𝒥𝓊𝓈𝓉 𝒶 𝓈𝓉ℴ𝓇𝓎 🔞ℬℒ.ℱℯ𝓁𝓃ő𝓉𝓉 𝒯𝒶𝓇𝓉𝒶𝓁ℴ𝓂

Park

A nap épp csak felkelt, éreztetve erejét, a parkot borító köd is felszállt lassan. És hiába is korán van, még egy letört fiú, iskolába indulás előtt letelepedett a padra. Minden nap ezt csinálja, így szedi össze gondolatait, hiszen otthon nem tudná mert nem támogatja őt senki. Már felnőtt, hiszen utolsó éves a gimnáziumban, de a szülei mintha csecsemő lenne még, úgy bánnak vele. Ezért indul el korábban, amikor alszik még mindenki, hogy a kellemetlen perceket elkerülje. Ez a park, a pad már törzshelye lett mára, itt a gondolata, vágya szabadon szárnyalhat. A gondolatai, ami nem más körül forog mindig, mint egy másik vele egyidős fiú körül. Szerencséjére vagy sem a fiú másik osztályba jár, így nem kell nézni őt a nap folyamán. És hogy ez miért szerencse? Csakis azért, mert a bámulása kellemetlen pillanatokat szülne. Ráadásul azt sem tudja a fiú is ugyanúgy érez – e, mint ő, vagy azt, hogy egyáltalán meleg – e. De már nem ezen gondolatok miatt ült ki újra a padra, egy sokkal fontosabb dolog miatt aggódik. Két hét múlva ugyanis végleg elválnak útjaik. Már nem látja a gimnázium folyosóján, vagy a büfé előtt amint ökörködik. Nem látja futni a pályán, és azt sem ahogy zihálva rohan a buszig. Szíve azt súgta álljon elé, mondja mit érez iránta, de az esze lebeszélte róla folyamatosan. Azonban a mai nap úgy ébredt fel, hogy elé áll szint vall neki, mert már nincs veszteni valója... Csak a fiú Ottó maga. Órájára nézett, majd amint látta van még nyugodt őt perce indulásig a parkot, és az átszaladó fiatalokat, felnőtteket nézte. Két perce maradt indulásig amikor meglátott a távolból egy ismerős alakot maga felé közeledni. Levegője mellkasába szorult, hiszen eddig még nem is látta a parkban, az ő törzshelyen Ottót. Majd ahogy egyre közelebb halad, már az arcán az oly szép mosolya miatt vette nehezen a levegőt.

-Szia Gergő! – köszöntötte őt a fiú, hangja neki is remegett. És igencsak zavarban volt, mert egyik lábáról a másikra állva hintázott szinte előtte.

-Szia... Ottó. – köszönt vissza, a padról felnézve rá.

- Mondani szeretnék valamit... – kezdett bele az újonnan érkező, majd a zsebében kezdet kutatni valami után. Gergő kíváncsian nézte, arcára kiült már minden érzelem, amit a fiú iránt érzett. Már nem félt, így arra gondolt az ő ideje is elérkezett.

-Én is! – zavarta meg a még mindig zsebében kutakodó fiút.

- Én szeretném előbb...mert elsuhan megint a bátorságom. – ekkor találta meg azt, amit keresett. Egy papír fecnit, amit hajtogatni kezdett. Közelebb lépett a padon ülő felé, majd olvasni kezdte a gondolatait. – Tóth Gergő! – kuncogott, és vele az említett is hiszen a cukisága teljesen levette a lábáról. – Tudom ciki amiért így adom elő neked azt, ami évek óta nyomja a szívemet, de én nem vagyok a szavak embere. A gólya tábor óta tetszel nekem, majd az évek alatt beléd is szerettem. Úgy érzem ez kölcsönös... – elhallgatott egy pillanatra talán a bátorságát akarta összeszedni vagy akár megfutamodni... Amikor Gergő bátorítóan megszorította a kezét. Ottó felkapta fejét és a csillogó szemű fiúra nézett. – Szeretlek téged! Lennél a párom? – kérdezte meg, és a papírra már nem is volt szükség.

Ott a parkban egymásra talált két magányos, szerelmes szív. És azóta is padon ülnek, de már kéz a kézben, ha idejük engedi.

Tegnap este egy kedves barátnőmmel elkezdtünk egy játékot.
Azért, hogy batorítsam őt az írásra. Mert olvastam tőle, és szerintem tehetséges.
Tehát a játék lényege, hogy adunk egymásnak egy random szót amiből egy kis történetet kell írni. Az én szavam a PARK, volt.
Persze egyből Park Jimin jutott eszembe...
De viccet félre téve, ez kis szösszenet, ennek és
ancsacsa85 köszönhető!
Remélem tetszik, ha kedvet kaptál te is, játsz velünk!

NSMara is csatlakozott hozzánk, és már olvasható is a szösszenete. Íme a link, ahol olvashatjátok ti is!

ancsacsa85

Mamzi ❤️