Narfolk rózsája 18+ BEFEJEZETT

10. fejezet

Visana útja közben eleredt az eső, de szerencsére kapott egy megbízható csuklyával rendelkező köpenyt, így fehér fürtjei biztonságban voltak a cseppek elől.

A leány nagyokat szippantott a friss, hűvös, erdei levegőből, és elgondolkodott a jelenlegi helyzetén. Nem volt a legjobb, azonban lehetett volna rosszabb is... sokkal rosszabb. Mégsem tűnt egyelőre annyira sötétnek az egész, habár a rossz oldalát látta már az életnek.

Továbbá a napját szebbé tette a két férfi társasága, akik mellett jóval nagyobb biztonságban érezte magát, mint korábban. Noiren elegáns volt, erős és csendes, míg Nahon sokkal lágyabb, beszédesebb. Barna szemével mindig Visana akácliláját kereste, s próbált beszélgetni a lánnyal, akárhányszor csak alkalma nyílt rá.

A fiatal hölgy végül beadta a derekát, és kellemesen elcsevegett a mellette sétálóval. Rá kellett jönnie, az ifjú katona nem akart mást, csak közel lenni hozzá. Azonban sosem érintette meg, ugyanis tiszteletben tartotta, hogy egyelőre nem érezte magát készen.

Valójában Nahon már nagyon vágyott Visana csókjára, de nem akart erőszakosan viselkedni. Pedig megbabonázta a királylány különös, egzotikus szépsége, mely a többieket sem kerülte el. Mégis rá nagyobb hatással volt, szíve félrevert, bármikor látta őt.

– Nahon... lenne egy kérdésem.

– Mondd csak! – bátorította a férfi, miután a nő önmagától kezdeményezte a következő beszélgetést.

– A húgom elárult minket? Milandine á-áruló?

– Csak máshogy gondolkodik, de ez nem jelent semmit. Sosem árulna el titeket azért, hogy minket támogasson. – A hercegnő különös megnyugvást érzett ettől, hiszen ez azt jelentette, mégsem testvére juttatta ide. – Igaz, kiállt volna mellettünk, ha vérontás nélkül jutunk a várba, és visszük el őt.

– I-igazán?

– Így van, csak a többség elutasította, ezért nem támogatta az ügyünk. Én vele értek egyet. A békés módszer egyben a legjobb irány is.

Visana továbblépdelt a két férfival az oldalán, miközben elgondolkodott a barna állításán. Ő szintén úgy gondolkodott, ahogy Nahon, mégis úgy tűnt, a többség szava érvényesült, mikor eldöntötték az események menetét. Milandine minden súrlódás ellenére még mindig az ő pártjukat fogta, mikor választania kellett a családja és a nép között.

Hálás volt neki, s már nem nyomta lelkét az irigységgel kevert düh, melyet korábban érzett iránta. Mert neki voltak barátai, kedvelték őt, míg mások szerelmes tekintettel figyelték. Az akáclila szemű Visanának ez hiányzott az életéből. Narfolkban sosem lelt társra, ezáltal gondjait sem tárgyalhatta meg senkivel.

Talán ez okozhatta, hogy rengetegszer inkább visszafojtotta az érzelmeit, mintsem szabadon engedte őket. Hiszen nem ismert olyat, ki megérthette az ő nézőpontját. Csak Milandine volt a sok-sok ismerőssel, kedves mosollyal, kalandos természetével, míg nővére egyedül maradt.

– Min jár az eszed?

– Milandine olyan szerencsés, bárcsak hasonlítanék hozzá! – ábrándozott a leány hangosan.

– Miért gondolod így?

– Jobban hasonlít apámra, ő pedig őt szereti, nem engem. Nekem sosem voltak barátaim vagy bárkim, akit szerethettem, vagy szerettem volna. A-amikor édesanyám meghalt, úgy éreztem, kitéptek belőlem egy darabot. Ő megértett engem, de már nincs többé.

– Visana... Ha bármikor szükséged van valakire, hogy meghallgasson, én itt vagyok!

– És én is – szólalt meg Noiren is, mire a királylány rákapta tekintetét.

– Látod? Nem vagy egyedül, innentől már sosem leszel!

– E-el sem hiszem, hogy lázadókkal barátkozom...

A fiatal hölgy abban a pillanatban megbánta, hogy kiejtette ezeket a szavakat, habár Nahon felnevetett, míg a fekete hajkoronájú halványan elmosolyodott. Visana kavargó érzelmekkel hallgatta a barna íriszű hangjának finom csilingelését, s mellkasában melegség terjedt egyre sebesebben.

Valójában, ha be kellett volna vallania, akkor sem mondaná ki, hogy örült ennek a helyzetnek. Kettejük mellett megbecsültnek látszott, mint akit... akit szeretnek. De legbelül tudta, a két férfi teljesen máshogyan nézett rá. Nahon tekintete mindig élénk volt a közelében, és csak őt figyelte, míg Noiren inkább másfelé koncentrált, távolságot tartott, azonban nem viselkedett vele ellenségesen.

Nem hitte, hogy az ellentétes nemben találja meg azt az empátiát, amit idáig hiányolt. S azt sem sejtette, ugyanitt leli meg azt a félelmetes erőt is, melytől apja egész életében óvta.

– Indulhatunk vissza? – kérdezte Nahon, mikor legalább fél órája sétáltak.

– I-igen.

– Ne aggódj, nem hagyjuk, hogy bántson!

– T-tudom és köszönöm – motyogta Visana.

– Noiren, megkérhetlek rá, ha az a szörnyeteg bármikor is a közelébe jön, szólsz róla?

A világos bőrű férfi nem értette, miért jött ez szóba, főleg, mivel nem tehetetlen kisgyermek volt, hanem felnőtt. Mégis rábólintott, hogy az ifjú harcos is megnyugodhasson. Sejtette, miféle érzelmek kötötték ilyen erősen a leányhoz. Kétsége sem lehetett afelől, hogy a leendő királynő a puszta megjelenésével elcsavarta Nahon Berin fejét.

S úgy döntött, ő mindaddig támogatja a másikat, amíg valami miatt ennek ellenkezőjére nem lesz szükség.

Másnap a csapat ismét szedelődzködött, majd Visana később már a hátason ücsörgött, előtte Nahon foglalt helyet az állaton, míg mellette Noiren ment. A többiek közül csupán egy ember vált ki egyértelműbben, az a sértődött Chired volt, aki karba tett kézzel menetelt, és senkihez sem szólt.

Ugyanis nem igazán örült neki, hogy a társai is leszavazták őt abban, hogy mégis miképp kellett volna viselkednie Visanával. Mindenki lényegesebben jobban közelítené meg a helyzetet, ezért engedtek másokat a királylány közelébe. Mindaddig a szakállas a hölgy pár méteres körzetén belül nem is tartózkodhatott, különben pengét tartottak a torkához.

– Jól vagy odafent, hercegnő? – szólt oda neki a férfi, mire Noiren dühös pillantást vetett felé. – Biztos, megvagy a farkam nélkül? Úgy láttam, kettővel pótlod az élményt!

– Fogd be, Chired! – mondta neki Lirom, miután kezdte megunni a modorát. – Senkit sem érdekel a gyerekes viselkedésed!

– Még te is ellenem vagy?

– Szerintem elég egyértelműek voltak a szabályok, például az is, hogy Visanának nem eshet bántódása. Egyikünk sem tett vele semmit, így innentől az egész csak a te felelősséged.

– Ha te mondod... – Ettől a ponttól kezdve Chired inkább lemaradt, ugyanis már nem volt kedve a további konfliktushoz.

Az út innentől békésen telt, a királylány pedig még aludni is tudott Nahon hátának dőlve. Örült, hogy nem kell végiggyalogolnia az utat, mert az a tegnapi nyugodt tempójú sétánál sokkal fárasztóbb és fájdalmasabb lenne számára.

Meglepte, hogy az egész vándorlás csupán egy és fél napig tartott, majd megjelentek előttük a település kőből épült házai. Visana lila szemével fürkészte a terepet, s keresett az életre utaló jeleket. Hamarosan meg is látott pár lakost, akik éppen egy csoportnyi gyermeket segítettek át a városon. A fiatalon idegesség szántott végig, félt az elkövetkező percektől, a helyiek haragjától.

Hiszen kétségtelen volt, hogy felismerik. Legalább annyira, mint az, hogy dühösek lesznek rá, nagyon dühösek...