A bárányfelhők lovasai

3. A lány az ablaküveg mögött

Alex

Az ébresztőóra éles szirénázása a legszebb álmomból vert fel. Hangosan felmordultam kínomban, és a karomat oldalra kinyújtva igyekeztem megtalálni az éjjeli szekrényen az éktelen zaj forrását. Nagy nehezen kitapogattam a telefonom oldalán a gombot, majd benyomtam, mire végre csend lett. A fejem fölé tartva feloldottam a képernyőt, és nagyot nyelve pillantottam a kijelzőre. Négy óra harminc percet mutatott az óra, azaz kicsivel több, mint öt órát aludtam. Aligha nevezhettem magamat kipihentnek egy olyan zsúfolt nap előtt, amikor négy járatot kellett teljesítenem. Denverbe és vissza, majd Calgaryba és vissza.

Nagyot ásítva hasra fordultam, és néhány percig még a roló résein keresztül beszűrődő hajnali derengést néztem. Próbáltam magamhoz térni, de a fáradtság ólmos erővel húzott lefelé, a testem valósággal követelte, hogy aludjak még. Este már korán lefeküdtem, de a megkönnyebbülés és az izgalom, hogy újra repülhetek, egyszerűen nem hagyott pihenni. Végül éjfél előtt kicsivel tudtam csak elaludni, és már most tudtam, hogy a Mish-sel való repülés ide vagy oda, ez a nap maga lesz a nyűglődés.

Már majdnem lecsukódott a szemem, amikor a telefonom rövid búgása vert fel ismét. Hunyorogva a kezembe vettem, feloldottam a képernyőt, és azonnal kiment minden álom a szememből. Vagy kétszázra gyorsult a pulzusom, amint megláttam, hogy kinek az üzenete fogadott ezen a korai órán.

„Szia! Hogy van az én kedvenc pilótám?"

Ezt nem, hiszem el, Yvette, te álszent kígyó! Ledobtam magam mellé a párnára a telefonomat, és a kezembe temettem az arcom. Nem lehet igaz, hogy már megint ő az! Minden alkalommal, ha kezdenék túllépni rajta, ő megtalálja az utat vissza hozzám.

Egy óra múlva már a reptéren kellett lennem, így végül felkeltem, és alsógatyában kitámolyogtam a nappaliba, igyekezve az exbarátnőm üzenetét kiverni a fejemből. Ám ahogy körbepillantottam, azonnal szembeötlött, hogy milyen borzasztóan is nézett ki a lakásom, és megint az ő ördögi, bíráló hangja szólalt meg a fülemben. Mivel légkondi híján ezer éve szellőztettem a júniusi melegben, a levegő állott és poros volt az egyterű, nappaliként, konyhaként és előszobaként funkcionáló helyiségben. A szennyesek egészen magasra tornyosultak a konyhapulton, az asztalon ott virított még a koszos tányér, amiből az este vacsoráztam, a konyhával egybenyíló nappaliban szanaszét hevertek a dolgaim. A laptopomat a kisasztalon hagytam, mellette a földön és a kanapén különböző könyvek, újságok és egyéb random tárgyak hevertek, akárcsak a két ablak közé a falhoz állított tévésszekrényen. A pilótaegyenruhám szerencsére a kanapén volt szépen elrendezve és élére vasalva, ahogyan tegnap kikészítettem. Akármennyire is elhagytam magam az utóbbi napokban, az egyenruhámra és minden munkához köthető dologra úgy vigyáztam, akár a szemem fényére.

Miközben készülődni kezdtem, mardosó bűntudat kerített hatalmába, hogy Yvette-nek milyen hamar igaza lett, amikor azt mondta, hogy nélküle káoszba fog fulladni a lakásom. Csupán a hogylétem felől érdeklődött, de nekem erre a néhány szóra is összeugrott a gyomrom az idegtől. Ismertem már őt annyira, hogy tudjam, az ártatlan szavak mögött nagyon is komoly szándék vezérelte. Vissza akart kúszni hozzám, akár egy kígyó, azután, hogy fél évvel ezelőtt szó szerint elmenekültem előle ide Vancouverbe. Yvette bonyolult lány volt, az a fajta, aki csak akkor fedte fel a valódi arcát, amikor már behálózott, és kötődni kezdtem hozzá. A kapcsolatunk ugyan jól indult, és volt idő, amikor még talán szerelmes is voltam belé, de az utolsó fél év már maga volt a pokol. Nehezen viselte, ha a munkám miatt korán kelek, későn jövök haza, vagy netán a késések miatt ott kell éjszakáznom egy másik reptéren. Nem egyszer azzal is meggyanúsított, hogy titokban a stewardesekkel kavarok, mint szerinte minden pilóta. A karrierem előremozdítása mellett a mindennapos veszekedéseink voltak azok, ami miatt fél éve magam mögött hagytam Winnipeget, a várost, ahol felnőttem, és elköltöztem ide, a nyugati partra. Szerencsére nem volt olyan kitartó, hogy utánam jöjjön, és a szakításunk óta újra mertem szabadon lélegezni.