Miért gyűlölsz?

Kapd be!

Értetlenül pislogtam vissza a fiúra, nem tudtam mire vélni ezt a kommentjét. Úgy látszott ő is kicsit megzavarodott a kijelentésén, mert egy pillanattal később újra magára öltötte a megszokott flegma arckifejezését.
- Köszi! - mormoltam inkább csak azért, hogy válaszoljak valamit neki.
Egy hosszú percig csak bámultuk egymást, mire már elviselhetetlenné vált a ki nem mondott szavak miatti feszítő érzés.
- Eltűntél! - törtem meg a csendet.
- El - köpte ki hanyagul.
- Felhívhattál volna! - hangom kétségbeesettebbnek hatott, mint szerettem volna, de már nem szívhattam vissza a szavakat.
- Te is megtehetted volna ezt - mosolyodott el azzal a kaján vigyorral, aminek láttán azonnal elöntött a düh.
- Olyan egy faszfej vagy, ugye tudod?! - fakadtam ki.
- Már előléptettél seggfejből faszfejjé? Köszönöm az elismerést! - kacagott jókedvűen, bennem pedig felrobbant a bomba, válaszra sem méltatva egy szemfogratás kíséretében elhagytam a terepet és a szünet hátralevő részét Anna irodájában töltöttem Xénivel.
Annyira kizökkentett a korábbi közjáték, hogy a szünetről visszaérve nem találtam a helyem a tánctéren. Nem oda érkeztem, ahova kellett volna, nem azt a mozdulatsorral folytattam a táncot amivel kellett volna és sajnos egy lépésnél az agyam teljesen leblokkolt, nem tudtam mi következik így csak álltam mozdulatlanul.
- Panka, ne állj már ott, mint egy fasz a lagziban! - kiabálta túl a zenét Anna. - Itt egyedül egy valaki lehet ilyen merev!
Ati vidám nevetésben tört ki Xénivel együtt, mire Anna beletörődve a bukásba, megállította a zenét és jelentékteljes tekintettel mért végig mindannyiunkat egyesével, belénk fojtva a szót.
- Kezdhetjük az elejéről? - kérdezte tettetett nyugodtsággal.
- A magam részéről megígérhetem, hogy nem leszek merev - jelentettem ki.
- Ezt én is megígérhetem - nézett végig rajtam Ati újra azzal a bicskanyitogató vigyorával.
- Eleget voltál már az, nem igaz? - vágtam rá olyan halkan, hogy a többiek ne hallják. Ati felvonta a szemöldökét, száját szóra nyitotta, azonban elindult a zene, mi pedig újra felvettük a kezdőállást.
Az elkövetkező időben végre sikerült teljeskörűen koncentrálni a testemre. A zene és én léteztünk. Xénivel teljesen összehangolódtunk, testünk egyszerre mozgott, gond nélkül egészítettük ki egymás mozdulatait. Anna elégedetten mosolygott végig, időnként adott néhány utasítást, hogyan is táncoljunk Ati körül, illetve ő merre mozduljon. Amint az edzőnk bejelentette a próba végét mindenki azonnal elindult az ajtó felé. A sort én és Ati zártuk, annyi mindent szerettem volna neki mondani. Dühített a gondolat, hogy hogyan zártuk le az előző beszélgetésünket, ám olyan fáradt voltam, hogy nem volt kedvem megszólalni sem.
- Hogy értetted azt amit korábban mondtál? - szólalt meg olyan halkan, hogy a többiek ne hallják.
- Mire gondolsz?
- Tudod te.
Nem tudtam. Nem tudtam melyik mondatomra gondolhatott, de tekintetével szinte követelte a választ.
- Majd megbeszéljük, miután lezuhanyoztam - nyúltam az öltöző kilincse után.
- Mehetek veled?
Kezem félúton megállt a levegőben, tekintetemet a fiúra irányítottam. Olyan buja mosoly ült az arcán, hogy egy pillanatra zavarba jöttem, ám zavaromon szinte azonnal felülkerekedett a düh.
- Természetesen - mosolyogtam nyájasan, vagyis tulajdonképpen vicsorogtam rá. - Csak lehet, hogy a nagy arcodtól én már nem férnék be.
Reakciót meg sem várva az orra előtt csaptam be az öltöző ajtaját és sietve indultam meg a zuhany felé lemosni magamról az izzadtságot, a dühöt és a hirtelen feltörő erotikus gondolataimat.

* * *

A zuhany alatt sikerült csillapítani háborgó gondolataimat, így frissen, illatosan és nyugodtan nyitottam be Anna irodájába, ahol a tekintetekből ítélve már csak rám vártak. A helyiség egy régi szertárból lett átalakítva irodává, így az átlagnál nagyobb volt a területe. Ebből adódóan könnyedén elfért az asztal körül Anna, Xéni, a menedzsment és a stáb több tagja. A legtöbbjüket már ismertem a forgatásról, így az ismeretlen arcoknak bemutatkoztam, majd helyet foglaltam a fal mentén felsorakozott székek egyikében.
- Már csak a sztárra várunk - szólalt fel hirtelen Anna.
- Lement cigizni Desh-sel - válaszolt rá hirtelen egy fiatal srác, akinek már a bemutatkozáskor elfelejtettem a nevét.
Mintha megidézték volna, a következő pillanatba megjelent az ajtóban Ati, mögötte pedig egy szőke srác hatalmas vigyorral az arcán. Jókedvűen köszöntött mindenkit, majd Atival együtt leültek mellém.
- Baráth Panka - nyúltam át Ati előtt, hogy kezet rázzak a szőke sráccal.
- Molnár Attila, Desh - rázta meg a kezem a fiú.
Száját szóra nyitotta, ám Anna belekezdett mondandójába, így csendben visszadőlt a székére.
- Na, elfértél a zuhanyzóban? - suttogta nekem Ati közelebb húzódva.
- Mit gondolsz? - suttogtam gúnyosan.
- Most? - hajolt közelebb, ajkai már szinte a fülemet érintették. - Rád gondolok a zuhany alatt.
Szemeim kikerekedtek a meglepetettségtől, már nem tudtam figyelni a megbeszélésre Ati kijelentésére se tudtam válaszolni. Csak ültem némán, magam elé meredve, mígnem végre összeszedtem magam.
- Ez azt jelenti, hogy gondolsz te szép dolgokra is.
Ati halkan felnevetett mellettem.
- Tehát ez az jelenti, hogy kisebb a színpad, mint gondoltuk - vettem fel a Anna mondandójának fonalát.
- Remek. - morogtam magam elé szarkasztikusan.
- Nem akarsz közelebb lenni hozzám? - suttogta oda Ati.
- Nem! - mondtam ki habozás nélkül.
- Legutóbb nem ezt mondtad. Sőt, úgy emlékszem követelted is, hogy...
Hirtelen sebeséggel fordultam felé, kikerekedett szemekkel fürkésztem az arcát, belé fojtva a szót. Egy pillanatig elmerengtem jól hallottam e, amit mondott, de a pajkos mosolya arról árulkodott, hogy igen.
Végül egy szemforgatással lezártam a beszélgetést és mérgesen visszadőltem a székembe.
A megbeszélés szakadatlanul haladt tovább, Anna éppen Geri felé nyújtotta kezét, ő pedig tenyerébe helyezett egy papírt.
Edzőnk egy rövid ideig tanulmányozta, forgatta, minden szögből megvizsgálta a dokumentumot, mielőtt megszólalt.
- Azt hittem, kicsit - Anna megállt egy pillanatra, mintha a megfelelő szavakat kereste volna - nagyobb lesz.
- Ezt biztosan sokat hallod - intéztem halk szavaimat Ati felé, anélkül, hogy felé fordultam volna.
A fiú csak horkantott egyet, mintha csupán maga a tény, hogy hozzá szóltam, nevetséges lenne.
- Mégsem volt rá panaszod - suttogta.
Talán sértődöttséget hallok a hangjában?
- Mert nem jutottam szóhoz sem meglepettségemben.
Úgy tűnt, a csatát megnyertem, mivel a tárgyalás további részében csendben maradt, illetve csak jobbján ülő Desh-nek tett megjegyzéseket. Diadalittasan terültem el a székemen, elöntött az önbizalom, én voltam a győztes és ezt nem vehetette el tőlem.
Legalább is azt hittem, ugyanis mikor már a jelenlévők elkezdtek szedelőzködni, Ati bevitte az utolsó döfést.
- Úgy emlékszem más töltötte ki a szád - suttogta maga elé, de én minden egyes szavát tisztán hallottam.
Arcomat elöntötte a pír, a szégyen és a düh pírja volt ez. Nem emlékeztem ilyen jelenetre és nem is voltam egészen biztos, hogy megtörtént, ám túl büszke voltam bevallani ezt. Viszont semmi epés visszavágás nem jutott eszmbe, leblokkolt az agyam.
- Kapd be! - mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott, majd sietősen felkaptam a táskám és szégyenkezve magam mögött hagytam a csatamezőt, mielőtt Ati még lecsaphatta volna ezt a magas labdát.