angel

2

A tegnapi nap fogjuk rá, hogy jól sikerült. Anya mégsem volt annyira kiakadva mint gondoltuk, csupán aggódott mert még én sem értem haza, illetve Louis sem válaszolt neki.

Ma szombat van az erkélyemen ülve nézem az ikreket ahogy a kertben játszanak a többiekkel. Anya mondta, hogy el kellene kezdenem készülődni, mivel ma átjön a banda többi tagja és valószínűleg huzamosabb ideig maradnak is. Meglátogatták ők is a családjukat, de mivel ez a ház a legnagyobb az 5 fiúé közül, megegyeztek, hogy itt maradnak. Az okát csak annyiban fejtették ki, hogy nem akarnak nagyon különválni, mivel így tudnak együtt gyakorolni, illetve mindig itt tudnak lenni egymásnak. 

Tekintve, hogy még mindig a pizsamámban ülök délután egykor nem lepődtem meg azon, hogy Lottie beviharzott a szobámba és úgy kezdte mondandóját, hogy azonnal kezdjek el öltözni. Szemforgatással  jeleztem, hogy nem igazán tud érdekelni jelenleg semmi, csak örülök annak, hogy végre itthon vagyok és tudnék pihenni. Őszintén a terveim a mai napra leragadtak ott, hogy bekapcsolom a kedvenc sorozatom és tömérdek mennyiségű nasit tömök magamba. Persze anyukám nem volt oda az ötletemért, így befogott segíteni a konyhában.

Hosszú szőke hajamat, csak kiengedve hagytam most nem foglalkoztam azzal, hogy esetleg kivasaljam. Nem igazán tudok azonosulni a hajammal, mivel hol hullámos hol egyenes, sose áll meg egy formában. Így csak átfésültem és egy sima otthoni rövidnadrág, trikó párosításban elindultam lefelé a konyhába, hogy segítsek a többieknek. 

"Jó reggelt" köszöntem mindenkinek.

"Hope délután fél kettő van, milyen reggel?" kérdezi Louis.

"Nekem reggel van" mondom neki, miközben elkezdek főzni egy kávét, anyukám közben már megpakolta a sütőt amiből isteni illatok jönnek. Ahogy elnézem mindenki be lett fogva, Lottie tésztát kever, Louis zöldséget pucol az ikrek pedig a muffinokat díszítik. Miután kész lett a kávém, úgy gondoltam a hátsó kertben eliszogatom de anyukám közbeszólt.

"Remélem nem akarsz rágyújtani a kávé mellé" szól rám, miközben szemeivel folyamatosan engem pásztáz. 

"Igazából de, 18 vagyok és amúgy is Louis is dohányzik" 

"LOUIS!" kiabál rá egyből, bátyám pedig megtudna ölni a szemeivel egy pillanat alatt. 

"Bocsi anya, rossz szokás" morogja az orra alatt.

Kihasználva az alkalmat, hogy éppen nem én vagyok soron gyorsan kilopózom a konyhából a hátsó ajtóhoz. Meztelen lábaimnak jól esik a fű érintése ahogy végig sétálok a gyepen a hintaágyhoz, leülve iszogatni kezdem a kávémat, majd a zsebemből előhalászom a kis piros dobozt, egy szálat elővéve meg is gyújtom. Élvezném a pillanatot, ha a ház előtt nem feküdt volna rá éppen valaki a dudára. Egyből gondoltam, hogy valamelyik fiú készül drámai belépésre, amiben igazam is volt mivel az ajtón keresztül tökéletesen ráláttam arra, hogy Niall kivágja a bejárati ajtót és a három hatalmas sporttáskáját ledobja az előszobában, majd Louis nyakába ugrik. Igaz a beszélgetést nem hallom, de biztos éppen elbohóckodnak valamin. 

Niall mindenkit puszival köszönt, én eközben tovább szívom a "bűzrudat" ahogy a testvéreim hívják. A telefonom csörögni kezd a zsebemben és tudom is előre, hogy ki hív. Mosolyogva veszem tudomásul, hogy igazam volt.

"Hey Lora, mizu?" szólok bele egyből.

"Szia Hope, figyelj csak ilyen napi jelentés szerűség miatt csörögtem, ahogy te hívod. Minden rendben van velünk egyenlőre, nem történt semmi a legutóbbi eset óta." figyelmesen hallgatom miközben folytatja mondanivalóját "Azért is hívtalak mert tudom, hogy szerdán születésnapod lesz, de nem tudom, hogy foglak tudni elérni. Biztos nagyot bulizol így előre szerettem volna Boldog Születésnapot kívánni, illetve Lucas is vett neked ajándékot amit szeretnénk majd odaadni." 

"Nagyon szépen köszönöm de tudod, hogy semmi szükség nem lett volna ajándékra, bőven elég a hívásod és hogy gondoltál rám" válaszolok neki. " Tudod ha bármi van akkor nyugodtan hívj, ezért vagyok itt, hogy vigyázzak rátok."

"Tudom, tudom de nem akarom hogy kötelességednek érezd"

"Nem kötelesség, szívesség csupán"

 "Kinek?"

"Lucifernek" válaszolom neki félve.

"Hope, tudod hogy mi a véleményem erről. Nem szabadna még csak szóba állnod se vele. Nekünk ez nem megengedett, tudod jól"

"Te meg azt tudod, hogy mióta ez vagyok nem igazán érdekelnek a szabályok"

"Te is tudod, hogy magadat nem tudod megvédeni. Ezért is vannak a szabályok, hogy ne kerülj bajba olyannal szemben akihez kötődsz. Nem akarom, hogy úgy végezd mint én egy házba dugva, mindig valaki más őrségében."

"Nyugi, tudok vigyázni magamra. Amíg nem derül ki addig nincs semmi baj" 

"Nagyon remélem, hogy így van addig míg újra beszélnénk vigyázz magadra. Próbálj meg nem bajba kerülni."

"Igenis anyu" mondom neki viccelődve. Tudom pontosan, hogy mire gondol mert ugye "hivatalosan" a jónak és a rossznak sosem kellene együttműködnie, de a kényszer nagy úr. Sajnos, nekem sem maradt más választásom minthogy megbízzak benne. Nem állt mellettem senki nem mondta meg senki, hogy mit hogyan kellene csinálnom. Ezekre egyedül kellett rájönnöm így nem tudok felelősséget vállalni, persze fogok ha eljön az idő és minderre rájönnek, de addig is próbálok normális ember módjára élni. Amennyire lehet.

"Szia Hope" köszön el, miután én is így teszek lerakom a telefont. Mire felpillantok mind az öt fiú kint ül az erkélyen Louis, Liam és Zayn kezében egy-egy cigaretta lóg, miközben folyamatosan összenevetnek valamin.

Ahogy elnéznék Harry pont akkor néz fel a telefonjából, tekintetünk találkozik. Aprót bólint amolyan köszönés képen, én pedig ugyanígy teszek felé. Ezután az üres bögrémet megfogva inkább elindulok a házba. Már hallottam ahogy anya mondja, készítsem elő a szobákat a fiúknak. Mivel négy vendégszobánk van ezért mindegyiküknek jut egy-egy szoba. Neki is állok az elsőnek, nagy dolgaim nincsenek csak friss ágyneműt húzok, mivel napi szinten takarítva vannak a szobák így csak ezt kell megcsinálni. Miután végeztem az összes ágyneművel, rakok minden fürdőbe tiszta törülközőt, az egyik szobához nincs fürdő így ott csak az ágyra teszem.

A fiúknak pedig ha kell még valami más úgyis szólnak. A munkámat késznek tekintve megyek vissza a szobámba, hogy a sorozat maratonomat el tudjam kezdeni. Pont mikor befekszem az ágyba veszem észre, hogy a fiúk az egyik vendégszobával közös erkélyünkön vannak. Pompás. Pont az én erkélyemet kellett választani, így hogy egybekötött inkább már terasznak nevezném, de kinek mi ugyebár. 

Az ágyban fekve, hallgattam a beszélgetésüket, ami eléggé tompa volt így egy idő után feladtam és inkább elindítottam a sorozatomat. Criminal Minds, még mindig az örök kedvencem hiába nézem már újra körülbelül huszadjára. 

A sorozat közben hallom, hogy anyu kiabál fel az emeletre. "Gyerekek, gyertek le. Kész van az ebéd." A fiúk szinte azonnal megindulnak, természetesen az én szobámon keresztül, ahol meglepődve veszik észre, hogy ott vagyok. Egyszerre köszönnek és sietnek is tovább le a lépcsőn. Ellentétben velem, szépen lassan mászok ki az ágyból miközben megállítom a sorozatot. 

Elindulva lefelé már hallom a tányércsörgést, illetve érzem az isteni illatokat. Lelkileg próbálom magam felkészíteni az elkövetkezendő pár órára amit együtt kell töltenünk.