-𝘾𝙝𝙖𝙧𝙡𝙚𝙨 𝙇𝙚𝙘𝙡𝙚𝙧𝙘 𝙛𝙛.-
•𝐋𝐚𝐮𝐫𝐚 𝐀𝐮𝐫𝐨𝐫𝐚 𝐌𝐨𝐥𝐥𝐚𝐫𝐝 egy súlyos betegségben szenved, de ezt a "titkot" csak a közeli család tudja. Ezt a szívbetegséget a nagymamájától örökölte, a lány nagy örömére. Mindig próbált teljes éle...
Reggel arra ébredtem, hogy a nyakam iszonyatosan fáj. Kinyitottam a szemem és pislogtam párat, hogy normálisan lássak. A hasam már nem fájt, de valakit párnának használtam. Az a valaki nem más volt, mint Charles Leclerc. El is felejtettem, hogy tegnap itt is maradt velem, miután haza hozott. Felnéztem rá, és hallgattam ahogyan halkan szuszog. A keze a derekamon volt. Olyan nyugodtan aludt, hogy nem volt szívem felkelteni.
A kezét megpróbáltam óvatosan levenni rólam, és felkelni. Amikor felkeltem mellőle vett egy nagy levegőt, de nem kelt fel. Kimentem a konyhába és elkezdtem kávét csinálni. Nem volt nagy hangja a kávéfőző gépnek, de ez még így reggel hangos volt. Miután kész lett, elővettem magamnak egy bögrét és kitöltöttem magamnak egy adagot. Tettem bele tejet és cukrot, nekidőltem a pultnak és ott kevergettem a kávém.
A kávém elfogyasztása után, neki álltam a reggelinek. Egy kis tojást sütöttem magamnak baconnel. Charlesnak még nem csináltam, mivel hidegen nem annyira jó. Leültem az asztalhoz, és elkezdtem elfogyasztani a reggelim. Közben imádkoztam, hogy Leclerc ne keljen fel, mert, hogy magyaráznám ki magam a sok gyógyszer miatt. Nem szeretném, hogy megtudja. Nem kérek több szánakozó tekintetet.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A tányéromat a mosogatóba tettem, amikor lépéseket hallottam. Becsuktam az ajtaját és hátra néztem. Charles álmos tekintetével találtam magam szembe, ami megmosolyogtatott.
-Jó reggelt! -köszöntem neki.
-Jobbat! -nyújtózott egyet.
-Mid' fáj? -kérdeztem tőle nevetve.
-Maradjunk annyiban, hogy érzem a hátam és a nyakam. -nevetett fel ő is.
-Nekem reggel a nyakam fájt. -néztem rá. -Ne érts felére, nagyon kényelmes a vállad. -néztem rá nevetve.
-Semmi gond! -ült le az asztalhoz.
-Kérsz kávét? -kérdeztem tőle.
-Igen, egyet elfogadok. -támasztotta meg a fejét a kezével. -Jobban vagy? -nézett rám.
-Jobban, köszi. -néztem rá mosolyogva. -Mit kérsz reggelire? Tojás baconnel?
-Tökéletes. -bólogatott. Közben odaadtam neki a kávéját, amit halkan megköszönt.
-Csinálsz ma valamit? -néztem rá egy pillanatra.
-Igen. Ma el kell mennem Andreaval edzeni. -sóhajtott fel, én pedig felnevettem rajta. -Ma még be is kell vennem a vitaminjaimat. -csapott a homlokára. És akkor csapott hirtelen belém a felismerés. Basszus, a gyógyszereim. Nem láthatta a tekintetem, mert neki háttal álltam. Nyeltem, egy nagyot és úgy csináltam, mintha nem lenne semmi. A tojást és bacont tányérra tettem és egy villával elé tettem.
