Elölről - SzJG 1

október 9., hétfő

A betegségnek hivatalosan is vége, a doktor úr múlt hét csütörtökön újra iskolaképesnek nyilvánított, viszont a pénteket még megkaptam pihenőnapnak, így ma voltam először újra suliban. Nyilván örültek nekem az osztálytársaim, viszont a nap sztorija cím abszolút Takácsékat illeti. A félig tanulós tervük közel egy hónapja valóban szinte hibátlanul működött, csokorba gyűjtögették maguknak és egymásnak is a jó jegyeket, de ma rendesen lebuktak.

Történt ugyanis, hogy megpróbálták ugyanezt Kardosnál, aki elég ideges hangulatban érkezett órára, szó nélkül levágta magát és a naplót is a tanári asztalhoz, aztán türelmesen elkezdte lapozgatni, közben pedig fél szemmel azt leste, ki vágja a legriadtabb arcot, mert rosszabb napjain a saját maga idegesítésére vagy szórakoztatására (még nem ismertem ki pontosan) előszeretettel kínozta azokat. Én ilyenkor mindig igyekeztem még saját magammal is elhitetni, hogy maximálisan tisztában vagyok az anyaggal és néha, vakmerőbb perceimben még a tanár úr szemébe is néztem. A legreménytelenebb esetet természetesen azonnal kiszúrta, ahogy az első sorban reszket.

– Péter – vicsorgott. Pedig tuti, hogy a naplóban nem ott járt, de ki mert volna rászólni?

A szokásos forgatókönyv szerint Pali felpattant, előre sétált, és szórakozottan várta a kérdéseket.

– Addig a többi csendben – kezdte az osztály felé fordulva, de félbehagyta a mondatot. – Takács Péter, mi nem volt érthető abból, amit mondtam?! – fakadt ki, mikor meglátta, hogy az adott iker a székén ül.

– Itt vagyok, Tanár úr – intett a tábla mellől Pali.

– Te nem Péter vagy – állapította meg Kardos.

– Dehogynem – vágta rá.

– Tehát ha megnézem az ülésrendet, amit az első nap felírtam, akkor azt fogom tapasztalni, hogy Péter helye az üres, ugye, Pál?

– Természetesen – válaszolta ismét zsigerből. És ez elég is volt a tanár úrnak.

– Takácsék mindketten elindulnak Máday igazgatóhelyettes asszonyhoz! – ordította az ajtó felé mutatva, és utánuk sétált. – Egy hangot sem akarok hallani, vagy mindenki gazdagabb lesz egy szaktanárival! Rita, kérlek, figyelj az osztályra – fordult vissza.

A mai töri dogára való tekintettel egyébként nem hangoskodtunk, sőt, jól is jött a lyukas óra, mert mindenki arra készült, ki így, ki úgy, páran a jegyzeteinket olvastuk, és magunk elé mormoltuk az anyagot, a többiek meg őrült puskagyártásba kezdtek, Orsi a tankönyv oldalait fotózta, Nia a körömlakklemosóval fehérre varázsolt tolla külsejére próbált tűhegyű filccel minél több információt rányomorítani (ez, meg kell hagynom, zseniális amúgy), Zalán az ásványvizes flakonjának címkéjét bűvölte, Tomi a cipőtalpára ragasztott cetliket... káosz és anarchia, mint minden doga előtt.

Kardos és az ikrek a kicsengetésre értek vissza, a tanár úr mérgesen közölte, hogy a következő órán mindkét Takács dolgozatot ír az egész idei anyagból, nem érdekli, ki milyen névvel.

– Emese! – intett még magához, én pedig azonnal fel is pattantam, és Rita székén kis híján átesve kiszaladtam a tanári asztalhoz. – Holnap a hetedik órában megírod a nyelvtan dolgozatot. A többieknek a holnapi nyelvtan óra elmarad! – adta ordítva az osztály tudomására, amit mindenki csak egy bólintással nyugtázott.

Ezek után Kardos távozott, én visszasétáltam a helyemre, az ikrek pedig a terem közepén állva sztoriztak a szünetben.

– Mi volt? – érdeklődött Bende a padjára felülve.

– Mádaynak vörös volt a feje, meg olyan ijesztően kidagadt egy ér a homlokán, de nem tudta bebizonyítani, hogy nem most próbáltuk ki először, úgyhogy megúsztuk volna egy szaktanárival... – kezdte Peti.

– De ez a hülye megkérdezte, hogy kinek írják be – röhögtek össze Palival. – Szóval osztályfőnökit kapunk, és mindketten.

– És elmondja valaki, mit vettünk idén irodalomból? – nézett körbe Peti.

– Hagyd már, szerintem add be üresen – tanácsolta Nia.

– Szerintem azt most nem kéne – szóltam közbe. – Ha felhúzod, simán megvág félévkor, és ha tud, év végén is – húztam el a számat.

– Jó, jogos – ismerte el.

– Ne gyere be – vetette fel Dani.

– Akkor meg élből beírja a karót, de lehet, hogy rögtön hármat is – gondolta át Tomi.

– Az ku... – kezdte gondterhelten, de Rita egy pillantással meggyőzte arról, hogy bármit is akart mondani, azt cenzúrázza. – Kulcsfontosságú szerepet fog játszani abban, ha idegbajt kapok. Hallod, Ri, korrepetálást vállalsz?

– Ha gondoljátok – vonta meg a vállát.

– Oké, és mikorra kéne? – töprengett Pali.

– Csütörtökön lesz legközelebb magyarunk.

– Zsír, szerda délután?

– Oké – igazgatta meg Rita a szemüvegét.

– És azt el tudja mondani valaki, hogy töriből mit kéne tudni? – tért a következő problémára Peti.

– Ezt most már engedd el – legyintett Nia szórakozottan, mivel ő is így tett.

Innen indult az, hogy végül a fél osztály töridogájánál minimum társszerzőként meg kellett volna jelennem. A szokásos stratégiát alkalmazva olvasgattam a „véletlenül" pont úgy felemelt lapomat, hogy Orsi a hátam mögött rálásson, sőt, igyekeztem akkora betűkkel írni, hogy még Nia, meg esetleg két padsorral távolabbról Zalán is a betűméretet tekintve. A problémás esetet valahogy megint Peti és Pali jelentették, akik az első sorban nem igazán tudtak puskázni. Mondjuk, az sem változtatott volna, ha hátul ülnek, mert még puskát sem csináltak, úgyhogy abszolút a mi segítségünkre hagyatkoztak, de Barka is figyelt, és minden pisszenésre odakapta a fejét. Remélem, egy kettest azért kapnak.

A többi óra nagyrészt eseménytelenül telt, minden tanár konstatálta, hogy ott vagyok, én meg csak bólogattam, mert mit lehet erre reagálni. A délutáni színjátszó már sokkal érdekesebb volt, kis csoportokban, jelenetenként olvastuk össze a darabot, úgyhogy lassan szerintem meg is jegyzem a szöveget.

Délután még benéztem Julcsihoz, és odaadtam neki a házikat, az órai munkát, meg az édességet, amit a konyhakultúrások küldtek neki (megkínáltak engem is, finom volt). Az anyukája nem sokáig engedte, hogy maradjak, mert Julcsi hivatalosan még nem közösségképes, úgyhogy ennek megfelelően elköszöntem, és Messengeren beszélgettem vele tovább, sőt, így már Bendét is bevontuk, hogy ne maradjon le semmilyen részletről a mai nappal kapcsolatban.

Újra suliban: 5/4 – elfáradtam, de kicsit már hiányzott
Takácsék lebuktak: 5/3 – egyrészt sajnálom őket, másrészt lenyűgöz, hogy csak most, harmadrészt nem tűntek túlságosan megviseltnek, a beírásuk történetén mindenki jól szórakozott
Holnap pótló doga nyelvtanból: 5/1 – tanulnom kell!

---

Kis kihagyás után, a szemeszterkezdés örömére Mesi is visszatér az iskolába, így újra beindulnak az események.

Ha tetszett ez a rész, ne felejtsetek vote-olni és kommentelni, köszönöm a visszajelzéseket <3