A jövőmbe törtél be

14. Fejezet - Éjjeli séta

- Van kedved kiülni a tetőre? - kérdeztem miután belekortyoltam a kakaóba.

- Persze. Megfogjam? - nyúlt a bögrémért amíg én kimásztam a tetőre. Átvettem tőle majd visszaadtam az övét amikor ő is kinn volt.

- Nézd, ott a Cassiopeia! - mutattam a csillagképre.

- Tényleg! És ott a Göncöl Szekér – mutatott fel Örs is – Kicsiként apával néztem sokat csillagokat. Volt egy távcsövünk is, és azzal mutatott néhány dolgot.

- Múlt időben beszélsz. Már nem csináljátok?

- Nem az elmúlt néhány évben már nem. Neki is egyre többet kellett dolgozni, nekem is több lett a suli. Én többet voltam haverokkal és elkezdtem önállósodni. Eltávolodtunk egymástól. Sajnálom, mert szerettem, jó kis kettes program volt – mesélte Örs. Én együttérzően rámosolyogtam. Nem is tudtam, hogy ilyen kapcsolata van az apjával. Amennyit láttam abból úgy tűnt tök jól meg vannak.

- Szerintem örülne ha megkérnéd, hogy csináljátok megint – mondtam csöndesen.

- Igen, ez jó ötlet. De, mi van ha nemet mond? - kérdezte kissé aggódó hangon.

Biztatóan megszorítottam a kezét és rámosolyogtam. - Nem kell túl aggódni. Boldog lesz. Lehet azért nem ment ki veled mert azt hiszi nem szeretnél.

- Lehet...

Egy darabig csöndben ültünk és néztük a csillagokat. Az ég szép volt, viszont nem nagyon tudtam rá koncentrálni. Örsön gondolkoztam. Mindig olyan boldog, és magabiztos. Mindenkivel jóban van és kedves mindenkivel, de ezt az oldalát nagyon ritkán látom. Általában elvicceli a dolgokat és nem érzékenyül így el. Viszont, nagyon szeretem ezt a felét. Annyival emberibbnek tűnik. A hétköznapokban úgy érzem néha mintha csak pozitív érzései lennének. Akár egy csoda, ami elrejti az árnyoldalát. Még nem találkoztam senki hozzá hasonlóval.

- Nincs kedved elmenni sétálni? - fordult Örs felém kiszakítva a gondolatmenetemből.

- Persze miért ne? De biztos jó ötlet-

- Pizsamában menni? Aha.

Vigyorogva mentünk vissza a szobámba. A bögréket letettük az asztalomra, majd amilyen halkan csak tudtunk lementünk az előszobába. A sötétben majdnem orra estem egy dobozban. Örs jó barát módjára próbált nem túl hangosan röhögni, hogy ne keltse fel a szüleimet. Egészben lejutottunk az előszobában majd elkezdtünk öltözni. Nem vittük túlzásba, még nem volt annyira hideg kint. Cipőt vettünk, pulcsit és mentünk is.

Nevetve ugráltam körbe mint egy kisgyerek, széttárt karokkal forogtam amíg el nem szédültem. Vidáman mentem vissza Örs mellé aki mosolyogva nézett.

- Merre menjünk, Hullócsillag? - elmosolyodtam a becenevem hallatára. Annyira aranyosan tudja mondani.

- Menjünk arra – mutattam magam elé előre.

- Mit szeretnél majd csinálni ha felnősz? - kérdezte Örs.

- Hmm... Nem tudom, szívesen foglalkoznék zenével, de például a törit is érdekel. HA meg lehetne oldani szívesen lennék egyszerre zenész és régész.

- Ez egy érdekes kombináció – nevetett Örs.

- Naaa, veled mi van?

- Mindenképpen zene. Ez az amit a legjobban szeretek csinálni, és nem nagyon tudom elképzelni magam másban. Ha az AWS esetleg sikeres lesz akkor az lenne. De ahoz kéne még néhány zene, és persze hallgatók is – túrt a hajába.

- Én mindenképpen foglak hallgatni titeket – biztattam.

- Köszi, de egy hallgató nem túl sok.

- Megoldom, majd beszervezek sok embert - tettem a derekamra a kezem.

- Kösziii! – ölelt át Örs – Sokat jelent.

Én egy pillanatra le fagytam. Nem szoktunk túl sokat ölelkezni, úgyhogy ez kissé hirtelen ért, de szinte rögtön visszaöleltem. Egyből megéreztem az a sajátos édeskés illatát. Örs a vállamba fúrta a fejét, én pedig gyengéden simogattam a hátát. Nem tudom mi történt de úgy tűnt jól esik neki. Kis idő után elengedett, majd a szemembe nézett.

- Bora, én... - kezdte el mondani, de valami félbe szakította. Rémület ült ki az arcán és elrántott az útról. Mindketten az út mellé a virágágyásba estünk. Egy autó csapott el minket majdnem. Lehet nem az út közepén kellett volna ölelkeznünk, de azért kissé emberibb sebességgel is jöhetett volna az autó.

- Jól vagy? - segített fel Örs a földről. Ő is még enyhén remegett.

- Aha – poroltam le a gatyámat – Ez megijesztett...

- Engem is – bólintott –, menjünk vissza jó?

Én egy biccentéssel beleegyeztem. Remegve de megindultam a járdán Örs mellett. Ő amikor észrevette, hogy remegek támogatólag megfogta a kezem.

- Nyugi, nincs semmi baj... - mondta halkan. Megszorítottam a kezét és próbáltam visszatartani a könnyeimet. Ez a házig sikerült is. Viszont amikor bementünk a szobámba nem bírtam tovább. Örs fogat mosott amikor az első könnycseppek legördültek az arcomon. Némán sírtam az ágyamon ülve. Fel sem tűnt, hogy Örs odaült mellém, csak amikor átkarolt. Ránéztem és ő is könnyezett.

- Minden rendben van. Nem történt semmi – próbált mindkettőnket nyugtatni.

- Igen, csak megijesztett. Nem múlt túl sokan, hogy... – válaszoltam elhaló hangon.

- De nem történt semmi. És amíg itt leszek nem is fog semmi baj történni veled.

Örs átölelt, én pedig az este utolsó könnyeit engedtem ki. Hamarosan már aludtam is Örs megnyugtató karjaiban.

------------------------------

Köszönöm a bétázást Succa13, Bodzsi2010.