ᴘʟᴀʏ ᴅᴀᴛᴇ

22. ꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛ

ᴛʜᴇɴ ᴍʏ ꜰᴇᴀʀ ʙᴇɢᴀɴ ᴛᴏ ᴇᴀꜱᴇ 

ꜰʀᴏᴍ ꜰᴀʀ ᴀᴡᴀʏ ᴡʜɪꜱᴘᴇʀᴇᴅ ᴀ ʙʀᴇᴇᴢᴇ

*

ɪꜱᴇᴜʟ 

Nabi lakása elé nem sokkal azután érkezik meg az autó, hogy néhány cuccot sebtében behajigáltam az utazótáskámba. Namjoon gondterhelt arccal nézi a barátnőjét, aki szintén pakol és eltökélten, megingathatatlanul kitart amellett, miszerint az első pár éjszakára nem hajlandó magamra hagyni. 

- Erre tényleg semmi szükség - próbálom megpuhítani Nabit, Namjoon egy pillantással jelzi, hogy értékeli az igyekezetem. - Voltam már ott, biztonságban leszek. Különben is, ez kicsit túl van...

- Túl van reagálva? - áll meg Nabi a szobája közepén csípőre tett kezekkel. - Akkor miért küld Jimin egy több, mint négyszáz kilométerre lévő városba azért, mert az édesanyád keres téged? 

Gondolhattam volna, hogy nem voltunk elég csendesek a tárgyalóban. Az édesanya szó hallatán összerezzenek, ez nem kerüli el Nabi figyelmét. Még határozottabban kezd el pakolni és feladom, nem vagyok képes lebeszélni az elgondolásáról. 

Namjoon felé fordulok, aki kissé idegesnek tűnik, de nem adja jelét annak, hogy tovább erőltetné azt, ami felesleges. Nabi döntött, méghozzá Namjoon kérlelésének és óva intésének ellentétesen. Nem akarok feszültséget generálni közöttük, jól hallható bocsánatkéréssel állok oda Namjoon mellé. 

- Ha valamire szükségetek lenne odaát, ne menjetek a szükségesnél messzebb! - mondja, le sem veszi a szemét a barátnőjéről. Nabi nemsokára végez a csomagolással és a cipőjét veszi. - Jimin bizonyára értesíteni fogja a szüleit, ők olykor el tudnak menni hozzátok, mikor kell. 

- Nem szívesen ugráltatnám őket - felelem, Namjoon erre csak vállat ránt.

- Ó, ők örömmel fognak menni. Nabi még tartozik nekik egy festménnyel. 

- Nem most lesz a napja, hogy oda tudom majd adni nekik, de nem feledkeztem meg róla - Nabi felveszi a kabátját. - Helyette majd sütünk valami finomat, az édesség általában jó kárpótlás. Iseul, drágám, lemennél a kocsihoz? 

Nabi nyíltan utal rá, hogy szeretne pár percet kettesben a barátjával. Elköszönök Namjoontól, majd a táskámmal és a kabátommal együtt kilépek a lakás ajtaján. 

Mikor a testőr meglát, oda siet hozzám, elveszi tőlem a cuccaimat és kinyitja nekem a hátsóülés ajtaját. 

- Nem ülhetnék inkább előre? - kérdezem, az utazás okától már korábban is kavargott a gyomrom. 

- Ahogy óhajtja. 

Ahogy óhajtom. A hivatalos hangnemtől kényelmetlenül érzem magam. Tudom, hogy a srácokat tegezik és egymás között baráti viszonyt ápolnak. Ráadásul múltkor még Nabi is Nabi volt, nem pedig asszonyom, vagy hölgyem. 

A testőr, aki velünk tart, alig lehet idősebb nálam. Fiatalnak tűnik, edzettnek és ránézésre ijesztően komoly. Épp ezért habozok, mielőtt megkérdezném tőle, mi a neve.

- A nevem? - meglepődik a kérdésen, de nem zökken ki a szerepéből. - Byeon Seok, hölgyem. 

- Én Jo Iseul vagyok. Most, hogy már tudjuk egymás nevét, nem lenne egyszerűbb, ha tegeződnénk? 

A férfi összevont szemöldökkel rám néz, majd rövid hezitálás után bólint.

- Nekem az Iseul a megszokott. Hívhatlak...?