From the Grey - Bad Omens fanfiction (NoahxNick)

From the Grey - 1.

Sziasztok! Először is, boldog új évet szeretnék kívánni minden kedves olvasómnak! :) Köszönöm, hogy vagytok! Arra gondoltam, hogy nem is lehetne jobb időpont elkezdeni egy új sztorit, mint január elsején, úgyhogy vágjunk is bele Noah és Nick történetébe.

1.

Nehéz lenne megmondani, hogy pontosan mikor kezdődött. Mintha észrevétlenül teljesen átalakult volna kettőnk között a dinamika. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor tetoválok, és egy szép színátmenetet akarok összehozni, hogy a mintának minél valósághűbb legyen a kinézete. A lényeg, hogy ne tudd megmondani, hol végződik az egyik, és hol kezdődik a másik szín. Köztünk is észrevehetetlen volt az átmenet a barátian meg akartam ölelnitől, a szenvedélyesen meg akarom csókolniig. Lehet, hogy egyik nap így keltem fel, de az sem kizárt, hogy hetekig, hónapokig, évekig érlelődött bennem a vágy, csak elzártam jó mélyre. És mi van akkor, ha már az első találkozásunkkor éreztem azt a kis szikrát, csak még szinte gyerek voltam, és nem tudtam beazonosítani?

Valahol el kell kezdenem ezt a történetet. És mint a legtöbb tündérmese, ez sem kezdődött szépen.

Az egész zenekar hangulatára rávetült a melankólia egy barátunk elvesztése miatt. De mint minden halott művész, így Keaton is halhatatlan maradt. A hangja örökké fog élni a felvett lemezeken annak ellenére, hogy ő már néhány napja nem volt közöttünk. A Too Close To Touch zenéje összevegyült a tömeg összefüggő, halk morajlásával odakint a klub koncerttermében, ahol Keaton éneke fájdalmasan visszhangzott a falak között.

„Death is not a game with the ones I hold close
She was mine, mine, you can't deny
Three years is too quick to die"
"A halál nem egy olyan játék, amit a hozzám közel állókkal játszhatsz
Ő az enyém volt, az enyém, nem tagadhatod
Három év túl kevés az életből"*

Minden dühe, az összes fájdalma benne volt a dalban, amit a kishúgáról írt, aki egy kórházi ágyon fekve halt meg. A szövegben felelősségre vonta Istent, amiért a kis Eileyt választotta helyette. Szegény fiú akkor még nem is sejthette, hogy mindketten kiválasztottak... Személy szerint szívesen összetörtem volna valamit, ha eszembe jutott, hogy most már ő is elment, és csak azzal tudtam magam nyugtatni, hogy talán már együtt vannak odafent. Ha egyáltalán létezik az odafent. Mert mi van, ha az odafent valójában csupán két méterrel a föld alatt?

A dal nem a legjobb pillanatban érkezett, hiszen rögtön utána színpadra kellett állnunk, és én talán palástolni tudom a hangulatom a közönség előtt... Noah felé pillantottam, és összeszorult a szívem, amikor láttam, hogy a mikrofont a kezében szorongatva döntötte a fejét a falnak a színpad mellett, amire hamarosan fel kell sétálnunk. Lehunyta a szemeit, és vett néhány mély lélegzetet, amivel én teljesen párhuzamosan elfelejtettem lélegezni, annyira aggódtam miatta. Tudtam, hogy gyűlölné magát érte, ha elcsuklana a hangja, miközben a The Death Of Peace Of Mind kezdő sorait énekli. A maximalizmusa volt az, amivel a legjobban tudta kínozni saját magát. Ráadásul a dal elején egyedül kellett lennie odafent, mi csak később csatlakoztunk.

Odaléptem hozzá, és óvatosan a vállára tettem a kezem, de kicsit még így is ráijeszthettem, mert elhúzódott, mielőtt kinyitotta a szemét. Amikor meglátott, szinte visszabújt az érintésembe. A legelső cicámra emlékeztetett, a kis fekete szőrgolyóra, akit az utcán találtam, amikor még alig voltam tíz. Dusknak neveztem el a színe miatt, és amikor hozzánk került, mindent megtettem, hogy felhízlaljam. Éjjelente együtt aludtunk az ágyamban, mert a halk dorombolása mindig gyorsan álomba ringatott. Elképesztő, hogy Dusk és Noah mennyi mindenben hasonlítottak. A legjobb barátom sötétbarna szemei még a színpad melletti félhomályban is csillogtak a ki nem hullott könnyektől, amit próbált gyorsan elpislogni. A vállai előre estek a vékony vászonkabátban, és le mertem volna fogadni, hogy az ujjai elfehéredtek a műbőr kesztyű alatt, amit a bal kezén viselt, és amiben a mikrofont szorongatta, mint egy mentőövet. Keaton és ő nagyon közel álltak egymáshoz. Az utóbbi két évben sok időt töltöttek együtt, főleg a Covid járvány alatt, amikor már lehetett utazni, de még ha távol is voltak, napi szinten tartották a kapcsolatot. Keaton mindannyiunkkal jóban volt, de Noah-val erősebb kapocs alakult ki közöttük, mint bármelyikünkkel. Ő szeretett volna megemlékezni róla úgy, hogy az előzenekarunk utáni szünetben a dalaikat játsszák, de még sosem jött ilyen rossz időpontban Eiley dala.