Elölről - SzJG 1

szeptember 17., vasárnap

Szinte az egész délutánt Orsiéknál töltöttem, és nagyon jól éreztük magunkat.

Az előre megbeszélteknek megfelelően apu ebéd után, 1-re vitt át hozzájuk. Szinte meg se nyomtam a csengőt, Orsi már be is engedett, köszönt egy nagyot apunak, aki megkérte, hogy a továbbiakban lehetőség szerint tegezze, majd ő el is hajtott.

Csak a bejárattól a konyháig vezető úton négy macskával futottunk össze.

– Ő Hugi – mutatott a szürke cirmos cicára, aki a folyosón feküdt, és azonnal odarohant, hogy megsimogassuk. Alapvetően nem vagyok macskás, és őszintén szólva kutyás sem, de ezzel a kisállattal egész jól kijöttem. Ő kicsit túlzottan is élvezte a helyzetet, épp elkezdett dorombolni. – Bocs, kishaver, de nekünk most dolgunk van – emelte fel és lerakta az ajtó felé fordítva.

– Jópofa cicus – állapítottam meg.

– Ő Garfield – intett egy másik felé, aki az ablakban pihent. – Rettentő lusta, állandóan alszik.

– Egészen meg tudom érteni – tettem hozzá.

– Ők pedig Berci és Marci, tesók – szaladt el mellettünk két kölyök egymást kergetve.

– Nagyon aranyosak mind – mosolyodtam el.

– Az én kedvencemmel még nem is találkoztál, ő Falatka, de szerintem most valahol kint rohangál. Tedd csak le ide a cuccod, aztán menjünk ebédelni!

Hiába ettem már otthon, azért elfogadtam a kínált spagettit, és leültem a nekem szánt helyre, Orsi mellé. Apukája még az újságot olvasta, anyukája az edényekkel küzdött, Timike, a húga meg már nagyon enni akart, és ennek hangot is adott, úgyhogy Anita néni kissé kapkodott, de mindenkinek sikeresen kimerte az ebédet. Nem mellesleg nagyon finom is volt, úgyhogy mindet elfogyasztottam, és megköszöntem.

– Akkor ti most fizikát tanultok? – nézett ránk Orsi anyukája az ebéd végével.

– Igen, utána meg táncolunk – tette hozzá a barátnőm.

– Jó, ha kell valami üdítő, nasi, vagy a táncoláshoz hely, akkor szerintem lejöhettek a nappaliba is. Mi Timivel elmegyünk vásárolni – ajánlotta.

– Oké, akkor mi neki is állunk, mert nagyon sok dolgunk van – rendezkedett Orsi, és elvette a tányéromat, hogy a mosogatóba rakja. Elővett még egy nagy dobozos narancslét, aztán a folyosó felé terelt, aminek a végén volt az ő szobája.

– Ülj csak le, ahova szeretnél – tárta szét a karját. – Ha mosdóba kell menned, a következő ajtó jobbra.

A fehér falakat itt-ott világoskék minta díszítette, és összességében ez a két szín dominált a szobában, az ablakokban kis kaktuszok és egyéb növények sorakoztak, nagyon hangulatos volt. A vászontáskámmal együtt végül beültem a babzsákfotelbe a szoba sarkában, Orsi pedig az íróasztalnál foglalt helyet közvetlen mellettem.

– Te fogsz tudni ott írni? – gondolkodott el Orsi.

– Persze, megoldom – húztam fel a lábamat törökülésbe, hogy megtámasszam rajta a füzetet. – Érted az anyagot, vagy kezdjük a legelején, és csináljuk meg a házit gyakorlónak?

– Jó lenne, ha a legeslegelejéről indulnánk – ismerte el.

Magamhoz vettem a tankönyvet, az órai jegyzetemet, a logikámat és még a nem létező tudásomat is, hogy valahogy elmeséljem Orsinak, mi és miért történik úgy, ahogy. De kicsivel több mint egy óra után megértette, úgyhogy megcsináltuk a feladatokat, és az is kevés segítséggel sikerült neki, úgyhogy olyan boldogan ölelgetett meg a végén, mintha csodát tettem volna.