Elég Volt!

693 25 11
                                    

                              🔞🔞

Victor


A zuhany fülke plexijét egybe függő pára lepi el, amit csak két tenyér lenyomat tört meg. Dean kéz nyoma. Arra készülök épp, hogy magamévá tegyem. Amit próbálok tökéletesen csinálni, ha már ma reggel átadta a domináns szerepet nekem.
És mivel ez a ritka pillanatok egyike... Igyekszem nyelvemmel, számmal és nem utolsó sorban farkammal elrepíteni a menybe.
Míg farkammal, ujjammal vájatát becézgetem (ami bevallom nekem is kurva nagy erőfeszítést jelent, annyira élvezem) közben végig csókolom, harapdálom húsos nyakát, gerince vonalát. Ő szuszogva tűri, de tudom hamarosan elkezd engem kérlelni, hogy csináljak már vele valamit.
Én ezt nem várom meg, akármennyire is szeretem rimánkodó hangját hallani, ezért mögé térdelek és ánuszát kezdem nyelvemmel, és ujjaimmal izgatni, tágítani.
Már ízlelőszervemmel is dugtam szinte, ő rá is mozdult és egyszerre mozog vele a csípője.
Farkához készültem nyúlni, de el késtem mert Dean kézbe vette saját élvezetét. Eszeveszett módon rángatta, hajtva a kielégülést.
Én ezt nem így akartam ezért is pozícionáltam be magam mögötte, és hirtelen, erőteljes lökéssel merültem el benne.

-Bazd meg Victor! Hoppácska mérges a drága, hiszen akkor szólít így. Tudtam ezt jóvá kell tennem. Hajába ragadva magam felé fordítottam fejét. Majd addig haraptam alsó ajkát, míg át nem tolta számba húsos nyelvét. Ahogy az mozgásba lendült, én is mozogni kezdtem...
Az érzés fenomenális ezért nem is tököltem... Legalábbis sokáig nem. Csípőjére markoltam, és mély döfésekkel juttattam el magunkat a csúcsra.
Bele adtam mindent, mert ahogy már mondtam az, hogy én dominálok ritka.

*

A szabályoknak hála ma már nincs bagó szag, füst a szórakozóhelyeken, ezt én és Dean is díjazza. Ugyanis irritál minket a cigi szaga.
Ha egy csajt látunk dohányozni, azt biztosan haza sem visszük.
Nincs kedvünk a lyukán kívül még hamutartót is nyalogatni.
Bár én hozzájuk sem érek, sőt, ha lehet inkább kihagynám az egészet. 
Bőven elég, ha a szerelmemmel Dean-nel lehetek.
Akkor miért is megyek bele édes hármasokba vele!? Jó kérdés!
A választ én magam sem tudom, talán csak annyi, hogy boldognak akarom látni a párom!? 
Négy éve alkotunk egy párt. Egy éve jött szóba, és több random csajt vittünk azóta szobára.
Van egy szabályunk.
Másik fiúval soha!

Ez alkalommal is mint eddig általában mindig, én a háttérbe vonulva nézem ahogy ő fűz egy csajt, közben nyakalom az előttem lévő italt. Féltékeny vagyok-e!? Igen!
Meddig fogom csinálni ezt vele!?
Jó kérdés a választ még én magam sem tudom, de már érik a szakítás. Dean biszex és neki nem okoz gondot csajokkal lefeküdni.
Míg én meleg vagyok, mint a Kalahári, nekem igazán nehezen megy, ezt csinálni.
Látni ahogy a férfi, akit szeretek mással élvez...
Lehet mazochista vagyok azért is bírom még ezt.

Egy box-ból figyelem ahogy Dean fűzi a szőke lányt. Tisztán látom, mikor van rólam szó, mert felém fordulnak olyankor. A harmadik gin-tonik után már szédül a fejem is nem csak a gyomrom. Ezért hátat fordítok inkább nekik, nehogy kidobjam a taccsot.
Úgy is el van nélkülem! Lassan kezdem azt hinni nem is szeret engem. Úgy intek a pultosnak, hogy még véletlenül se nézzek rájuk.
Kell még egy ital, ezt tiszta fejjel már nem bírom.

-Egyedül maradtál? Kérdezte meg egy fiú, akinek olyan kellemes a hangja, amit eddig én még sohasem hallottam. Alkoholtól ködös arcom a hang gazdája felé fordítottam, amit azonnal meg is bántam. Egy félisten állt előttem. Magas hullámos fekete haj, és hozzá egy nem szét gyúrt alak. Pont a gyengém, a zsánerem, ja és Dean ellentéte.
Kedvesen mosolygott rám, tálcával a ballján. Én marha pedig addig néztem, hogy merevedésem lett.
Mondanom kellett volna valamit, de teljesen le bénultam.
Mióta Deannel egy párt alkotunk nemfordult velem elő ilyen. Mondjuk egy félisten sem állt ennyire közel ...

𝒥𝓊𝓈𝓉 𝒶 𝓈𝓉ℴ𝓇𝓎 🔞ℬℒ.ℱℯ𝓁𝓃ő𝓉𝓉 𝒯𝒶𝓇𝓉𝒶𝓁ℴ𝓂Donde viven las historias. Descúbrelo ahora