Miért gyűlölsz?

Te meg mit keresel itt?

A melankólia lassan, de annál nagyobb teherrel telepedett rám. Továbbra is próbáltam visszaszorítani az Attilával kapcsolatos gondolataimat, ám csak úgy mint a zenéje, szinte beköltözött a fejembe. Fájt, hogy nem tudtuk megbeszélni mi is történt azon az estén, miért is tette azt amit tett. Fájt, hogy ugyanazon az estén korábban Eszterrel is csókolózott. Fájt beismerni, hogy féltékeny vagyok Eszterre, az Atival töltött perceire, a szoros ölelésekre, a viszonzott érzésekre.
Búskomor gondolataimból a telefonom rezgése zökkentett ki. Egy számomra ismeretlen szám hívott egészen eltökélten, így félve, de felvettem.
- Haló? - szóltam félénken a telefonba.
- Szia Panka, Boldizsár vagyok - hallottam meg egy mély, férfias hangot.
Hirtelen nem tudtam hova tenni fejben az említett nevet.
- A srác, aki fellökött - emlékezetett.
- Így már emlékszem! Ne haragudj, nagyon rossz a névmemóriám.
- Azért hívtalak, hogy jó lenne-e neked most szombaton az a megbeszélt kávézás?
Hirtelen levert a víz, teljesen elfeledkeztem, hogy ígértem neki egy kávézást. Ám ilyen állapotban egyáltalán nem volt lelki erőm találkozni vele.
- Ne haragudj, nekem sajnos nem jó a szombat - hazudtam.
- Semmi baj! Valamikor máskor esetleg?
- Megnézem a programokat és majd visszahívlak. Rendben?
- Persze! Várom, a hívásod.
Miután elköszöntünk és leraktuk a telefont rettenetes bűntudat kerített hatalmába. Nem akartam átverni ezt a kedves fiút, de sajnos rosszkor, rossz időben találkoztunk.

                                          * * *

- Kérlek! - húzta el szó végét Bori nyomatékosítva, hogy mennyire szeretné ha vele tartanék. Ültében előredőlt az asztal fölé és lekanalazta a habot a kávéjáról.
- Bori, már harmadjára mondom, hogy nem szeretnék menni Ádámhoz. Még a nyaralást se tudtam kipihenni - mondtam, ám a legfőbb visszatartó erőt nem említettem. - Egyébként is, Ádáméknál mindig elfajul a buli.
Óvatosan a számhoz emeltem a kapucsinómat és lassan kortyoltam belőle egy aprót, ám az ital még nem hűlt el eléggé, így megégettem a számat.
- Akkor van egy jó hírem! Nem Ádiéknál lesz végül, hanem Atiéknál.
- Na, akkor meg pláne, hogy nem megyek! - nevettem fel kínomban, leplezve, hogy levert a víz barátnőm szavai hallatán.
- Akkor lesz a klipp premierje, amiben te is benne vagy, majd közösen megnézzük! - kortyolt bele ő is a kávéjába, ám a reakciójából megítélve az övé már lehűlt iható hőmérsékletűre.
- Biztosan nem akar ott látni, ami azt illeti én sem szeretném őt látni.
- Azért ennyire nem gyűlöl, hiszen meghívott!
Erre a kijelentésre meglepődve kaptam fel a fejem, ám a hosszú pislogásokon kívül nem tudtam rá mást reagálni.
- De amúgy úgyis Esztivel lesz elfoglalva - folytatta Bori. -  Tegnap voltak randizni.
Újból visszatért a már ismerős görcs a gyomromba, úgy látszik már nem tudok szabadulni ettől az érzéstől. Eszterrel nem szeretném megszakítani a barátságot, ám ha minden egyes történésre, ami Attila és a lány között történik így reagál a testem, akkor tennem kell valamit. Így hát elhatároztam, hogy elmegyek a buliba.

* * *
A szociális események okozta szorongásom régi ellenségként köszöntött. Ilyen ellenségnek hittem kezdetben Attilát is és most is így gondolok rá, ha a józan gondolatokat helyezem előtérbe. Ám az ilyen józan gondolatokat elnyomják a szívem vezérelte érzések.
Igyekeztem a megszokottnál csinosabban öltözködni, így egy testre simuló sötét ruhára esett a választásom. Habár egy szemernyit felturbózta az önbizalmamat, mégis csupán rossz érzések kavarogtak bennem, ahogy megérkeztem Borihoz.
- Nagyon csini vagy! - köszöntött vigyorogva. - Menjünk!
Amíg Attila lakásához nem értünk, Bori végig beszélte az utat, ám egyáltalán nem tudtam figyelni, csak az egyre növekvő idegességemre tudtam koncentrálni.
- Kérlek ne vágj ilyen riadt arcot! Bulizni jöttünk, élvezd! - mondta Bori mielőtt megnyomta volna a kapucsengőt.
Ádám várt minket az ajtóban és engedett be a lakásba, ahol már többen is jelen voltak. Miközben levettem a cipőmet igyekeztem ismerős arcokat keresni, de senkit nem láttam az ismerősi körömből, mígnem a folyosó végén feltűnt Eszter. Borit karonragadva indultam meg felé, hogy köszöntsem, ám közelebb érve vettem észre, hogy éppen Attilával beszél. Egy pillanatra megtorpantam, majd észbe kapva folytattam utam feléjük.
- Sziasztok! - köszöntöttük őket szinte egyszerre Borival.
- Te meg mit keresel itt? - kérdezte lekezelőn Attila.
Éreztem, hogy elönt a szégyen és a düh, ez pedig pír formájában megjelent az arcomon is. Szemeimmel a Boriét kerestem, hogy mérges, majd segélykérő pillantásokat löveljek felé, ugyanis képtelen voltam megszólalni.
- Én hívtam meg - mentette meg a helyzetem Eszter.
- Felőlem - vont vállat flegmán Attila, majd otthagyott hármunkat a folyosó végén.
- Ez eléggé bunkó volt tőle - mondta Eszter, miközben elindult a konyhába, ahova követtük. - Majd elbeszélgetek vele erről.
- Nagyon aranyos volt ez tőled. Köszönöm! De majd én beszélek vele.
- Nem is értem ezt hogyan gondolta, tudta hogy meghívunk - nyújtott felém egy sörösüveget Eszti.
- Talán azt hitte, hogy úgysem jössz el. - csatlakozott a beszélgetéshez Bori is.
- Gyertek csajok, nézzük meg azt a klippet! - szólt be a konyhába Ádám, mi pedig elindultunk a nappaliba, ahová már jó páran összegyűltek a TV előtt. Bori és Eszter leültek a kanapéra, ahol így már nem maradt több hely. Néhányan leültek a földre, ám én inkább a falnak dőlve leghátulról néztem, ahogyan Attila laptopjával a kezében leül a földre és hátával Eszter lábának dől.
Hatalmába kerített a féltékenység, de nem volt időm elmerülni benne, ugyanis lekapcsolták a világítást és elindult a videóklipp.
Ahogyan elindult a zene újra felpezsdült a vérem, élveztem a dallamot, a klipp képi világát. A csapattal közös tánc is rendkívül jól sikerült, mindenki a legjobb formáját hozta. Aztán végül elért a videó az Attilával közös részünkhöz. Ugyanaz az extázis járt át, mint akkor, mikor először láttam. Éreztem a testem vibrálasát, hogy egy valamire vágyik és az a valami pár méterre tőle ül a földön.
Ahogyan vége lett, mindenki tapsolni kezdett, ez hozott vissza a valóságba. Ekkor vettem észre, hogy barátnőim hátra fordulva engem bámulnak. Bori széles vigyorral, büszkén, Eszti pedig tátott szájjal, elismerően. Felbátorodva, mosolyogva indultam el feléjük, ám hirtelen egy alak lépett elém, pillanatnyi sokkot okozva ezzel.
- Beszélhetnénk? - kérdezte Attila és még mielőtt mondhattam volna valamit karon ragadott és behúzott egy távoli szobába.