Narfolk rózsája 18+ BEFEJEZETT

3. fejezet

Tudta, hogy a jóslat beigazolódott, és neki volt igaza. A katona vére csörgedezni kezdett a mellkasából, a nyíl egyenesen szíven találta. Visana most is odarohant hozzá, hogy beteljesítse a jövőt. Majd a falon álló, és bőszen figyelő Nahon Berin felé fordult, kinek szeme szinte szikrázott. Azok a mogyoróbarna íriszek most nem azt az ártatlan kifejezést tükrözték, mint a könyvtárban. Nem olyannak tűntek, amik bármikor is azt mondhatták, hogy vonzónak találják őt.

Ezután még két katona zuhant a halálába.

A hercegnő hátat fordított neki a robbanások rázta terepen s a por és hamu keverékéből álló, levegőben szállingózó törmeléken keresztül keresni kezdte a kiutat. Miután eltűnt a nagy porfellegben, emlékeire bízta magát még ezen a zord terepen is.

Össze-összerezzent minden üvöltésre, sikolyra, zajra, mi csak fülét érte. De bátran rohant előre, hiába félt, hogy valami baja esik. Hamarosan már újból az épületben volt, legalábbis annak félig nyitott folyosóin és feszülten tekintett körbe, hátha meglátja Milandine-t. A húga ott állt az egyik falnál, és pánikszerűen reagált. Ijedten tekintett nővérére, de nemsokára rájött, hogy ki áll vele szemben.

Visana úgy csinált mindent, ahogy az álmában látta, elrejtette egyetlen testvérét, majd hamarosan a lázadó is megjelent előtte, s elismételte az egy egész napja a fejében visszhangzó sorokat. A hercegnő megérezte Nahon erős ujjait a csuklójára feszülni, és a férfi rángatni kezdte. Visana akárhogyan is ellenkezett, nem tudott kiszabadulni a nála erősebb szorításából.

– Ne mozogj! – szólt hátra a barna hajú, és rántott egy nagyot az ellenkező leányon.

– Engedj el! Áruló! Áruló! Áruló!

Azonban a leendő uralkodó hiába kiabált, a csatában senki sem hallotta, vagy látta, ahogy elhurcolják őt. A katona tökéletes precizitással kerülte el a narfolkiak sorait, és lépett ki a várfalba lőtt lyukon keresztül.

Ekkor tudta Visana, hogy innentől már csak egy emberben bízhatott: önmagában. Ez a gondolat megrémisztette, legalább annyira, mint az, hogy semmit sem tudott édesapja vagy húga sorsáról. Bizonytalan volt az erőd jövője s az övé is.

Már feladta a küzdelmet, tudta, Nahon sokkal erősebb nála, hiába nem volt különösebben izmos, de ez férfi mivoltának köszönhette.

Egy erdőbe vezette őt, és legalább egy óráig kellett sétálniuk ahhoz, hogy a katona megfelelőnek találja a terepet, és leüljenek egy farönkre. Visana kapni akart az alkalmon, hogy meglógjon, de Nahon Berin csupán pár szóval megállította őt.

– Ha hallottad már, hogy mit regélnek a külvilágról, akkor jól tudod, mennyire veszélyes egy hozzád hasonló királylánynak idekint kóborolnia.

Visana legyőzötten visszafordult, ugyanis biztos volt benne, hogy nem nyerhet a vadonnal szemben, főleg bármilyen harci ismeret nélkül. Ő egy dologhoz értett: a hercegnőséghez. Ezért vagy sürgősen meg kellett tanulnia a természet szabályait, vagy a kardforgatást volt szükséges elsajátítania. Enélkül esélye sem lehetett egy ilyen, szörnyetegekkel teli világban.

Türelmesen várt Nahon mellett, míg a katona felé nem fordult, hogy beszélgetést kezdeményezzen vele.

– Az, amit könyvtárban mondtam...

– Meg se szólaljon! Elég volt belőle!

– Itt nem te vagy a hercegnő és hatalmad főleg nincs.

– Itt maga ugyanúgy csak egy mocskos áruló, aki odabent volt Narfolk falai között – sziszegte Visana, közben akáclila szeme veszélyesen villogott.