Valami sorozatféleség, mert miért ne? Már az előző könyveben is terveztem egy ilyet, de végül nem lett belőle semmi. Alakul a többi hat fiúval is a mesebeli történet.
u.i. ez a rész a elsőben van benne, onnan vettem át és bővítettem ki egy kicsit.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ujjaiddal végig simítasz a gyönyörű, sárga színben pompázó ruha fodrain, majd csillogó szemekkel nézel bele a míves tükörbe. Tekinteted lejjebb vezeted, minden egyes részletet az eszedbe akarsz vésni, hiszen ritkán nézel ki ilyen szépen. Jin kiválóan választott ruhát számodra: a finom, puha anyag tökéletesen öleli körbe derekad, domborulataidat, a hajad pedig végre nem egy madárfészekre hasonlít. El sem tudod hinni, hogy ez a vidám, izgatott lány te vagy... aki táncolni fog élete hercegével.
Végül ráveszed magad, hogy elindulj. Lassan lépkedsz a lépcsősor felé, amelynek közepén már ott várakozik Jin, kihúzott háttal, apró mosollyal telt ajkain. Mióta megláttad a valódi emberi alakjában, képtelen vagy nyugodt lenni a közelében. Az elmúlt hetekben egy szőrös, állatszerű szörnyeteg tartott fogságban, most pedig egy ifjú férfi áll előtted elegáns ruházatban. Azonban mióta átváltozott és megtört az átok, mintha kissé visszafogottan viselkedne. Még nem csókolt meg, pedig te annyira vágytál rá, hogy majd belehasadt a szíved.
– Csodaszép vagy – bókol nyugodt hangon, mire arcod enyhén pírba szökik. – Kisasszony?
Udvariasan nyújtja kezét feléd, majd mikor tenyered az övébe csúsztatod, lassan vezet le a lépcsőn, egyenesen a táncterembe, amit eddig még sosem mutatott meg.
Elámulsz, ahogy bepillantást nyersz a hatalmas ajtók mögé, ahol még hatalmasabb térség van; mindenhol gyertyák világítanak, föntről pedig egy óriási, díszes csillár lóg.
Hirtelen halk élőzene csendül föl, te pedig Jinre nézel. A herceg elmosolyodik, majd enyhén meghajol.
– Megtisztelne a hölgy egy tánccal?
Aprót bólintasz, mikor pedig egy meleg tenyér simul derekadra, elakad lélegzeted. Jin közelebb von magához, másik tenyerével pedig felemeli jobb kacsódat, s óvatosan megfogja, mintha törékeny, finom porcelánból lennél.
A dallam magával ragad titeket. Hosszú perceken át keringőztök a hatalmas teremben, miközben végig egymás szemeibe néztek.
Jin most olyan más... eddig mindig gonoszan viselkedett, dühöngött és parancsolgatott, amivel nagyon megrémisztett téged. De most... most kedves, udvarias, ezzel az oldalával pedig lenyűgözött. Csak arra tudsz gondolni, hogy szeretsz ezzel a fiúval lenni: látni a mosolyát, az átváltozása óta a tündöklést a szemeiben, érezni a jelenlétét, a figyelmes érintéseit, amelyekkel már egy ideje elvarázsolt, s amik következtében a szerelmeddel megváltoztattad az életét.
– Gyere, menjünk ki! – máris hiányolod kezének tapintását, ám belegyezel, hogy kiüljetek az erkélyre.
Az este langyos szellője kellemesen simogat, s míg te élvezed az időt, addig Jin némán figyel, gyönyörködve tökéletességedben. El sem hiszi, hogy tényleg itt vagy mellette.
– Remélem, nem tartasz még mindig egy zsarnok szörnyetegnek... – szólal meg hirtelen, amire igazán nem is tudsz reagálni. – Én egyáltalán nem akartam veled tiszteletlenül viselkedni... – elakad, ám pár pillanat múlva folytatja – Eláruljam, mióta voltam abba a testbe bezárva? Több, mint egy évtizede...
– Nem kell erről beszélnünk, ha nem szeretnél...
– De akarok – fogja meg mindkét kezed. – Akarom, hogy mindent tudj rólam, és én is mindent tudni akarok rólad... Te vagy az a lány, aki által megtanultam szeretni és kedvesnek lenni. Te vagy az, aki megmentett engem... Köszönöm, hogy vagy nekem!
Érzed, hogy a lelked teljesen elérzékenyül, a szemeid pedig könnybe lábadnak. Emlékszel még arra az időre, amikor a faluban élted az életed, ahol ugyan csinosnak tartottak, de furcsának és különcnek bélyegeztek, pedig csak inkább kedvelted a könyveket, mint a pletykákat. Emlékszel, hogy milyen erőszakosan próbált házasságba kényszeríteni az, akit évek óta ismertél, te pedig itt és most igent mondanál Jinnek, akivel alig pár hónapja találkoztál, de ez a rövid idő sorsdöntő lett számodra.
– Még sosem mondtak nekem ilyen szépeket... – hajtod le a fejed, ám Jin állad alá nyúlva keresi meg újra a tekinteted.
– Mától kezdve egészen halálom napjáig mindig el foglak halmozni bókokkal, mert te igazán megérdemled, Kedvesem. Nálad csodálatosabb nővel még sosem nem találkoztam, és... tudjuk, hogy nem sok lány merészkedett errefelé az évek során... most pedig ennek életemben először nagyon örülök!
Csupán ábrándos mosolygásra telik tőled, hiszen ha megszólalnál, sírásban törnél ki, azzal pedig nem szeretnéd elrontani az estét. Így a csend váratlanul telepedik le közétek. Mindketten a saját gondolataitokba merültök, felelevenedik a nemrég megejtett tánc, a ma reggel, a tegnap... az együtt töltött idő, ami az elején bár kellemetlen volt és szomorú, mára egészen átalakult egy kellemes érzéssé, amelynek boldogan átadnád magad.
Jin hirtelen elhajol tőled, s az erkély széléhez nyúlva leszakít egy vörös rózsát a felfuttatott hatalmas bokorról, amit aztán neked ad.
– Szerelmünk szimbóluma – hajol egészen közel hozzád, amitől kissé félénken pillantasz rá. – Hunyd le a szemeid, kérlek – kér lágy hangon, mire úgy cselekszel. Próbálod egyenletesen venni a levegőt, hogy ne tűnj annyira izgatottnak, ám a szellő minduntalan megborzongat, apró libabőröket varázsolva a bőrödre.
Mikor Jin ajkai óvatosan érnek a hozzád, tenyerei pedig felkúsznak karjaidon, már egyáltalán nem érzed a hűvösödő levegőt... hiszen mind jól tudjuk, a szerelem a legforróbb érzés a világon.
