6.resz

127 4 0
                                    

Figyelem!!!! Ez a rész +18 as jelenetet tartalmaz!!!!!!!

Eközben Bill és Sofi lakosztályában :
Bill szemszoge:
Amikor megláttam Sofit és Melissat a szívem el kezdett úgy verni mit mèg soha. Úr Isten ez a nő teljesen el veszi az eszemet is már annyira eszbotoan dögös volt abban a fehérneműben, hogy hirtelen másra sem tudtam nézni csak rá meg a dögös testére. Igaza volt Tomnak, hogy rakjak el ovszert, mert tényleg szükség van rá. De kigondolta volna, hogy ilyen fajta meglepetést szánnak nekünk a lányok és ami meg jobb, hogy egész éjszakára. Nagyon boldog voltam a tudattól, hogy enyém lehet a világ legszebb lánya egész éjjel! Na de visszatérve el kezdtünk sétálni a lakosztalyhoz majd ketté váltunk Tom és Melissa a mellettünk lévő lakosztalyba mentek be mi pedig egyből a mellettük levobe. Sofi kinyitotta az ajtót és miután ő be ment utanna rögvest követtem is. Majd becsukta az ajtót és a szoba közepén egy táncos rúd előtt volt egy szek és Sofi megkért, hogy foglalják helyet. Én engedelmeskedtem a kérésének fülig èrő mosollyal az ajkaimon. Majd nyomott egy csókot ajkaimra és kérdezte, hogy kezdheti e a táncot? Én csak bolintottam egyet mert olyan zavarban voltam és izgultam soha nem táncolt meg nekem így lány egyedül csak Tom volt olyan aki állandóan ilyen helyekre járt. Most meg én ülök itt ennek a csodas és gyönyörű szép lánynak a társaságában. Azt hiszem, hogy a ma este nagyon jó lesz tele lesz élvezettel.

Sofi szemszoge:
Miután be értünk Billel a lakosztalyba meg kértem, hogy foglaljon helyet a szekben ő ezt egy hatalmas mosollyal díjazta és le ült. Annyira szép a mosolya atya úr Isten. Megőrülök ettől a fiútól ahogy rám néz már attól el elvezek esküszöm. Na de miután le ült Bill a székbe megkérdeztem tőle, hogy kezdhetem e a táncot? Ő csak erőteljesen bologatott és mosolygott. Láttam rajta, hogy nagyon zavarban van de olyan cuki volt meg tudnám érte zabálni. El kezdtem a táncot a rudnal kezdtem játszottam vele egy kicsit előtte le gugoltam és Billnek háttal voltam és el kezdtem tverkelni neki. Amint megfordultam láttam rajta, hogy nagyon tetszik Billnek amit lát. Ezt a műveletet folytattam majd térdre ereszkedve kezdtem felé mászni, majd bele ültem az ölébe szemből és el kezdtem mozgatni a csipomet rajt majd bele tverkeltem az ölébe is. Bill már nagyon akart mert éreztem a kemény farka majdnem kirepeszti már a nadrágját. De én meg háttal is bele ültem az ölébe és úgy is riszaltam egy kicsit neki. Majd megint szemből az ölébe ültem és ekkor már véget ért a zene. Justin Timberlake & Ciara -nak az egyik számára táncoltam. Éppen Bille ülök szemben melyen abba a csodálatos gesztenye barna szemeibe amiben el tudnék veszni, megkérdeztem tőle, hogy tetszett e neki a tánc? Ő erre azt mondta meg szép nagyon dogos és gyönyörű is vagy egyben! Nagyon akarlak Sofi! Ezutan a mondata után egyből rá tapadtam méz édes ajkaira és falni kezdtem őket ő ugyan így tett. Majd levegő hiány miatt el váltunk és meg kellett kerdeznem, hogy le e tephetem róla az ingjet? Bill perverzen mosolygott és mondta, hogy igen! Annyira heves voltam, hogy teljesen szó szerint ketté teptem az ingjet. Erre mind a ketten csak mosolyogtunk és folytattuk tovább a forró csok csatát. El kezdtem csókolni a nyakát utána azt a fantasztikus testet majd ezt kisebb nyogesekkel díjazta Bill és én csak folytattam. Majd le értem a nadragjahoz és ki gomboltam majd lehuztam az alsó gatyajaval együtt. Majd amint megláttam a hatalmas farkát velem szemben agaskodni csak ennyit mondtam:waooooo, majd fel néztem Billre és csak mosolygott perverzen. El kezdtem szopni a hatalmas nagy farkát majd megkértem, hogy álljon fel a székről ő teljesítette a keresemet majd ismét a számba vettem hatalmas farkat és újra szoptam ő szó nélkül össze fogta a hajam és el kezdte lokni a számba a farkát olyan erőteljesen, hogy majd megfulladtam. Majd ki vette a számból és megpaskolta vele az arcomat és újra vissza tette azt. Bill hatalmassakat nyogott. Hirtelen egy mondat hagyta el a száját,, ahhh Sofi ez az nagyon jól csinálod bazd meg kurvára szeretlek!!! " . Ezen én csak mosolyogtam. A szopassal végezve kezen fogtam és oda vezettem az ágyhoz magam elé forditottam és hátra loktem ő feljebb ment teljesen az ágyhoz majd elő vettem a bilincset és kertem a kezeit ő adta is neki bilincseltem az ágyhoz felhelyeztem méretes farkára a gumit majd szépen lassan bele ültem egy hatalmas nyoges hagyta el a szamat. Majd el kezdtem a muveletet egyre jobban éreztem magamban a hatalmas farkát és el kezdtem egyre jobban mozgatni a csipomet rajta akkorakat nyogtunk mind a ketten, hogy szerintem meg Tomek is hallottak de engem ez most nem nagyon érdekelt. Majd ki szabaditottam Bill kezeit és ő egymozdulattal megfogott és már felettem is volt majd le ment a vaginamhoz és elkezdte a nyalast én annyira el veztem, hogy majdnem el mentem már, mert hát ugye Billnek nyelv pirciengje van és ahh rohadtul imádom amit tud vele művelni. Utanna felém kerekedett majd belém vágta hatalmas farkát én szó szerint sikitottam a nevét,, ahhhh Bill Kaulitz csináld meg akarom "! Erre a mondatomra csak mosolygott majd poziturat valtottunk és hátulról , rá tekerte a hajamat a kezére és ettől megfeszult mindenem majd erőteljesen el kezdte mozgatni a csipojet közben egyfolytaba a fenekemet ütötte ami baromi izgató volt és jól esett már nagyon piros lehet gondoltam magamban. Majd megint fel sikoltottam és nekem is el hagyta egy mondat a szamat :,, ooooo istenem ez az Bill kurvára szeretlek"! Annyit éreztem hogy megfeszul mindenem és el kezdtem spriccelni annyira beremegtem hogy azt hittem meghalok. Majd újra belém hatolt és csak folytatta amíg ő is el nem ment. Én vagy 5 szőr ha nem többször el spricceltem a művelet alatt de nem érdekelt mert Bill kurva jó az agyban! Mind ketten lihegve fekudtunk a másik mellett körül belül egy 4 órát szexeltunk Billel. Mire én annyit mondtam hat Bill ez kurva jó volt és meg lehetne többször is ha nem gond. Bil meg csak annyit mondott veled edesem barmikor és bárhol majd rám kacsintott. Bill hirtelen fel ult az ágyon felem fordult és megkérdezte.
Sofi figyelj szeretnék kérdezni valamit! Igen Bill mond csak baj van?
Nem nincs Sofi csak azt szeretném kérdezni, hogy lennél a barátnőm?
Nekem tagra nyíltak a szemeim és sikitottam egyet majd egy hatalmas igen hagyta el ajkaimat és meg csokoltam. Fel akartam ugrani az agyról, hogy ugraljak egy kicsit hat ez nem jött össze. Ugyan is amint fel akartam ugrani a lábaim nem engedelmeskedtek és el estem. Ezen mi Billel csak röhögtünk és csak ennyit szólt ez a Kaulitz átok 😂😂😂😂🤣🤣🤣🤣🤣!!!!

Ennyi lenne ez a rész remélem tetszik majd a napokban folytatom megpróbálok izgalmas storykat össze állítani nektek, ami sok időt vesz igénybe főleg, hogy 3 műszakban dolgozom!!!!! De azért igyekszem!! December 6  van és szeretnék minden kedves olvasónak boldog Mikulást kívánni!! Puszi nektek!! ❤❤❤❤

Beleszerettem egy tàncosba (Befejezett) Where stories live. Discover now