𝒥𝓊𝓈𝓉 𝒶 𝓈𝓉ℴ𝓇𝓎 🔞ℬℒ.ℱℯ𝓁𝓃ő𝓉𝓉 𝒯𝒶𝓇𝓉𝒶𝓁ℴ𝓂

Búcsú

                               🔞

Áll a Bál
Kihívás


Na, itt van Mamzi újabb kihívása farsangi témában, és most azon görcsölők, hogy mit is írjak. Tegnap már azt ismételgettem és gyakoroltam magamban, hogyan utasítom vissza ezt a projektet... Erre tessék! Mégis itt görnyedek, csak éppen nem jut eszembe semmi sem alapnak! Olyan kéne, ami ütős, és jobban megismernek az olvasók! Persze azért pajzán se legyen... bár az egyáltalán nem áll távol tőlem! Romantikus, mint általában amit írok, és vicces is, hogy ha lehet, ne aludjanak el rajta az olvasók. Főleg, hogy rászánták magukat, ezzel adva egy esélyt nekem is!
Na, jó! Komolyan nem tudom, mi lehet az, ami a többi, nálam fényévekkel jobb író barátaimnak eszébe ne jutott volna!
A monitorra bámulok, miközben a telefonon kutatásokat is végzek farsang témában.

Busójárás...
Na, az milyen lenne már: két behemót, ormótlan busómaszkos férfi leteperi egymást a sikátorban! Na, nem! Ez marhaság! Na, az lenne csak igazán a Mohácsi vész!
Velencei karnevál...
Hm, ez akár még jó is lehet, mégsem igazán az én világom, talán nem is menne...
Riói karnevál..
Uhh... nyeltem is egy nagyot! Szexi, dögös fiúkák, a testük ki tudja mitől, de csillog, egy szál tangában tollas fejdísszel vonulnak az utcán, és közben elcsattan az első csók. Risza, tánc, ujjongás, nyálfolyás, miegymás... Mégsem érzem ezt sem magaménak!

Agyalok, közben iszom egy energiaitalt, eszem pár falatot is. A tévében valami kihagyhatatlan ajánlatról pofázik a pasi, a csaj pedig eszi, issza a szavait.
Az jó, hogy ti így el vagytok, de én még mindig nem tudom, mi legyen a téma! – korholom a tévét, mintha az hallana...
A csávesz már a tehénből is kibeszélte a borjút, az asszisztáló csajszi alá menet közben betoltak egy lavórt... De én? Én, aki a főszereplő vagyok ebben a francos történetben, még mindig nem világosodtam meg!

Ebéd környékén feladom, és inkább főzök valamit a páromnak, ha már van olyan rendes, hogy dolgozik helyettem, és el is tart engem. Na, nem magától persze...
Jó kis hortobágyit csinálok neki, azt imádja! Na, meg remélem, ő is megtölt engem jó keményen még ma! Hátha letornázzuk a sztresszt...
A pörkölt alap fő, közben két serpenyőben sütöm a palacsintát. A külső szemlélő úgy láthat engem, mint aki épp transzba esett, ugyanis a témát nem tudom elengedni egy pillanatra sem.
Komótosan elrámolok magam után, amikor már meg vannak töltve a palacsinták. Az ihlet viszont még mindig nagy ívben elkerül engem! Persze arra, hogy Gábor, hogyan tölt meg... lenne bőven ötletem!
Már szundítottam is egyet, hátha álmodok valami szépet! Mondjuk a szép álom bejött, csak épp nem úgy, és abban az értelemben! Na, ma sem lesz ebből farsangi történetet!
– Szia, szívem!
Fasza, már Gabi is itthon van, én meg még egy betűt sem írtam!
Bocsi Mamzi, de csúszok egy napot... – motyogom magam elé, míg páromhoz, és hiányolt ajkaihoz csoszogok.
– Mi ez a jókedv, szívem? Rosszat álmodtál?
Ugye, ti is éreztétek az iróniát! Egyből a nyakamba bújik szerelmem, fenekemre marva nem túl kedvesen, és ott csókol, ahol pont nem kellene! Ebből sem kapok ihletet, vagyis de, csak éppen valami más értelemben... A nyakamba csókol a szemtelenje, majd a fülem kezdi harapdálni. Erre én jó szeretőhöz méltón azonnal vigyázzban is állok, és mint egy kényes cica, úgy kezdek el dorombolni. Kábán kapaszkodok a nyakába, mint aki elájulni készül épp, főleg amikor megérzem, hogy fürge ujjai feltérképezik a csípőm, és alhasam... Azonban amilyen hirtelen kezdett el játszani velem, olyan gyorsan hagyta abba...
– Mit főztél nekem, Andris? – szimatol a levegőbe, és egy cseppet sem zavartatja magát, hogy én felizgultam miatta...
Na, és az, hogy Andrisnak szólított, egy újabb kis szemétkedés tőle! Tudja nagyon jól, hogy gyűlölöm!
– A kedvenced, Nemes Gábor! – válaszoltam keményen, mint ahogy a szexet szeretem...
Uh.. a kurva élet, egy csókjával hogy képes így kicsinálni engem? Már megint máson sem jár az eszem!
– Most miért haragszol, szívem? – bújt újra a nyakamba, persze kuncogott közben.
Oké, értem, és tudom is, szoktuk egymás agyát így húzni, de ne most, amikor nem vagyok erre vevő!

– Moss kezet, és egyél, szívem! – váltam el tőle, majd mint valami csípőficamos a konyhába mentem.
Ja, ezt értsétek úgy, hogy rángattam a csípőm, míg a farkamat a helyére rendeztem... Tény, hogy megsértődtem, az amúgy sem rózsás hangulatomra sikerült újabb töviseket növesztenie. Így csendben szedtem ki az ételt neki, és raktam le elé.
– Jól megtöltöttem, szívem! Ahogy te is, és én is szeretjük... – újra keményen szóltam hozzá, majd hátradobtam a nem létező hosszú hajam, és magára hagytam.
Már csak remélni tudom, hogy ő is értette az iróniát...
– Te nem eszel velem? – szólt utánam értetlen, mégis dögös hangján.
Nekem pedig ennyi elég is lenne, hogy újra... Na, jó, most durcázás van! Nem enyhülhetek meg!
– Nem! Dolgom van! Mamzi újabb kihívása, és még azt sem tudom, mit írjak. Farsang, jelmezes bál, beöltözéssel miegymás a téma... – magyaráztam, és gesztikuláltam közben nyomatékosítva szavaim, de végülis feleslegesen, mert ezt nem is láthatta a pasim.
– Gyanús nekem az a Mamzi! Fogadjunk egy dögös csávó, és téged akar! – mondja teli szájjal.
Legalább ő örül valaminek ma!
– Bolond! – ugrottam vissza a konyhába. – Egy nagymama, mint a neve is mondja...
– Ccc, persze! Az én nevem meg... kispöcs lenne.. – vágja oda, miközben szája szélén a szósz folyik le (Úgy lenyalnám...) – és te tudod a legjobban, hogy az sem valós!
Rángatja a szemöldökét, mint aki épp hódítani készül. Persze nem mondom, hogy nem áll a farkam még mindig, de azt is említettem már, hogy durcizom még...
Aki haragszik, nem baszik... Ki is szokta ezt mondani? Jaa! Még szép, hogy Gábor...a kurafi... Legyintettem csak, majd magára hagytam a csillogó szemeivel, a rafinált, ágyba rángató vigyorával, a jól megtömött palacsintával, na, meg a szószos szájával!

Aj, Mamzi most haragszom ám! Lehetnék én az előétel, ha nincs a kihívás! Újra a gépem előtt ülök, sem ötlet, sem ihlet ebből kifolyólag nincs. Írjak tán a pozitúrákról egy rövid könyvet? Most úgyis azon jár csak az eszem! Á, az sem jó, ott a Kámaszutra! Faszom, hogy mindenki okosabb, na, meg gyorsabb!
A konyha felől hallottam, ahogy Gábor megebédel, majd elmosogat rendet téve maga után. Legalább egy sikerélményem van mára: egy vadembert beidomítottam! Ez mosolygásra késztetett, a szívem pedig melegséggel töltötte meg. Majd arra vártam, hogy a hátam mögé álljon, és megköszönje a finom ebédet, miközben kedvesen sutyorog, újra szerelmet vall nekem... De ő nem jött! Furcsálltam ugyan, de az előttem lévő üres Word lap mutatta, hogy nekem igenis dolgom van.
Újabb eseménytelen óra, vagy talán több is eltelt, a fejem már a billentyűzeten pihentetem. Hátha! Hátha úgy megszáll az ihlet! Vagy a betűk, mint a kis hangyák belemásznak a fejembe, és amint felemelem, meg is lesz a történetem.

– Te hívtál, mosógépszerelőt, szívem? – riadtam meg szerelmem hangjára a hátam mögött. Felé kaptam a fejem, a szám szélén a space billentyű lenyomatával, azonban nem is az volt a legnagyobb gond a számmal, ami menet közben még tátva is maradt. Oh, nem!
Szerelmem az ajtónak támaszkodva állt egy szerelői overálban! Arcán a jól ismert kaján, önelégült vigyor, szemöldökét csábosan felhúzta, mintha a látvány nem lett volna nekem elég, hogy a farkam tótágast álljon újra.
– Úgy hallottam, hogy valami dugulás van... – vigyorgott, miközben felém indult, én pedig minden egyes lépéssel, amit megtett felém, úgy lettem egyre izgatottabb.
A vérem fénysebességgel zúdult a testemben, míg az ágyékomnál meg nem pihent, ezzel orbitális merevedést okozva nekem! Bocsi, Mamzi, de mára tényleg vége az írásnak! Székemmel teljesen felé fordultam, persze közben a szemem le sem tudtam venni róla, hiszen az anyag pont ott feszült rajta, ahol kellett: izmos mellkasán, karjain és formás combjain majd széthasadt a textil... Oltári farkára pedig direkt rá sem néztem! Oké, nem egyből,.. dehát a kíváncsiság és a vágy sokkal erősebb! Ő még mindig vigyorgott, mint akit épp baszni visznek, én pedig tudtam: az említett dugulást hamarosan nálam szünteti meg! Szemem szégyenlősen vezettem merevedésére, és esküszöm, a nyál, ami addigra a számban gyűlt, akkor folyt ki a szám szélére... Készültem finoman, lágyan rásimítani arra a csodálatos tagra, de eszembe jutott, hogy durci van... Így nem is finomkodtam vele, jobb kézzel markoltam meg. Neki azonban nagyon is tetszett, és hátradobva fejét nyögött egy szép delejeset. Markolasztam az anyagot, na, meg az alatta feszülő farkát, bal kezemmel pedig már simogattam a mellkasát.
– Látod, szívem, én beöltöztem neked! – nyögdécselt őrülten szexi hangján nekem, én pedig az elködösült agyammal fel sem fogtam egyből ez mit is jelent, vagy jelenthet.
– Megvan.. a.. sztori! – hajolt az arcomba, és már az ajkaimnak intézte szavait. – Most már az enyém vagy!
Úgy ragadta el az ajkam, majd nyelve olyan vehemensen kezdett kutatni az enyém után, hogy azonnal reagálni sem tudtam, nemhogy gondolkodni! Persze tudom magamról, hogy nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban... Ne szépítsünk, én csak egy író vagyok, na...
Közben ujjaim még mindig a farkát gyűrték, így ő egy nyögéssel díjazta az ügyködést. Nyelve szinte megkergült a számban, így a ritmust alig tudtam vele tartani. A karfába kapaszkodott, egyre közelebb kerülve hozzám, közben egy pillanatra sem engedte el a szám. Ráadásul a kis szemét, a térdét érzékeny farkamhoz dörzsölte. Linguám már fáradt, a szám zsibbadt, olyan erővel ostromolta az ajkamat szerelmem! Ő ugyan mindig jobban bírja szusszal, mert nem olyan tápos, mint én. Viszont szeret engem, sok-sok közös évet képzelt el, ezért megfojtani sem akar, így morogva, de elvált tőlem. Pár pillanat kellett, amíg rendeztük sorainkat, na, meg hogy összeszedjem magam! Majd amikor felegyenesedett előttem, azonnal két kézzel a mellkasára tapadtam. Gyorsan, szinte kapkodva térképeztem fel a durva anyagot, ami alatt Gábor mellkasa duzzadt.
– Te beöltöztél, szívem, én pedig kihámozlak belőle! – válaszoltam a korábbi kijelentésére, majd a szemébe nézve fogtam meg azt, ami egyben tartotta az uniformist rajta.
Még nekem is idegőrlő volt az az idő, míg a cipzár az alhasáig le nem ért, hát még szerelmem farkának, amely szinte remegett már a szabadulásért! Finoman vállára simítva szinte lesimogattam az anyagot róla, majd amint sötét bimbói feltűntek, azonnal rájuk is kaptam. Épp csak nyalintottam rájuk addig, amíg azok a kellemes érzésre apró gyöngyökké nem váltak. És amíg azokkal az apróságokkal játszottam, közben szinte le is csupaszítottam...
Útban van az a kurva anyag!
A gyöngyök után a kockái kerültek sorra, majd az annyira imádott tigriscsíkja... Én játszadoztam imádnivaló testén, és ő igencsak élvezte, de ismerve őt, nem igazán sokáig fogja hagyni ezt nekem! Alhasához értem épp, amikor kezei alatt a székem karfája igencsak megreccsent. Egyből tudtam: a játékomnak most lesz vége, ugyanis elfogyott Gábor türelme. Én hiába is terveztem a falloszát is kényeztetni kicsit, játszani vele... Ő türelmetlen lett, ezért a hónom alá nyúlva kapott fel, és az asztalomra ültetett. Meg is ijedtem hirtelen, hogy annyi lesz a gépemnek. Majd azon gondolkodtam, amíg sebesen levetkőztetett, hogy ha a billentyűn feküdtem, és nem szállt meg az ihlet, akkor talán ha azon ülök...
Oh, de hülye vagy, Andris! Még ilyenkor is a kihíváson jár az eszed? – korholtam magam...
Gábor nem szarozott tovább, és a dominanciájának köszönhetően kezébe vette az irányítást. Ajka újra marcangolta az enyém, miközben előkészítésképp ki is tágított.
Ha tudom, kapkodtam volna a fejem, hogy mennyire gyors, és türelmetlen a szerelmem, de ő lefoglalta az ajkaim, ujjai pedig altájon játszottak velem. Így már nem a gyorsasága volt a fő ok, amiért kapkodhattam volna kiürült buksim, hanem az eufória, aminek ott álltam a kapujában. Lassan Gábor is mellém állt abba a bizonyos kapuba, így amint magáévá tett, már gyakorlott mozdulatokkal juttatott el engem, majd magát is a csúcsra.

Kifulladva, izzadságtól és saját nedvemtől ragacsosan még mindig az asztalon fekszem. Szerelmem sem mozdult se belőlem, se mellőlem, a mellkasomra dőlve piheg. A hajával játszom már, hiszen kezdem összeszedni magam. És mit ad isten, a kihívás megint az első gondolatom, pedig esküszöm, hogy az aktus alatt eszembe sem jutott!
Ez már beteges, tudom, de a megfelelési vágy, hogy csakis jót írjak... kishitű szívemnek ez igencsak nagy feladat! Vagy mondjak inkább nemet? Az sem megoldás, hiszen szeretek velük együtt alkotni valami maradandót, amitől az olvasó is boldog! Lesz, ami lesz, összeszedem magam, és tiszta fejjel, lehetőleg Gábortól jó messze, írok egy jó sztorit!

– Na? Megírod, szívem? – rázott fel szerelmem, mert még mindig rajtam pihent. – A beöltözésemre gondoltam!
Arcán az a cinkos mosoly táncolt, amibe beleszerettem évekkel ezelőtt! És csak most esett le, mit is motyogott nekem fél órával ezelőtt: "Megvan a sztori..." És milyen igaza is van! Én nagy dologra gondoltam, nagy szavakkal körbeírva. Erre tessék: a megoldás itt volt végig az orrom előtt! Vagyis inkább... Na, jó, ezt nem részletezem!
Most én ragadtam meg Gábor nyakát, és terveztem fulladásig csókolni őt, majd holnap hajnalig tömetni is magam... Hiszen már a sztorim is megvan! A legkevesebb, hogy ezért megjutalmazzam a szerelmem!

Jelentem, Mamzi, mégis részt veszek a kihívásban, és a történetem küldöm is holnap a beöltözős, majd vetkőztetős témában!
Már csak azt remélem, lesz még részem ilyen kellemes kihívásban...
Ja, és azt is, hogy Gábor újra segít nekem abban...

Vége.