Elölről - SzJG 1

szeptember 29., péntek (1)

Hosszú és mozgalmas nap, de főleg sikeres! A gólyaavatón baromi jól szerepeltünk, a bál pedig baromi jól sikerült... de kezdjük talán az elején.

Kilencre kellett a sulihoz menni, a diáknap miatt tanszer és minden egyéb nélkül, számunkra annyi volt az előírás, hogy kényelmes ruhában érkezzünk, úgyhogy fekete leggingsben, a többiekkel közös megegyezés alapján bő fazonú fehér pólóban (és alatta egy feszülős fehér trikóban) és magasszárú tornacipőben ballagtam a suli felé Julcsival és Bendével, akik szintén úgy néztek ki, mint akik az általános iskolai tesicuccukat hasznosították újra. Az osztálytársaink a suli előtt gyülekeztek, és Zalán nekünk integetve úgy tűnt, mint aki nem csak újrahasznosította, de ki sem mosta azóta a pólóját. Mindegy, ezt szerencsére nem pontozták, és amúgy nem is volt elvárás, hogy öltözzünk össze, csak Takácséknak tegnap támadt egy jó ötlete, mi meg lecsaptunk erre a kivételes alkalomra.

Együtt léptünk be az épületbe, ezzel is sugározva, hogy egységben az erő, de Máday azonnal kikapta Niát a sorból. Ő ránézésre a másodikos tesipólóját vette fel csípőnadrággal, így egy sávban kilátszott a hasa, amire az ighelyettesnek azonnal ráncba szaladt a szemöldöke.

– Antónia, mégis mi van rajtad? – fakadt ki.

– Egy fehér póló – vágta rá Nia szemrebbenés nélkül, mintha nem is értené, mi a probléma. Mind tudtuk, hogy ez csak színjáték, a lány ennél sokkal ravaszabb.

– A csecsemőosztályról? Azonnal felvenni valamit!

– Nincs nálam semmi – tárta szét a kezét tanácstalanul, és ez alkalommal tényleg nem hazudott.

– Akkor nyomás haza! – mutatott Máday az ajtó felé.

– Tessék? – sikította a lány a szokásosnál egy oktávval magasabb hangon.

– A házirend betartása a diáknapra is vonatkozik – közölte karba tett kézzel, rezzenéstelen arccal. – Ebben a ruhában nem vehetsz részt a rendezvényen.

Mind tudtuk, hogy Mádaynál egyszer elszakad a cérna Nia haspólói miatt, de komolyan, a legrosszabb alkalmat választotta erre, ráadásul egész szép kis tömeg gyűlt össze körülöttünk, úgyhogy gyorsan csinálnunk kellett valamit.

– Vedd fel a pólómat – nyomtam a mellettem álló Tomi kezébe a hátizsákomat, hogy megszabaduljak a felső réteg ruhámtól.

– Emese, a házirend rád is vonatkozik, meg ne lássalak itt meztelen felsőtesttel! – ordította el magát Máday, mire nem csak én rezzentem össze, de szerintem a falak is beleremegtek.

– Van alatta egy atléta – szólaltam meg félve, remélve, hogy ettől megnyugszik. Nia az aula közepén magára vette a pólómat, a műsor véget ért, mehettünk tovább, és mindenki más is tudott haladni.

– Nem fogsz megfagyni? – mérte fel a ruházatomat Tomi, miközben visszaadta a táskámat.

– Dehogy, ha hideg lesz, majd felveszem az esőkabátomat – nyugtattam meg. Mondjuk eszem ágában sem volt felvenni a kabátot, de ezt kettőnk közül csak én tudtam.

– Mesi, gondoltál már arra, hogy milyen jól nézne ki befonva a hajad? – pattant mögém Orsi a copfomat piszkálva.

– Igen, de sajnos nem tudom magamnak befonni – nevettem fel.

– Megcsináljam neked? – ajánlotta fel.

– Most?

– Aha, még van annyi időnk.

– És nem lesz fura, hogy csak nekem van befonva? – gondoltam át.

– Fonjuk be mindenkinek – vágta rá, én pedig úgy voltam, hogy végül is, miért ne.