Elvesztett emlékek (Magyar Derek Hale fanfiction II.) SZÜNETEL

10. fejezet - Apró mozdulat

Drága Olvasóim!

Remélem, mindenkinek jól telt ez a kis húsvéti időszak. :) Nekem volt időm alkotni, mint látjátok, hihi. :)

Vajon sikerül visszahozniuk Mollyt? Mit gondoltok?

Jó olvasást mindenkinek! Ti vagytok a legjobbak! Puszi: Hope

-----------------------------------------------

Derek jelenlegi otthona egy egyszerű és letisztult családi ház volt. Még a hajnali órák sötétsége burkolta be a környéket, amikor kocsijával ráhajtott a hajléka előtti feljáróra. Eli szótlanul követte a férfit egészen a bejárati ajtóig. Miután betessékelte a fiút, Derek még visszament az autójához, és a hátsó ülésről egy mély sóhaj kíséretében ölébe vette a nőt.

- Gyere velem! - biccentett a házat kettéválasztó folyosó felé a férfi.

Eli becsukta Derekék mögött az ajtót, majd minden szó nélkül a férfi nyomába szegődött. Lassan lépkedett a vérfarkas mögött, miközben néha-néha megfogta édesanyja szabadon lógó kézfejét. A fiúnak feltűnt, hogy a ház szürkés falait egyetlenegy családi fotó sem díszíti, sőt nemcsak a falait. A saját lakásukhoz képest - aminek minden egyes szeglete boldogabbnál boldogabb eseményeket jelenített meg - Dereké sokkal visszafogottabb és letargikusabb volt. Elmélkedve meredt az előtte lépkedő izomkolosszusra, kinek látszólag meg sem kottyant édesanyja eszméletlen teste. Vajon van társa, esetleg gyermeke, vagy egyedül él? - elmélkedett magában. Tekintete ismételten a kopár falakra siklott, amiktől Elit furdalni kezdte a kíváncsiság. És különben is, Derek a kórházban azt mondta, ott nem biztonságos. Egy egyszerű családi házban akkor miért lenne az?

- Hol vannak a többiek? - törte meg a folyosó csendjét Eli. Derek erre megtorpant, és elnézett a válla felett, hogy szemkontaktust teremtsen a fiúval.

- Milyen többiek?

- Hát, a családod... Mert van családod, ugye? - dadogta a tinédzser. Ahogy tekintete végigsiklott Derek érzelemmentes arcán, egyből megbánta, hogy a férfi magánélete felől érdeklődött. A vérfarkas nem válaszolt. Inkább kihúzta magát, így testtartása még az átlagosnál is merevebbnek tűnt. Mély levegőt vett, majd benyitott a tőle jobbra lévő hálószoba ajtaján.

- Itt nyugodtan kipihenheted magad - szólalt meg Derek, és előre engedte a fiút. Eli kissé megszeppenve, lehajtott fejjel lépte át a küszöböt, majd kíváncsian körbenézett a helyiségben. Az ablakon keresztül csak a ház előtt árválkodó utcalámpa fénye világított be, de miután Derek felkapcsolta a villanyt, ugyanaz az egyszerűség fogadta, mint a nappaliban. Az alap bútorokon kívül semmi más nem volt a szobában. Látszott, hogy régóta nem lakott már itt senki sem, de ettől függetlenül rend és tisztaság uralkodott. - A mosdó a folyosó végén lesz.

- Köszönöm - suttogta Eli, majd bizonytalanul az ágy mellé sétált, leült rá, és kérdőn a férfire nézett. - Anya... ő... hol fog...?

- A szobámban - jelentette ki hétköznapi higgadtsággal a hangjában Derek. Eli a füléig vörösödött a kijelentése hallatán, mire a vérfarkas lehajtott fejjel elmosolyogta magát. - Én a kanapén alszom majd, a nappaliban.

- O-okés - reflektált zavarát elrejtve a fiú.

- Na, nyomás az ágyba! Nemsokára reggel lesz - kívánt jó éjszakát a fiatalnak, majd átsétált a saját hálószobájába, ami az előző helyiséghez képest sokkal tágasabb volt, nem beszélve a fekvőalkalmatosságról.