon. Én erre csak bólintottam.
Ezután jött a szembesítés. Reggel és este is mérlegre kellett állnom. A tükör előtt a hálóban. Ha fogytam, akkor a mindenen voltam. Elvitt vásárolni. Rengeteg ajándékot kaptam akkor. Akkor szeretett. Büszke volt rám. Mindenkinek mutogatott. De persze ez is egy mulandó állapot volt. Hiába fogytam volt olyan testrészem, ami igen nem változott vagy nem tett neki jót, hogy fogyok. Vagy éppen stagnált a fogyás ön akkor jött a szigorítás. Elvette a bankkártyám és a pénzemet is. Pusztán csak azért, hogy ne tudjak venni, enni. Vagy ha a tesóimmal találkoztam előtte és utána mérlegre kellett állnom. Ha éppen soknak gondolta azt, amit velük ettem, akkor kaptam hánytató tablettát. Nagyon lefogytam és legyengültem. Veszélyesen vékony voltam. Az éves orvosi vizsgálaton, a munkahelyen alultápláltnak tituláltak. Vagyis az volt rá írva a papíromra, hogy anorexia gyanús, alultápláltság stb. Mikor meg mutattam neki, hogy a munkahelyemet veszélyezteti. Azt a választ kaptam, hogy ez az én hibám. Sokáig így ment még a dolog. De meg is lett a következménye egyszer rosszul lettem. A mentőt hívták hozzám. A kórházban kiderült, hogy cukros lettem. Amin nem is csodálkoztunk. Igazából azért lettem rosszul, mert hipoglikémiás kóma lépett fel nálam. Ez volt az a bizonyos pont, ami szerintem végképp kiakasztotta Rolandot. A kórházban egyszer volt bent nálam, amíg bent tartottak 3 hétig. Akkor is azt mondta, hogy:" Malacka, szégyent hoztál rám a barátaim előtt a gyereke hisztiddel. Majd megbeszéljük, ha végre ki engednek." És ezzel el is, ment nem is láttam addig, amíg haza nem engedtek. Nagyjából egy hete lehettem otthon.  Amikor is az egyik nap mentem haza a munkából, és akkor már vártak rám. Roland és egy modell alkatú szőke hajú lány, ültek a nappaliban. Roland rám nézett és azt mondta: „Figyelj, malacka, nekem ez nem fog menni már tovább. Adriennel már 8 hónapja együtt vagyunk, csak nem akartam elmondani neked, mert sajnáltalak. De így, hogy beteg vagy, kérlek, húzz el innen. Én ott csak néztem rájuk, majd annyit mondtam nekik hogy, sok boldogságot. Amikor kiléptem a lakás ajtaján hatalmas megkönnyebbülést, éreztem. Szabadságot. A boldogságtól sírva hívtam fel Závent, hogy végre szabad vagyok. Tudod féltem kilépni abból a kapcsolatból, mert volt, hogy sűrűn járt el a keze Rolandnak. De ott és akkor nagyon boldog voltam. Az utána következő  út sem volt könnyű mire helyre rázódtam lelkileg és testileg, de sikerült. Nem mondom, vannak napok, amikor még nehéz. De igyekszem. – meséltem el Petinek a történetemet. Mikor rá néztem, láttam, hogy meg hatódik és csak nézet rám azokkal a gyönyör barna szemeivel. Oda húzott magához. Megölelt erősen. Én pedig bújtam hozzá, a menedéket éreztem a karjai között. Annyira megszerettem ezt a fiút. Nagyon fontos lett nekem.
-        Rohadt erős nő vagy Flóra! Nagyon-nagyon köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem! Soha nem fogom elmondani senkinek! Minden tiszteletem a tiéd! - mondta sírástól rekedtes hangon. Miközben minden mondata után kaptam egy puszit a hajamba.
-        – Tudom, azt hiszed, hogy én most emiatt máshogy fogok rád nézni. Ez így is lesz, de nem azért, mert sajnállak, hanem azért, mert tényleg egy csoda lány vagy a szememben! – mondta nekem komolyan.
-        Köszönöm, hogy nem ítélsz el emiatt! Nekem ez sokat jelent! – mondtam úgy, hogy közben a szemébe néztem, ami könnyes volt. Oda nyúltam és meg töröltem az arcát.
-        – Ne sírj, kérlek! Nem akarlak így látni! – mondtam neki szipogva. Hatalmas szíve van ennek a srácnak.
- Oké, összeszedem magamat. Ki jössz?  Rá kell gyújtanom egy cigire. – mondta és közben el kezdet felállni. Mentem vele természetesen gyorsan felkaptam a pulcsimat már az ajtóban voltunk mikor nyílt a másik szoba ajtaja is. Ahonnan Milán és Petra jöttek ki mosolyogva és kezén fogva. Mikor Milán meglátta Petit rögtön látta rajta, hogy történt valami. Csak kérdőn nézet ránk felváltva. Peti csak megrázta a fejet jelezve, hogy ne most. Petra vagy nem vett észre semmit ebből vagy csak nem akarta szóvá tenni. Rám nézett és rám mosolygott. Majd elindult felém mosolyogva, ölelésre emelve a kezét.
- Köszönöm szépen! Sokat segítettél!- mondta miközben már majdnem ide ért hozzám. De Peti gyorsan beállt elem. Először nem értettem, hogy mi a baja.
- Nem nagyon szereti, ha idegen ölelgetik vagy ilyesmi. Tudod ez ilyen fóbia. – mondta Petrának gyorsan. Erre csak döbbenten nézték rám. Én pedig kezdtem elpirulni, mert nagyon kellemetlen volt ez a szituáció a számomra.
- Jaj, bocsánat nem akartam! Ne haragudj, nem tudtam. – mondta szegény lány szinte pánikolva.
- Nem nincsen semmi baj! Nem történt semmi. – mentettem a helyzet. Erről meg beszélni fogunk Marcsi Peti, mert ilyet nem csinálunk. Ez nagyon ciki volt nekem.
- Megyünk cigizni. Ki jöttök velünk? – kérdezte a szép barna hercegem.
- Persze! Én rá gyújtott csak Petrát lekísérem az autóhoz. Megy haza, mert holnap vizsgázik. – mondta Májló.
- Okés, sok szerencsét a vizsgához. – mondta neki Peti kedvesen. Látszik, hogy fontos neki az, hogy boldog legyenek együtt.
- Egy kalappal a holnapi naphoz. – mondtam neki én is.
- Köszönöm szépen, mindent! Remélem, még találkozunk Flóra! Sziasztok- köszönt el Petra. Aranyos lány. Szimpatikus. Szerintem a Milánhoz való. Már amennyire ismerem őket.
- Szia- köszöntünk egyszerre Petivel, amin jót mosolyogtak. A szerelmes pár elment. Peti meg szerencsétlenkedni kezdett a gyújtóval. Én csak nevettem rajta majd ide léptem hozzá, adtam a lángra erősséget és sikerült utána meg gyújtani a gyújtót. Ezen nevetni kezdett Ő is.
- Ez nagyon ciki! – mondta nevetve.
- Nem baj cuki voltál szerintem! – mondtam neki és erre elkezdett elpirulni.
- Az komoly a Marics zavarban van?! – mondta Milán csodálkozva. Nem számítottam rá, hogy már visszajött így megijedtem mikor meghallottam a hangját. Peti ezt észrevette és meg fogta a kezemet majd oda húzott magához.
- Minden oké nyugi. – mondtam neki halkan.
- Tuti biztos? – kérdezett vissza rögtön. Én erre csak bólintottam,
- Minden oké? – kérdezte meg Milán fürkésző szemekkel. Én lefagytam. Nem tudok, és nem akarok hazudni embereknek. Milánnak sem fogok pláne, hogy a Peti legjobb barátja és lakótársa is egyben.
- Persze minden oké. Inkább azt mondd, hogy veletek minden rendben van? – mondta neki Peti terelés képen. Rá néztem és vette a lapot, mert csak kacsintott egyet.
- Igen, nagyon szépen köszönöm Flóra. Nem tudom, hogy mit mondtál neki. De rengeteget segítettél. – mondta nekem hálásan.
- Figyelj én csak annyit, mondtam neki, hogy a kommunikáció az egyik legfontosabb dolog az életben minden kapcsolatban. Legyen az baráti, rokon, szerelmi, testvéri kapcsolat. Ha van megfelelő kommunikáció, van bizalom is.
Annyit kértem tőle, hogy gondolja magát a helyedbe. Neki ez a dolog fordítva hogyan esne. De örülök neki, hogyha tudtam ezzel segíteni nektek. – mondtam el a fiuknak az igazat. Nem akartam eltitkolni semmit, hiszen én a részleteket nem tudtam.
- Igazad van. Egyszerűen csak elzárt magától és nem értettem, hogy miért. Nem akart engem terhelni semmivel, mert hogy jön a koncert szezon. Nem is értem. Soha nem volt ezzel gond. – mondta Milán tanácstalanul.
- Figyelj ez most egy ilyen időszak neki. Lehet egy kicsit túl sok minden, van benne, egyszerre és mivel neki ez nehéz. Azt gondolta, hogy neked is nehéz lenne, ha elmondaná. Nem akart egy plusz terhet rád rakni. Meg lehet ezt is érteni. A lényeget nézd, hogy meg tudtatok oldani. – mondta neki a Peti. Na látjátok én, ezért imádom. Mert ez az oldalát szerintem egy vagy maximum a két kezén meg tudja számolni, hogy kiknek mutatja meg. Én nagyon örülök, hogy ebben a bizalmi körnek a részese lehetek. Milán előtt vette a telefonját, mert üzenetet, lapot és én megláttam az időt, hogy negyed. Drága istenem.
Nekem haza kéne mennem.
- Ennyi az idő?!- kérdeztem meg döbbenten.
- Igen.- mondta Milán értetlenül.
- Vigyelek haza Kincs? – kérdezte meg Peti.
- Nem inkább hívok taxit. Pihenj nektek holnap próba. Basszus én meg feltartalak titeket. – mondtam nekik.
- Felejtsd el, haza viszlek! Biztos, hogy nem fogsz beülni valami idegen vadbarom mellé a taxiba. Nem hagyom!- mondta Peti indulatosan. Én csak pislogtam rá. Milán is ledöbbent teljesen.
- Oké, akkor haza megyek veled. – mondtam neki a szemébe nézve és láttam, hogy kezd megnyugodni.
- Köszönöm. – mondta nekem mosolyogva. Majd bementünk összekészültünk és indultunk. Milán ott állt kicsit elesetten.
- Most legszívesebben meg ölelnélek, de tudom, hogy azt nem szereted, úgyhogy csak szeretném megköszönni azt, hogy a számomra két legfontosabb embernek az életemben ennyit segítesz! Szóval köszönöm! Remélem azért sokat fogunk meg így együtt lógni. – mondta Milán és látszott rajt, ahogy tényleg őszintén örül a dolognak.
- Nyugi tesóm, hozom meg ezt a csoda lányt. – mondta Peti nevetve.
- Meg azért ne felejtsük el, hogy pénteken én leszek a személyi sofőrötök.- mondtam nekik nevetve.
- Jó éjszakát, jó próbát holnapra Milán! – mondtam neki közben ki léptem az ajtón.
- Jó éjszakát, jó munkát! Szia Flóra! – kiabálta a Milán, mert már közben a Peti elkezdte bezárni az ajtót. Beültünk a Peti autójába. Végig beszélgettünk, a hozzam vezető utat, ami most a gyér a forgalom miatt csak pár perc volt. Nem volt kedvem itt hagyni ezt a srácot
Kiszálltunk, oda kísért a lépcsőház ajtóhoz. Ahol megölelt kaptam egy jó éjszakát, puszit vészesen közel a szám sarkából. Erre én nagyon elpirultam, amin ez a csoda srác csak vigyorgott. Néztem, ahogy elmegy. Nem akartam elengedni. Nagyon jó volt a közelében lenni. Feltöltött energiával. Biztonságban éreztem magamat mellette. Mondd, mit teszel velem Marics Peti?

Folytatás hamarosan...
Sikerekben, egészségben, boldogságban gazdag újévet kívánok minden kedves olvasómnak!