ᴘʟᴀʏ ᴅᴀᴛᴇ

26. ꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛ

ᴀ ᴛᴇꜱᴛ ᴏꜰ ᴍʏ ᴘᴀᴛɪᴇɴᴄᴇ 

ᴛʜᴇʀᴇ'ꜱ ᴛʜɪɴɢꜱ ᴛʜᴀᴛ ᴡᴇ'ʟʟ ɴᴇᴠᴇʀ ᴋɴᴏᴡ

*

ɪꜱᴇᴜʟ

Jól emlékszem erre a szempárra. Mindig így nézett rám, de régen nem tudtam olvasni a tengernyi érzelemben, ami belőle áradt. Ma már tudok és a felismerés jégcsapként fúródik a szívembe: az anyám egy cseppnyi szeretet nélkül néz vissza rám. 

Seok mellettem mozdulatlan, de feszült és tettre kész, legyen szó bármilyen védelemről. Az anyám ezzel szemben fesztelennek tűnik, halvány, de összetéveszthetetlen mosoly bujkál a szája sarkában. Ő remekül szórakozik, talán még annak is örül, hogy lát, de nem úgy, ahogy egy jó szülő szokott. Nem úgy, ahogy az átlagos szülők élvezik a gyermekük társaságát. Ettől lefagyok, harisnyámon keresztül a combjaimba mélyesztem a körmeimet. Leengedtem a falat, amit magam köré húztam az előző percekben és igyekszem újra felépíteni. Nem hagyhatom, hogy ez a nő lássa, mennyire képes bántani még most is. 

- Szépen felcseperedtél - hangja, mint az üvegszilánk. Érdes, érzelemmentes. Volt valaha olyan, hogy melegen, puhán szólt volna hozzám? - Iseul.

- Seung -  a nevének hallatán a mosolya megremeg. - Anya. Te is...megváltoztál.

- Nem tűnne fel ennyire, ha rendszeresen láttuk volna egymást. Ez mondjuk nehezen kivitelezhető akkor, ha a hálátlan lányod nem kíváncsi rád még akkor sem, mikor te igyekszel látni őt. 

- Ezt te sem hiheted el - rázom a fejem, a gondolataim összekuszálódnak és a szám kiszárad megint. A poharamért nyúlok, amit idő közben le tett elénk az egyik pultos. Nem tudom leplezni a kezeim remegését, ahogy tele töltöm a poharat és iszok két korty vizet. Megváltásnak érzem, de még a víz is marja a torkom utólag, akárcsak az anyám miatt érzett keserű csalódás. - Hiányoztam valaha? 

- Minden hiányzott, ami lehetett volna belőled. 

Egy rendes, igazi pofon sem fájhatna jobban a szavainál. 

- Mit akarsz hát tőlem? 

Anya vet egy kósza pillantást Seokra, aki továbbra is őt figyeli. Vajon mire számít, mikor anyám a táskájáért nyúl és eltűnik a keze? Talán a legrosszabbra. Talán egy pisztolyra és arra, hogy rám kell vetnie magát? Akárhogy is, árgus szemekkel nézi az előttünk ülő nő minden egyes mozzanatát. 

Papírok kerülnek az asztalra, átugorjuk a Hogyan teltek a tini éveid, drágám? és ehhez hasonló kérdéseket. Nem kíváncsi rám. Vagy azért, mert tényleg nem érdeklem, vagy mert már mindent tud, amit tudnia kell. A média nem fukarkodik a rólam előásott információkkal. Elolvasom az egyik papír tetejére írt szavakat: Örökséget visszautasító nyilatkozat. A nevem pedig rögtön ott szerepel az első sorban, mint örökös. 

Mi történik? Miért van a nevem egy lapon említve az örökség szóval? 

- Erre persze sosem gondoltál, ugye? - kérdezi anyám, és egy tollat is letesz elém. - Akármilyen emlékeid is vannak rólam, jó anya voltam. Mindent megtettem, amit megtehettem azért, hogy valamivé válj, Iseul. Kerestem benned a tehetséget, a lehetőségeket és azokhoz mérten hagytalak kibontakozni. 

Tudom, hogy Seok fülesén keresztül minden szó eljut Jiminhez és a többiekhez. Mélységes szégyent érzek amiatt, mert ezt hallaniuk kell, és mégsem vagyok képes félbeszakítani az anyámat.