angel

7

Mikor meghallottam Louis hangját egyből elöntött a félelem. A szeretteimmel szemben nem tudom megvédeni magam a hazugság pedig nem az én asztalom. Sohasem ment igazán jól. Louis úgy nézett rám mint aki szellemet látott. Elsápadt és fogalma sem volt semmiről. A pánik úrrá lett rajtam, lassan kezdtem felé közeledni próbálva megnyugtatni magamat, illetve őt is.

"Lou figyelj.." kezdenék bele mondandómba, de ő a fejét rázva hátrálni kezdett. Majd hirtelen megindult befelé, így kénytelen voltam én is utána rohanni.

"Louis várj meg!" kiabálom neki kétségbeesetten. A nappaliban érem utol ahol már hadonászva magyaráz a többieknek, hogy pontosan mit is látott. Sok értetlen szempárral találkoztam, egy volt ami semmi érzelmet nem tükrözött ez volt Harry. Mivel ő már tudta, hogy valami történt velem azon az estén.

"Louis kicsim lassíts egy kicsit. Miről beszélsz? Milyen tűz? Mi történt?" anyukám bombáz minket kérdésekkel. Hol az egyikünkre nézve, hol a másikra. Fogalmam sincs, hogyan reagáljam le a dolgokat, pont erre nem számítottam a mai napon. Ez nem történhet meg. Most nem.

"Anya nincs semmi, Louis félreértette.." újra félbeszakítja mondandómat.

"A francokat értettem félre! Láttam, ahogy felgyújtod azt a kibaszott kukát!" ordít rám.

"Nyelvezet fiam, szépen beszélj!" áll fel anyukám is a helyéről.

"Nem nézhettek hülyének! Láttam amit láttam! Most pedig kishúgom azonnal elmondod, hogy mégis mi az isten történt odakint!" fordul felém bátyám. Még sosem láttam őt ilyen idegesnek. Előfordult már, hogy felemelte a hangját velem szemben, de sosem ily módon. Félelmetes volt, már csak a tekintete is. Hatalmas félelem áradt át a testemen. Tehetetlenségemben hátrálni kezdtem tőlük, miközben fejemet rázva csak azt suttogtam, hogy "nem" egymás után folyamatosan. Nem történhet ez most meg. Nem tudhatják meg. Még nem állok készen. Hirtelen ötlettől vezérelve a szobám felé futottam, majd amint beértem hallottam a lépcsőn, hogy utánam indultak. Az ajtómat azonnal bezártam majd így tettem az erkély ajtóval is. Az ágyamra ülve halkan sírni kezdtem. Tehetetlen vagyok. Hogyan tovább?

....

Körülbelül két óra telhetett el az eset óta. A többiek az ajtómban állva könyörögtek nekem, hogy menjek ki és mondjam el mi folyik itt. Nem tettem. Túl nagy a nyomás, sejtelmem sem volt arról, hogy valaha így fogom tölteni a 21. születésnapomat. Igazából arra sem gondoltam soha, hogy ez valaha kiderülne. Nem terveztem elmondani senkinek, Harry is csak azért sejthet bármit is mert ott volt aznap este. Ryannel pedig szintén ugyanez a helyzet.

A kopogás és a kérlelés egy idő után abba maradt, tudtam ők lent várnak rám. Tudom, hogy valamikor magyarázatot kell adnom a történtekre. Nem titkolhatom örökké, ők a családom és tudniuk kell, hogy mivé lettem. Ezzel az elhatározással és a minimális bátorság fröccsömmel indultam el a konyha felé, mivel onnan hallottam a hangokat. Louist hallottam leginkább ahogy újra és újra a történteket magyarázza, mindenki más pedig ellenzi a hallottakat. Nem hisznek neki. Nem hagyhatom, hogy hülyének nézzék. Amint belépek a konyhába, csend lesz úrrá a kis helységben. Lassan felszívva magam emelem fel a fejemet és nézek végig a társaságon. Zayn, Liam és Niall mosolyogva néznek rám. Louis és Harry összevont szemöldökkel míg anyukám a könnyeivel küzd. Remélem Harry nem mondott nekik semmit sem.

"Sziasztok" szólalok meg halkan.

"Hope, szeretném ha elmondanád, hogy pontosan mi történt veled" néz rám anyukám komoly tekintettel.

"A koncerten történt minden" suttogva kezdem. Mindenki felém fordul Niall pedig átengedi a székét nekem, hogy leülhessek. Halkan megköszönve neki helyet foglalok. Ő pedig mellettem marad. "A hotelszobában a koncertre készültem, Ryan pedig éppen zuhanyzott. Harry-vel  beszéltem aznap sms-ekben mivel ő volt az ügyeletes bébiszitterem." mosolyodok el. Harry egy különleges ember az életemben. "Megbeszéltük, hogy a koncert előtt rám néz, hogy minden rendben van-e.  Ryan meglátta az sms-eket amit egymásnak írtunk. Azt feltételezte, hogy megcsalom." ekkor gördült le újra az első könnycseppem. Anyukám a szája elé tette a kezét miközben halkan sírt, a többiek értetlen tekintettel néztek.

"Számon kért miatta, biztosra vette, hogy van köztünk valami Harry-vel. Tagadtam az egészet mivel nem történt semmi sem. Nem hitt nekem. Ekkor kaptam tőle az első pofont. Próbált rávenni ezzel, hogy valljam be hogy megcsalom őt. Nem tettem. Ekkor kezdett erősebben ütni, majd mikor a földre kerültem rugdosni kezdett." láttam a bátyámon, hogy könnyezik. Ahogy mindenki más is. Niall a hátamat simogatva próbált megnyugtatni.  "Miután a földre kerültem, Ryan felém hajolva fojtogatni kezdett, a tüdőmből lassan elfogyott  levegő és csak sötétséget láttam. Arra vártam, hogy Harry megérkezik és megment, de nem így történt. Ryan megfojtott aznap este. Ott haltam meg abban a hotelszobában." suttogtam halkan. Mindenkit sokkoltam látszott az arcukon.

"De....De akkor hogy lehetsz itt?" kérdezi anyukám remegő hanggal, miközben a pulton lévő kezemet kezdi szorongatni. A másik kezemmel letörlöm a könnyeimet majd lassan folytatom.

"Harry megtalált és bevitt a kórházba. Ő nem tudta, hogy már késő bármit is tenni. Fogalmam sincs, hogy történt de a kórházban magamhoz tértem. Először azt hittem meghaltam és valahol teljesen máshol vagyok. De megláttam Harry-t az ágy melletti székben aludni és tudtam, hogy még a földön vagyok." kezdem el a bonyolultabb részt. "Láttam valakit álmomban aki csak annyit mondott, hogy "ki kell tapasztalnod ezt az adottságot", fogalmam sem volt róla mit is jelent ez". onnantól kezdve kezdődtek a furcsaságok. Láttam mindenkin az értetlen tekintetet. Így hát folytattam.

"Miután hazaengedtek, Harry elvitt az üres stadionba, hogy legyen egy képem a koncertről mintha ott lettem volna." néztem rá mosolyogva. "Én kértem meg őt rá, hogy ne meséljen erről senkinek, nem akartam hogy tudjátok míg rá nem jövök mi történt velem pontosan. Először a hátam kezdett fájni, aztán pedig dolgokat kezdtem látni. Ilyen volt Rose nagyi is, ő már meghalt mégis láthattam őt. Ha ideges voltam lángra tudtam lobbantani bármit, tudom a vizet befolyásolni." nyomatékosítás ként megnyitottam a csapot a konyhában, anélkül hogy felálltam volna a helyemről. Csak néztek, de semmit sem szóltak. Nem tudtak mit mondani. Nem csodálkoztam.

"A levegőt még tapasztalom, illetve gond nélkül mozgatom a  fák-növények gyökereit. Illetve magát a növényt is. Az embereken tudok segíteni, megtudom gyógyítani a sebeiket vagy megtudom őket menteni a halál széléről. Ezek után találkoztam Luciferrel. Nekem nem szabadna vele beszélnem se mivel ő nem azon az oldalon van mint én. Ekkor találkoztam azzal a lánnyal aki azt mondta nekem, hogy ki kell tapasztalnom a dolgokat. Feldühítettem őket, ezért általában büntetés jár. Ilyen a pokolba való látogatás. Mivel segítek Lucifernek ezért ha megmentek egy ember életet nem kínoz annyira odalent a többiekkel. Kölcsönösen segítünk egymásnak." magyarázom a családomnak a történteket mielőtt végleg kimondanám amit még magamnak sem mertem soha.

"Ő mondta el mivé váltam pontosan" sóhajtok fel. "Miután meghaltam...angyal lettem, így lehetek még mindig életben" mondom ki halkan a szavakat. A döbbenet amit látok hatalmas. Nem tudom mi történik, hogy szomorúak-e vagy csalódottak? Fogalmam sincsen.

"Kicsikém..." hallom anyukám suttogását mielőtt hozzám szalad és szorosan átölel. Ekkor látom meg mögötte Lucifert. Mosolyog. Ő már felkészítette őket. Azt akarta, hogy én is tudjam mi vagyok.

Angyal lettem.