Vihar előtti hullámok

29 ~ I Don't Wanna Dance [Eddy Grant]

– Amióta az eszemet tudom, nem volt rá példa, hogy Szent Patrik napján esett volna a hó – magyarázta elképedve apukám, ahogyan a korai vasárnapi órákban a villásreggeli elfogyasztása közben kibámult az ablakon.

A Bella által korábban ígért Washingtoni kirándulásból végül egy rögtönzött sítábor lett, ugyanis váratlanul március tizenkettedikén leesett a hó, ami miatt a szervezők utolsó pillanatban lerendezték nekünk a szállást és a síoktatást is. A busz reggel hatkor egy csapat kómás gyerekkel a Taconic-hegység felé vette az irányt. A közel ötórás buszút sokak számára biztosan kellemetlen volt, én azonban a lehető legbékésebben szuszogtam Bella vállára dőlve. Csupán akkor keltem fel, amikor körbeadták a szobabeosztásról szóló táblázatot, ahova egyéb lehetőség híján még Sofia és Maree is egy cellába került velünk.

Ahhoz képest, hogy ez azért eléggé last minute ötlet volt, síoktatókat is be tudtak szervezni, és az egész hétfőt és keddet a sípályákon tanulva töltöttük. Egyedül kedd este kaptunk szabad kezet, ugyanis szerda délelőtt már indultunk is vissza.

Ezt az alkalmat persze sokan kihasználták bulizás céljára a közeli klubokban, és valószínűleg én is így tettem volna, ha kisebbet esek a délután folyamán és nem leszek vizes az alsóneműmig. Amint visszaértünk a motelbe, rekord gyorsasággal átöltöztem, de a zuhanyzásnál magam elé engedtem Bellát, aki nem tudott megfelelő öltözéket hozni és nemes egyszerűséggel kis híján elfagytak a végtagjai.

Mivel Sofia és Maree velünk ellentétben kimentek bulizni, meg a jó ég tudja, mit csinálni, lehuppantam az ágyra és átnéztem a mai napon készített képeket. Nem is sikerültek rosszul, pláne az, amin a lányokkal egymásba kapaszkodunk, azonban a sor végén álló Sofia elveszti egyensúlyát és mind a négyen eldőlünk. Ez a kép annyira jól bemutatta az elmúlt két napot, hogy a lányok korábbi beleegyezésével még akkor posztoltam.

Hiába, a közösségi média nem arra való, hogy arról nyavalyogjunk: az apánk kezet emelt ránk. Azt mégsem írhattam ki, hogy éljen a Dior erősen pigmentált alapozója, amiért eltünteti a lila foltokat. A végén még megvádolnának azzal, hogy ingyenreklám, pedig szimplán a családon belüli erőszak nyomait próbáltam palástolni.

Meg, valljuk be, az se mutatna jól a feedemben, ha kiírnám, hogy apukámmal olyan vitába keveredtünk, hogy szó szerint hozzá vágtam a tőle kapott gyűrűmet. Úgyhogy maradtam inkább a lányokkal közös képnél.

Az egész egyébként Grace távozása miatt robbant ki. Szóba hoztam, apa szerint számonkérő stílusban, és meglehet, nem voltam a legkedvesebb, attól még nem kellett volna ennyire elutasítóan viselkednie velem szemben. Odáig fajult az egész, hogy kiabáltunk, azt mondtam rá, hogy seggfej, amiért az összes nőt elkergeti maga körül. Nem biztos, hogy úgy gondoltam, de akkor, abban a pillanatban az a szó jött a nyelvemre. Ekkor csak felemelte a hangját, amit én már képtelen voltam túlordítani, és végül amilyen erővel csak tudtam, nekidobtam a gyűrűmet.

Erre persze megindult felém, egy széket fel is borított a konyhában, hogy a lehető leghamarabb odaérjen hozzám. Az alkaromnál fogott meg, ott keletkezett egy lila folt az ő erejétől, meg attól, hogy hozzávágott a falnak.

Torka szakadtából üvöltött. Láttam már dühösnek azelőtt, de ilyennek még sohasem. Nem hittem volna, hogy ennyi idő után meg tud lepni, de úgy látszik, tévedtem.

Egy szavára sem emlékszem. Mintha víz alatt lettem volna, a füleim bedugultak, látásom elhomályosodott, végtagjaim bizseregtek. Még az általa adott pofon se csikart ki könnyeket szemeimből, amik elméletileg reflexszerűen jelennek meg. Teljesen lebénultam.

Fogalmam sincs, mennyi idő telt el, mert én egy örökkévalóságnak fogtam fel. Amikor érzékeltem, hogy távolodik tőlem, besiettem a fürdőbe és magamra zártam az ajtót.