Elvesztett emlékek (Magyar Derek Hale fanfiction II.) SZÜNETEL

20. fejezet - Ígéret a múltból

Drága kis falkám!

El sem hiszem, hogy sikerült befejeznem a folytatást. Tudom ám, hogy már vártátok, és majd' megettetek érte. :D

Fogadjátok sok szeretettel! Legyen ez az én karácsonyi ajándékom a számotokra.

Kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok mindenkinek! ❤️

Puszi: Hope

***************************

Molly nem tudta, kit öljön meg előbb. A macskákat, amik minden egyes mozdulatára prüszkölve fújtattak a ketreceikben, vagy Lydiát, aki olyan csereruhát hagyott ott neki, hogy szíve szerint inkább visszavette volna a vizes gönceit. A farmernadrággal még nem volt gond, ami itt-ott koptatott volt, hisz tökéletesen illet az izmos lábaira, a derekára, de a felső... Az az istenverte felső olyan merev, de mégis olyan vékony fekete anyagból készült, hogy majdhogynem közszemlére tette volna vele a domborulatait. És ha ez nem lett volna elég, aligha tudta volna egymaga felapplikálni magára. Ahhoz kellett volna valaki, aki a fűzőt olyan erősen húzza meg a hátán, hogy az még véletlenül se csússzon le róla.

- Tuti direkt csinálta - sóhajtott fel bosszúsan Molly, majd meztelen felsőteste elé illesztette a kapott ujjatlan ruhadarabot, és az ajtóhoz somfordált. Kikukkantott az apró kis ablakon. Nem messze a bejárattól ki is szúrta a Hale vérfarkast, aki látszólag igencsak belemerült a gondolataiba; arcán nem ült nyugtalanság, csak csendben várakozott. Molly izgatottan az alsó ajkába harapva elmosolyodott. A férfi őt várta, ehhez kétség sem férhetett.

Derek abban a helyiségben öltözött át, ahol a vízzel teli kádak voltak. Viszonylag gyorsan végzett, és amíg Mollyra várt, keresztbefont karral lazán az egyik műtős asztalnak dőlt, egyik bokáját a másikon keresztezve. Eli jutott az eszébe, amitől furcsa érzések kezdtek kavarogni a lelkében. Utoljára csecsemőként tartotta a karjaiban a fiát, aki mostanra már igazi kamasszá cseperedett. Még a születése előtt megfogadta, hogy igazi vérbeli Hale-t farag belőle, egy olyan vérfarkast, aki képes lesz bármikor és bármilyen élethelyzetben megállni a helyét. De nem így történt. Ehelyett egy másik férfi nevelte fel Elit. És ennek a másik férfinak a karjaiba omlott Molly esténként. Nem lett volna szabad, hogy így érezzen, a féltékenység mégis fájdalmas görcsként jelent meg a gyomrában. Elképzelte, ahogy az a másik férfi megcsókolja a nőt - aki minden kétséget kizáróan élete szerelme volt -, ajkaival végigsimít bársonyos bőrén, a hitvesi ágyukba invitálja őt, és...

Ekkor a mellette lévő ajtó megnyikordult, amire felkapta a fejét. Az egyre csak kavargó gondolatai szinte megszűntek létezni, amikor megpillantotta Mollyt kissé alulöltözött állapotban. Farmerben volt, és mindössze csak egy falatnyi ruhadarabot tartott meztelen felsőteste elé. A víztől kócos haja itt-ott a vállaira tapadt. Derekben egy pillanatra bent rekedt a levegő, amitől belső farkasa szűkölni kezdett.

- Segítenél? - kérdezte Molly suttogva, majd gyorsan körbenézett a helyiségben, mintha attól félne, hogy valaki elrejtőzve kifigyeli őt ebben a sokat mutató maskarában.

Derek kérdőn felvonta a szemöldökét, de válasz helyett - tettetett hanyagsággal - ellökte magát az asztaltól, és elindult Molly felé. Fogalma sem volt, mi várja majd a másik teremben, az ajtó túloldalán, de segíteni akart Mollynak, sőt, mi több, meg akarta érinteni őt. Kíváncsi volt, hogy vajon még mindig olyan selymes-e a bőre, mint az emlékeiben. Azokban az emlékekben, amikben éjt nappá téve testük vágytól lobogva fonódott össze. Derek hirtelen megtorpant a félig kitárt ajtó küszöbén, amint férfiösztönei zsibongva a nőért kiáltottak. És ezen még az sem segített, hogy Molly háttal állt neki a félhomályban. Hamvas bőre csalogatóan vonzotta őt, meztelen hátát alig takarta más, csak a fekete felső egyik oldalról a másikba átfűzött szalagjának keszekuszasága. Derek kíváncsi tekintete végigsiklott a fiatal nő gerincének a vonalán, aztán lejjebb és még lejjebb.