-𝘾𝙝𝙖𝙧𝙡𝙚𝙨 𝙇𝙚𝙘𝙡𝙚𝙧𝙘 𝙛𝙛.-
•𝐋𝐚𝐮𝐫𝐚 𝐀𝐮𝐫𝐨𝐫𝐚 𝐌𝐨𝐥𝐥𝐚𝐫𝐝 egy súlyos betegségben szenved, de ezt a "titkot" csak a közeli család tudja. Ezt a szívbetegséget a nagymamájától örökölte, a lány nagy örömére. Mindig próbált teljes éle...
-Haver, lenne egy kis gondom. -szóltam bele a telefonba.
-Most milyen őrültségbe keverted magad? -sóhajtott fel a túlsó oldalon.
-Semmi olyan, csak kizártam magam. -vakartam meg kínosan a tarkóm.
-Veled soha nem unalmas az élet! -nevetett fel.
-Ja, nálam folyik az élet. -forgattam meg a szemem. -Tudod, hogy ki lakik hozzám a legközelebb? -kérdeztem meg.
-Talán Lau. -mondta ki pár perc gondolkodás után. Nekem egy pillantra elkerekedtek a szemeim és néztem magam elé. Pont Laura. Félreértés ne essék, nekem semmi bajom a lánnyal, sőt.
-Valaki más esetleg? -kérdeztem meg kínosan.
-Ne szórakozz velem! -rivallt rám a telefonból. -Tudom, hogy hogyan érzel felé! Látszik rajtad. Használd ki az alkalmat! -halkította lejjebb magát. Lehet a sors hozta így össze.
-Ilyenkor annyira utálom, hogy gyerekkorunk óta ismerjük egymást! -sóhajtottam fel megadóan. -Legyen, elmegyek hozzá. -erősítettem meg magam. -De azért a címét, és a kapukódját nem lenne rossz megtudni. -mondtam Pierrenek nevetve. Gyorsan lediktálta, amit én a jegyzeteim közé lepötyögtem.
-Aztán csak ügyesen! -mondta végül Pierre, és kihallottam a hangjából, hogy vigyorog magában.
-Csak gyere Monacoba Pierre Gasly. Megjárod! -mondtam fenyegetve. Letettük a telefont, én pedig a kocsimat bezárva és a telefonommal a kezemben elindultam a lány lakása felé. Mindössze csak pár percre lakott tőlem szerencsére.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A háztömb elé érve, beütöttem a kapukódot és határozott léptekkel lépdeltem fel a lépcsőn a harmadik emelet felé. A lány ajtaja előtt vettem egy nagy levegőt és bekopogtam hozzá. Néhány másodperc telt el, és kinyitódott az ajtó. Laura meglepődött arcával találtam szembe magam.
-Hát te? -kérdezte kikerekedett szemekkel. Elmagyaráztam neki, hogy miért vagyok itt, és végül megengedte, hogy maradjak nála.
-Megágyazok magamnak a kanapén, és ha nem haragszol, akkor én elvonulnék a fürdőbe. -mosolygott felém. Az biztos, hogy nem fog a kanapén aludni csak miattam. Én nem fogom hagyni!
-Én alszok a kanapén. -mondtam komoly arccal.
-Nem, mert te vagy a vendég, ezért én alszok a kanapén. -nézett bele a szemembe. Azok a szemek!
-Vagy, egyikünk se alszik a kanapén, hanem mind a ketten az ágyban alszunk? -ahogy kiejtettem ezt a mondatot a számon, saját magamon is meglepődtem. Pedig ez csak gondolatként fogalmazódott meg bennem. Meggondolatlanul nyitottam ki a szám. A lány végül beleegyezett, és elvonult a fürdőbe. Lehuppantam a kanapéra és rögtön kezembe is vettem a telefonom. Egy ideig a social média oldalaimat nézegettem át, és emaileket olvasgattam.
