angel

1

Sosem vágytam a fényűző életre, de valahogy mégis sikerült ezt megkapnom. 

Na nem azért mintha problémám lenne vele, de attól függetlenül, hogy "jó módúnak" számítok illetve a családom inkább. 

Ezt leszámítva, az iskolában, a közösségi életben senkit nem érdekel, hogy milyen családból származol. Kivéve az én iskolámat, ott minden erre épül. Ezáltal nem tudom biztosra mondani, hogy egyáltalán vannak-e igaz barátaim a testvéreimen kívül, de hogy megértsétek, hogy mire gondolok inkább bemutatkozok.

Hope Tomlinson vagyok, Louis Tomlinson drága kishúga, legalábbis az egyik. Köszöntelek a kissé sem unalmas hétköznapjaimban.

"Hope igyekezz elfogunk késni" Lottie kiabál már vagy harmadjára a földszintről. Tekintve, hogy nem akarok megint az iskoláig sétálni, inkább próbálom minél előbb összeszedni magam, nehogy itt hagyjon.

"Jó reggelt" köszönök anyának aki a konyha pult mögött éppen reggelit készít az ikreknek. Iszonyat édesek.

"Jó reggelt kicsim, siess mert Lottie tényleg itt hagy" mondja édesanyám miután egy puszit nyom az arcomra, drága nővérkém pedig újra ráfekszik a dudára.

Tudom, hogy nem fog itt hagyni , mivel ha nagyon sietne már egy  órával ezelőtt elment volna. Nyugodtan sétálok kifelé a garázsba miközben a közösségi oldalaimat nézem végig. 

Örömmel veszem tudomásul, hogy a múlt heti poszt még mindig nem került eltávolításra. Az a poszt az ami miatt az utolsó 2 napot kihagytam a suliból, mivel az iskolaújság úgy gondolta jó lenne megint Louis Tomlinson sztárhugicájának titulálni, aki csak azért jár még suliba mert a szüleim fizetik a tanárokat. Tekintve, hogy Lottie is átment ezen a procedúrán, nem aggódom. Csak jó lenne ha már végre befejeznék.

.....

Délután ami azt jelenti, hogy végre vége.  Tudom, hogy egyedül kell hazamennem az iskolából ezért is indulok el a megfelelő utca irányába, hogy mielőtt hazaérek egy sütivel megjutalmazom magam.

Ahogy lefordultam a kedvenc éttermem felé, megláttam a hatalmas neon feliratot a "Poppy's Diner". Az idilli pillanatot köztem és az almás pite között csak az a té-ny rontotta el, hogy egy autó körülbelül 5-10 km/h sebességgel haladt közvetlen mellettem. Mindig is megtudtam magam védeni, főleg a balesetem óta ezzel egyáltalán nem volt gond kivéve azt a tényt, hogy nem szerettem használni ezért is nyúltam reflexből az önvédelmi kulcstartómért, Lottietól kaptam igaz szerintem sok mindenre nem mennék vele, de jobb ez mint a másik módszer.

Az autó hirtelen megáll én pedig azt se tudtam mit csináljak így amikor az ablak lehúzódott gondolkodás nélkül nyomtam meg a paprikaspray-t ami ugyanúgy a kulcstartó része. A volán mögül hangos kiáltás hallatszik, amit azonnal megismerek. A "fegyveremet" leengedve lépek közelebb az autóhoz és látom, hogy valóban bátyám Louis ül bent. 

  "Basszus" azonnal előveszem a vizes palackomat illetve egy zsepit amit felé nyújtok, hogy megtudja tisztítani a szemét.

"Mi az istenért fújtál le ezzel a szarral" mondja az orra alatt morogva, miközben a szemét törölgeti.

"Mi a francnak jössz úgy mellettem, mintha elrabolni készülnél" szólok rá egyből. 

"Az istenit

"Jó erős ez a szar. Meglepni készültelek, de erre a fogadtatásra pont nem gondoltam. Itthon leszek egy darabig így gondoltam felveszlek a suliból, de mire odaértem eltűntél. Reméltem, hogy még mindig ide jársz suli után ezért jöttem ilyen lassan. " mosolyog rám az ablak mögül.

"Nagyon örülök, hogy itt vagy, de legközelebb fel is hívhatnál és nem történne ez" mondom neki miközben átsétálok az anyósülés felőli oldalra, majd bepattanok a vadi újnak kinéző Range Roverbe. Amint beszállok öleléssel köszöntöm testvéremet. Rég nem láttam. A bandájuk most éli fénykorát, így állandóan úton van a többi fiúval együtt.

"Hiányoztál"

"Te is nekem"

Ezzel Louis visszahúzódik az ölelésből és utunk a kis vendéglőbe vezet, tudja pontosan hogy az almás pitét nem hagyhatjuk ki.

....

Helyet foglalunk az egyik ablak melletti boxban, én a kis almás pitémmel és egy epres turmixal, Louis pedig egy kávéval és egy muffinnal.

"Mesélj mi történt még nem voltam itthon?" teszi fel a kérdést amire nem igazán szeretnék válaszolni, lassan 5 éve nem láttam őt maximum FaceTimeon keresztül. 

5 éve, mikor a balesetem történt.

"Semmi igazából, suli még mindig ugyanolyan. Az élet unalmas, minden este titeket nézünk a TV-ben mivel az ikrek csak a hangotokra tudnak elaludni" mesélem neki mosolyogva. 

"Nehogy azt mond nekem, hogy nem történt semmi. Mi van Ryanel?" a mosoly szinte egyből lefagy asz arcomról.

"Nincs már Ryan többé, szakítottunk körülbelül akkor mikor elmentél, az Ed Sheeran koncert után."

"A Manchesteri koncertje után?"

"Igen" suttogom.

"Mi történt? Pedig azt hittem jól megvagytok, bírtam a kis srácot."

"Tudom én is, de nem úgy jöttek össze a dolgok ahogy szerettük volna. Így inkább szétmentünk. Nem is beszéltem vele azóta, csak a suliban látom"

Louis figyelmesen hallgat, de úgy dönt hogy inkább elengedi a témát. Valószínűleg látja, hogy mennyire kényelmetlenül érzem magam.

"Inkább mesélj te, milyen a turné? Szereztél már barátnőt? Mikor jön az új dalotok?" Louis mosolyog a kérdés áradatra, de tudom úgyis megválaszol mindent.

"A turné nagyon jó, most ért véget, mindig egyre nagyobb és nagyobb helyeken léptünk fel, most a következő évig biztos lesz egy kis szünet, mert elég sokat dolgoztunk mostanában. Új dal is fog jönni, majd meghallgathatod akkor mikor mindenki más" kacsint rám nevetve. "A barátnő téma pedig kétséges, van egy lány akivel találkozgatunk, beszélünk de még egyenlőre nincsen semmi komoly"

"Legalább már haladunk valamerre és ismerkedsz, örülök neked" mosolygok rá.

Hirtelen Louis telefonja megszólal, majd egyből felpattan amint meglátja az üzenetet. "Gyere mennünk kell haza, anya már vár."

"Történt valami?"

"Elfelejtettem írni neki, hogy leszálltam. Plusz már vagy 2 órája itt ülünk, sietnünk kell." Több se kellett, siettünk az autóhoz, majd hazafelé vettük az irányt.