ᴘʟᴀʏ ᴅᴀᴛᴇ

7. ꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛ

ɢɪʀʟ, ᴛᴇʟʟ ᴍᴇ ᴡʜᴀᴛ ʏᴏᴜ'ʀᴇ ᴅᴏɪɴɢ ᴏɴ ᴛʜᴇ ᴏᴛʜᴇʀ ꜱɪᴅᴇ ᴀɴᴅ ᴛᴇʟʟ, 

ᴊᴜꜱᴛ ᴛᴇʟʟ ᴍᴇ ᴡʜᴀᴛ ʏᴏᴜ'ʀᴇ ᴅᴏɪɴɢ ᴡɪᴛʜ ᴛʜᴀᴛ ᴏᴛʜᴇʀ ɢᴜʏ

ɪꜱᴇᴜʟ

A kávézó pultja mögött álló fiú felismeri Jimint. Ezen aligha kellene meglepődnöm. Én egy kamilla teát kérek, Jimin forrócsokoládét, a tetejére pedig pillecukrot. Nem tudom nem tudomásul venni, hogy jobb karja egész végig a derekamat öleli, közel tart magához és eközben olyan távolságtartás sugárzik belőle, amitől keserű lesz a szám íze. 

Egy ablak melletti asztalhoz ülünk, igyekszem nem tudomást venni a kíváncsi tekintetekről. Leveszem a kabátomat, a székemre terítem és rögtön megfogom a meleg bögrét. Jimin kiskanállal nyomkodja le a pillecukrokat, egyenként tunkolja őket a forrócsokiba. 

Nem tudom, mit mondjak. Valamit muszáj, különben a média azt hozza le, hogy szó nélkül ültünk végig egy nagyon is meghittnek tűnő randevút. Biztosan hozzátennék, mennyire boldogtalannak tűnünk ahhoz képest, milyen kevés időt tudunk együtt tölteni a barátom beosztása miatt. Jimin nem erőlködik, ő is hallgat. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy talán beletörődött a viselkedésembe és abba, amiként róla vélekedem. De ez nem vallana rá, ő ennél sokkal határozottabb, nem adja fel. Túl fontos neki a látszat és az, amit el akar érni ezzel az egésszel. 

- Hol vannak a testőrök? - kérdezem, mielőtt belekortyolnék a teámba. Jimin először rám néz, majd a vállam fölött a hátam mögé.

- Mögötted, csak egy asztal választ el minket tőlük. 

- Jól ismered őket? - a kérdés akár célzás is lehetne a korábbi vitánkra, de nem annak szánom. 

- Több, mint hét éve dolgoznak a cégnek és mindenhová elkísérnek minket. Ami azt illeti, jó barátaim. 

- Ez már magánéleti ügy. Szabad keverned a munkát a magánélettel? 

Erre nem felel azonnal. Bekap egy pillecukrot és az italát kavargatja.

- Amíg okosan csinálom, szabad. 

- Mit értesz az alatt, hogy...

- Szóval meg akarsz ismerni? Felkeltettem benned a bűntudatot és hirtelen...

- Ne rontsd el! - kérem, a hangom erélyesebb, de halk. - Nincs bűntudatom. A kötelességemet teljesítem. Ez minden.

- Hát persze - a szája sarka felfelé rándul, megkóstolja a forrócsokiját. - Ez minden. 

Nem fogom hangosan kimondani, hogy némileg igazat adok neki. Nem vagyok hajlandó beismerni, mert már így is nagy csorba esett a büszkeségemen. Egy olyasvalakit alakítok most, akinek a nevére milliók fognak emlékezni, de aligha kellemes szájízzel. Gyűlölni fognak, főleg a lányok, a kis naiv rajongók, akik azt hiszik, bármiféle lehetőségtől megfosztom őket. Igen, legfőképpen ők, mert abban a hiszemben élnek, hogy ha nem lehetnek Park Jimin partnerei, akkor senki más sem. Megvetnek majd. Amint kitudódik a kilétem. Ami akár bármelyik percben megtörténhet. De még én is tudom, hogy nem most fognak utálni a legjobban. Nem. Az igazi gyűlölet akkor fog utolérni, miután szakítunk. Teljesen mindegy lesz, miként tálalja ezt a cég a nyilvánosságnak, a média el fogja torzítani a dolgot, a rajongók vérszemet kapnak és akkor...

- Iseul? - Jimin bal keze vészesen közel van az enyémhez, mintha megpróbált volna megérinteni. - Minden rendben? - furcsán néz rám, a homlokát ráncolja és első pillantásra azt hinném, dühös. Csakhogy nem az. Jimin aggódik.