Elvesztett emlékek (Magyar Derek Hale fanfiction II.)

5. fejezet - Kék sisakvirág

A szimatolás egyre lejjebb és lejjebb haladt a szőke hajú nő füle mentén, egyenesen a kulcscsontja irányába. Molly pulzusa megemelkedett, és ezzel együtt a levegővételeinek a száma is, amitől a kíváncsi állat eltávolodott tőle. Ahogy az arcát az erdő irányába fordította, fekete szőrrel borított mancsok kerültek a látóterébe, amik mozdulatlanul mélyedtek a puha fűvel fedett pázsit felületébe.

- Ilyen nincs - suttogta maga elé Molly, miközben lassan az oldalára fordult a jógaszőnyegen. - Hogy találtál rám? - Mozdulatát újabb nyugalmat sugárzó testtartás követett: felült, s testsúlyát a sarkaira helyezte. Jobb kezét lassan kinyújtva próbált a farkas bizalmába férkőzni. Így tett a fekete bundájú állat is, aki aprókat lépkedve egyre közelebb somfordált a nőhöz. Szimatoló orrát Molly tenyerébe fúrta, és üdvözlésképpen megnyalta azt, mire a másik alakváltó felkacagott. Ez volt az a pillanat, amikor az erdő fái között megbújó Peter Hale szemforgatva hagyta magára az unokaöccsét egy fejrázás kíséretében. - Örülök, hogy meggyógyultál. Azt hiszem, tartozom Scottnak egy hatalmas köszönettel - duruzsolt a farkas fülébe, miközben végigsimított a gerince vonalán. Az állat erre megrázta magát, hogy kiszellőztesse bundáját az idegen érintésének a szagától. - Bocsánat! El is felejtettem, hogy te nem egy kutya vagy - reagált mosolyogva a farkas hirtelen jött mozdulatára, majd a térdeire támaszkodva felegyenesedett.

Miután összetekerte a pázsiton heverő jógaszőnyegeket, elindult a hátsó udvarra nyíló bejárat felé. Egy percre azonban megtorpant, kezét a kilincsen pihentetve. Hátrapillantott a farkasra, aki már nem mögötte, hanem közvetlenül mellette álldogált. Füleit ide-oda mozgatva fegyelmezetten várta, hogy kinyíljon az ajtó. Várta és akarta, hogy újabb szagokkal legyen gazdagabb, amivel még inkább közelebb kerülhet ehhez a szokatlan pároshoz. Még időben tudni akarta, nem jelentenek-e potenciális veszélyforrást.

- Ne nézz így rám! - vonta össze a szemöldökét Molly nevetve. - Nem hiszem, hogy ide állatok bejöhetnének - rázta meg lágyan a fejét. A farkas erre halkan felnyüszített, és közelebb lépett a csukott ajtó küszöbéhez. - Szerencséd, hogy odavagyok az állatokért. Majd valahogy kimagyarázom Zoe előtt - adta meg magát végül.

***

Eli nagyokat nyújtózva terült szét az ágyában. Elégedetten nyugtázta magában, hogy végre ma már nem kell rohannia az iskolabuszra. Ennek ellenére a további pihenés mégis váratott magára. Mobiltelefonja fáradhatatlanul rezgett a mellette lévő éjjeliszekrényen. Eli egy fintor kíséretében nyúlt a készülék után, aminek kijelzőjén a legjobb barátjának a neve villogott. Előhalászott egy müzliszeletet a táskája aljáról, végül megnyomta a hívásfogadás gombot. Arra azonban nem számított, hogy osztálytársa videóchaten fogja felkeresni őt.

- Haver, már tegnap óta várom a hívásodat! - affektált Jason a kamera túloldalán

- Bocsi, Jason! - csámcsogott Eli, ahogy egy újabb harapást mért a csokoládés müzliszeletre. - Volt valami a suliban?

- Te most komolyan ezzel jössz?! - kérdezte tátott szájjal a fiú. - Inkább te mesélj! Milyen a kecó?

- Várj, mindjárt megmutatom. - Majd kikecmergett az ágyából, megnyomta a telefonja képernyőjén a kameramegfordító gombot, és lassú mozdulattal körbesétált a szobájában. - És ez még semmi! Látnod kell kívülről is. De a nappali a legtutibb. A bölénytől baromira eldobod majd az agyadat - folytatta lelkesen.

- Bölény? - Jason szemei kikerekedtek. Eli azonban nem válaszolt. Alig várta, hogy megmutathassa barátjának az egész házat és az azt körülölelő erdőt. Eli nemigazán foglalkozott azzal, hogy ki van már ébren és ki nem. Hangosan nevetgélve folytatta ugyanúgy az eszmecserét a barátjával. - Van egy fekete kutyátok is?