Fate (Jay ff.) [Javítás Alatt]

8.rész - Békülés?

- Jay nagyon ideges rám? – kérdeztem felülve. Ő lehajtotta a fejét és kezeit kezdte el birizgálni.

- Inkább mondanám szomorúnak... - mondta halkan.

- Miért pont Ő az?! Hisz... – kérdeztem idegesen, aztán vettem egy mély lélegzetet. Oké, le kell myugodnom egy kicsit. Most Heeseung van itt nem Jay.

- Szóval... ezért jöttem. - mondta zavartan. Nem igazán értettem, mire gondol.

- Tegnap összekaptunk Jay- vel egy dolgon, de azért, mert... nem hallgatott végig. Pedig mind végig elakartam neki mondani egy dolgot. - kezdtem el magyarázni a tegnap eseményeit a semmiből. A szavak csak úgy özönlöttek belőlem. - De Ő... Ő nem! Nem bírta kivárni! Nem! Neki akadékoskodnia kellett! Rögtön előbújt a kötekedő énje és az mérhetetlen nagy egója! - kezdtek újra könnyek gyűlni a szememben. Hee a hátamra simított kezével. - Soha többé nem akarom, hogy úgy nézzen rám, mint akkor! - temettem az arcomat a kezembe. Hee mellkasához húzott és nyugtatgatni próbált.

- Figyelj Maddy – tolt el magától kissé majd letörölte az arcomról az épp lefolyó könnyeimet – Meg kell vele beszélned a dolgokat. Tegnap óta ki sem jön a szobájából és csak gitározik megállás nélkül. Bármelyikünk bemegy hozzá egy szót sem szól vissza. – mesélte a Dormban lévő jelenlegi helyzetet – Teljesen kétségbe vagyunk esve! Fellépésünk lenne... De így! Így egyszerűen, baromira nehéz bármit is csinálni! - ragadott meg a két vállamnál fogva. Ezt rossz volt hallani hisz egy részben én tehetek erről. Szóval egy részem, azt súgta, hogy ezt nekem is kell megoldanom. Ahj, egyszer ez fog a síromba vinni!

- Én oda nem mehetek igaz? – tettem fel a kérdést, de nagyon jól tudtam rá a választ.

- Nem. – rázta meg a fejét majd hirtelen elgondolkodó fejet vágott.

- Mi az Hee? Eszedbe jutott valami? - kérdeztem kíváncsian a fiút.

- Vagy lehet mégis be tudsz jönni, mert hát... - akadt meg hirtelen és szája elé tette a kezét, ezzel leplezve mosolyát. Felhúztam a szemöldökömet.

- Mert miért? Hogyan?

- Semmi-semmi! - hesegette el a kezével a levegőben lévő zavartságot - De betudlak szerintem juttatni hozzánk. De előre szólok, baromira óvatosnak kell lennünk! – nézett rám teljes komolysággal. Ez teljesen nyilván való volt számomra. Semmi bajt sem akartam nekik, vagyis... ennél nagyobbat.

- Tudom Hee! Azok leszünk ígérem, de először tisztázzunk le valamit! – emeltem fel az ujjamat, mire lassan bólintott - Ezt nem Jay miatt csinálom, hanem csak is miattatok! Csak, hogy minden rendben lehessen a bandán belül!

Ezen Hee elmosolyodott, de beleegyezőn bólintott.

- Rendben, csak is miattunk! - ismételte utánam majd felhúzott a kanapéról és elindultunk a Dorm felé.

♫ ♫ ♫

Mikor megérkeztünk a Dormhoz rám jött az izgulás. Kezeim nagyon izzadni kezdtek. Éreztem, hogy kicsit remegek is, amit a mellettem lévő is kiszúrt.

- Fázol? – kérdezte aggódón.

- Nem igazán inkább... félek kicsit. – mondtam ki az igazságot.

- Nincs mitől. – mosolygott rám bíztatóan, mire bólintottam. Hogyne féltem volna! Hisz bármelyik pillanatban lebukhatunk...

Heeseung kinyitotta az ajtót majd maga elé engedve beengedett rajta, aztán követett engem.

- Nocsak! Hát nem egy M... - kezdett volna üdvözölni Ni-Ki, de Heeseung leintette.

- Shh... nem hallhatja meg a fenn uralkodó szörnyecske! – tette az ujját a szája elé. Felnevettem Jay becenevét hallva.

- Oké-oké, akkor... Szia Maddy! Örülök, hogy újra látlak! - váltott egy halkabb hangnembe majd odajött hozzám, hogy megöleljen.

- Téged is, bár... szerintem te megint nőttél egy centit! - méregettem a fiút, aki nevetve boxolt a vállamba.

- Dehogy nőttem Maddy! Csak...

- Csak én mentem össze mi? – vágtam rá, mire mindkettünkből egyszerre tört ki a nevetés - Még jó lenne veletek beszélgetni, de van egy küldetésem. – mondtam halkan, hogy csak ők hallják. Mondjuk nem mintha lett volna még ott valaki rajtunk kívűl. A fiúk tettett kíváncsisággal és izgalommal néztek rám.

- És mi lenne az? – kérdezték egyszerre suttogva.

- A fennt ólálkodó kis szörnyecskét meg kell nyugtatnom! Csak, hogy minden ugyanolyan legyen, mint azelőtt vagy jobb. – mondtam, mire próbálták visszafogni a nevetést.

Végül bólintva utamra engedve felemelték a hüvelykujjukat egy like jelet mutatva bíztatásként. Ezt követőn felindultam a lépcsőn. A folyosóra érve tisztán lehetett hallani Jay csodálatos játékának dallamait. Először gondoltam bekopogok, de nem jött hang. Lassan elkezdtem lenyomni a kilincset majd bementem a szobába. Mikor bepillantást nyertem a szobájába láttam, hogy teljesen bele van merülve abba, amit jelenleg csinál. Így úgy döntöttem leülök az ágyára és onnan nézem őt.

Ujjai csak úgy járták egyik húrról a másikra, amik jól esőn engedték, hogy a fiú azt csináljon velük, amit akar. Láttam koncentrál, amiközben csücsöritett. Ezt látva felkuncogtam. A fiú, mintha meghallott volna rám kapta a fejét, mire én ijedtemben a földre estem.

- Te meg mit keresel itt?! - kérdezte érzelemmentesen.

- Téged – válaszoltam hallgatagon.

- Úgy, mint tegnap? – húzta gúnyos mosolyra a száját majd újra elkezdett a gitárján játszani.

- Tegnap mikor véget ért a díjosztó ceremónia rögtön téged kezdtelek el keresni. – kezdtem el magyarázni a tegnapi történéseket.

- Jaj, csak hagyd ki azt a részt mikor azzal a palival lefeküdtél! – mondta undorral a hangjában.

- Hogy tessék?! – néztem rá teljesen ledöbbenve. Ennek a nem létező agya is elment, most már komolyan!

- Már tagadod is? Legalább lehetnél őszinte! Vagy már el is felejtetted? – nézett rám eltorzult arccal. Teljesen meghökkentet a viselkedése. Most ő ezt komolyan mondja? Én ezt nem bírom tovább. Velem senki nem beszélhet így! Senki nem kezelhet így! Ez már tényleg a legalja!

Felálltam majd az ajtóhoz léptem. Már kezem a kilincsen és már nyitottam is az ajtót. Ki is nyitottam már ki akartam rajta lépni, azonban hirtelen egy kéz nyúlt át a fejem felett és csúkta be. A lendülettől selymes fekete haja súrolta az arcomat. Keze a fejem mellett haladt el pár centire. Kellemes illata újra megcsapta az orromat. Megijedtem a hirtelenségétől. A hasam összeszorult, a kezem remegni kezdett. Megrémisztett.

- N-ne menj el... – mondta halk rekedtes hangon közel a fülemhez.

- Miért? – szinte visítva kiáltottam, ezt az egy szót, amitől meghökkent. Megfordultam és idegesen kezdtem el pásztázni. A könnyeim újra gyűlni kezdtek a szememben. Oké, ez a napom már teljesen szar, ahogy van. Ennyit sírni képtelenség!

- Csak... kérlek. - nézett rám könyörgőn majd nyelvével megnyalta alsó ajkát. Szemeimet, azonnal odavonzotta. Nagyot nyeltem. Egyik kezét emelte volna az arcomhoz, de ellöktem. Látszott rajta, hogy rosszul érinti tettem. De nem érdekelt. Nem akartam, hogy most hozzám érjen! Egy kicsit sem...

- Mondj egy okot miért? – kérdeztem még mindig feszülten – Egyáltalán tisztában vagy azzal, hogy faképnél hagytál egy ismeretlen sráccal este kint a hidegben?! Egy teljesen ismeretlen helyen?! – néztem rá kidülledt szemekkel. Egy aprót bólintott. – Vagy tisztában vagy azzal, hogy egyedül kellett haza mennem és... és... - akadtam meg, mert könnyeim újra folyni kezdtek vissza emlékezve a tegnap estére.

Jay ujjai óvatosan csiklandozni kezdték a bőrömet. Én csak figyeltem őt. Nem mertem megmozdulni. Mellkasa lassan emelkedett, majd vissza. Ujjai óvón arcomhoz simultak, hogy lefolyó könnyeimet felitassák. Jó érzés volt és egyben... megnyugtató. Újra felidéztem magamban a tegnap estét, amikor ugyanígy végig simított az arcomon. Valahogy hiányzott ez az érzés nekem, de bevallani nem mertem volna senkinek sem. Főleg nem önmagamnak. Szóval most az egyszer úgy döntöttem engedek a sorsnak, hogy sodorjon magával, Jay-vel.