Elvesztett emlékek (Magyar Derek Hale fanfiction II.)

7. fejezet - Jóbarát

Eli még maga is meglepődött azon, milyen könnyedén ejtette ki vérszerinti apja nevét. Pedig még azt sem tudta, kicsoda volt ő valójában. Ennek ellenére szinte biztos volt abban, hogy nem akar édesanyja nyomdokaiba lépni: a titkolózás terén semmiképp. Az igazság sokszor hatalmas fegyver lehet valaki kezében. Azonban ha rossz ember kaparintja meg, végzetes kimenetelt is hordozhat magával. Jacksonnal azonban szerencséje volt. Benne megbízhatott. Habár Derek nevének hallatán igencsak hamar belopta magát az edző szívébe: a ragacsos üdítő egyenesen a szórakozott férfi képébe landolt, ami miatt egy kisebb fajta szócsata alakult ki. Végül Jackson megnyugtatta Mr. Finstockot, hogy a meccset semmi pénzért nem hagynák ki, így hamar elcsitultak a kedélyek.

A lelátóban, amikor a fiú nem figyelt, néha túlságosan is elidőzött Jackson tekintete rajta. Próbált hasonlóságot keresni közte és Derek között, de még egy apró szikrányit sem látott benne a férfiből. Talán a dúsan hullámos haja lenne az? A színe még csak nem is fekete. Nem, azt tutira Ryantől örökölte. Talán az arca? Esélytelen. Mollynak van ilyen modelleket meghazudtoló arcberendezése - elmélkedett hosszan magában Jackson. Akkor a viselkedése? Igaz, makacsnak elég makacs, de ez az anyjára is ugyanúgy jellemző. A fene tudja! Nem is hasonlít Derekre - állapította meg végül egy mély levegővétel után.

A lacrosse pályán kezdtek agresszív irányba haladni az események. Közben az eső is megeredt. Ismételten. Így még több játékos került a kispadra, kisebb-nagyobb sérülésekkel.

- Ez mindig ennyire durva? - nézett riadtan Eli a mellette ülő Jacksonra.

- Általában - villantotta meg ragadozó mosolyát a fiatal férfi. - De ne aggódj - folytatta biztatva -, a vérfarkasok gyorsan gyógyulnak - kacsintott a fiúra.

- Kivéve engem - suttogta maga elé a fiú lehajtott fejjel. Jackson erre Elira kapta a tekintetét.

- Az édesanyád... vagy az édesapád sosem tanított meg rá? - kérdezett rá óvatosan. - Hogy hogyan változz át. - Eli ajkait lebiggyesztve rázta meg a fejét. - És a telihold? A hatását biztosan érezted már. - Eli ismételten nemet intett. - Figyelj - köszörülte meg a torkát. Érezte, hogy egy kényes témát boncolgat -, amit Finstock edzőnek mondtál...

- Sziasztok!

A hangos köszönő kiáltást félig-meddig elnyomta a pályáról felhallatszódó üdvrivalgás. Valószínűleg sikerült gólt lőnie a helyi középiskola csapatának. Eljött a játék félideje. A lacrosse játékosok egy hatalmas kupacot alkotva borultak egymás nyakába. Jacksont ez már kevésbé hatotta meg, így felnézett a hang tulajdonosára kicsit talán túlságosan is morcos arckifejezéssel. Most az egyszer igazán megállhatta volna az a valaki - bárki is legyen az -, hogy a szavába vágjon. A lágy szellő finoman lebbentette meg a mellette ácsorgó fiatal nő vörösesszőke haját. Épp a lépcsősor mellett ültek, így nem volt nehéz nem észrevenni őket.

- Lydia! Te mit keresel itt? - nézett rá Jackson értetlenséget sugalló tekintettel.

- Látom, elkél a segítség - válaszolt szintén célozgatva, lassan felemelve a kezében lévő telefonját. - Szia, Eli! Eddig hogy tetszik a Beacon Hills-i suli? - mosolygott lágyan Lydia a fiúra beszélgetést kezdeményezve.

- Szia! - köszönt vissza Eli udvariasan, és zavarában a hajába túrt. Fiatal volt, de Lydia szépsége még őt sem hagyta hidegen. - Érdekes, de azt hiszem, megfelel.

- Szuper! - csattant fel boldogan a fiatal nő, majd Jacksonra nézett. - Arrébb csusszannátok egy kicsit? Látom, van még egy szabad hely Eli mellett.

- Ide is nyugodtan leülhetsz - csúszott ki a fiú száján egy halovány arcpír kíséretében.

- Igazán kedves tőled - biccentett lágyan Lydia, de végül mégsem Eli mellett foglalt helyet. A fiú ösztönösen csusszant odébb a szomszédos ülésre.