Az ezredforduló farkasai - fordítás

5. A parti

5. fejezet: A parti

Sienna

Sienna: Nem hiszem, hogy meg tudom csinálni

Sienna: Nem tudok bemenni

Sienna: Elvesztem, Michelle

Michelle: ?!?

Michelle: ez most komoly ribi?

Michelle: mindenki és azok anyja is ÖLNE hogy meghívást kapjon a falka házba

Michelle: mi a baj?

Sienna: Ez a ruha túlzás

Sienna: És a Kábulattal...

Michelle: csajszi állj le. kibaszott szexi vagy. menj be és érezd jól magad

Michelle: talán még partnert is szerzel a szezonra!

Michelle: mi a legrosszabb, ami történhet?

A legrosszabb, ami történhet? Ó, Michelle. Fogalmad sincs, gondoltam.

Éppen leparkoltunk és a Falka Ház tornyosuló bejárati ajtaja felé tartottunk.

Mindenki előkelően volt felöltözve. Minden lépésnél éreztem, hogy közeledik a végzetem.

Meg akartam fordulni és hazarohanni.

Igen, még magassarkúban is. Olyan kétségbeesett voltam.

- Ó, ez nagyon jó lesz a falkában való helyünknek - mondta anya semmitmondóan. - Alig várom, hogy találkozzam az Alfával. Esküszöm, ha néhány évvel fiatalabb lennék...

- Anya, kérlek - könyörögtem. - Állj le.

Szerencsére anyám figyelme gyorsan ismét elterelődött és nem kellett magyarázkodnom, miért kellett annyira elhallgattatnom.

A Kábulat éppen most szántott végig rajtam. Egész nap próbáltam elnyomni, de most... Most a Kábulat úgy döntött, hogy itt az ideje, hogy megpróbálja megragadni a testem.

Éppen akkor, amikor a vacsorán vettünk részt. Kérlek, könyörögtem még egyszer a kimelegedett testemnek. Nincs erre időm.

Bazd meg, vágott vissza a testem. Uhh, most a testemmel beszélgettem. Csak tévedés volt. Rohadt Kábulat.

Egy emberi recepciós fogadott minket és bevezetett az ebédlőbe.

Gyertyatartók, egykori Alfák régi portréi és egy tucat asztal, megterítve ezüst evőeszközökkel uralkodók számára. Nem egy csomó közembernek, mint mi vagyunk.

Amikor leültünk, észrevettem, hogy a mi asztalunk van a legközelebb az Alfa asztalához.

Véletlen egybeesés? Eszembe jutott Jeremy furcsa hosszadalmas pillantása, amikor elhozta a meghívót az otthonunkba.

De figyelmen kívül hagytam. Igen. Véletlen volt. Ennek kellett lennie.

A helyemről végre jó kilátásom volt, hogy megítélhessem a többi jelenlévő hölgyet.

Az biztos, hogy nem én voltam a legszebb, annyi biztos. Voltak más, az Alfával egykorú, húszas éveik végén járó fiatal nők, akik egyszerűen kiválóak voltak.

Hosszú, karcsú lábukkal, telt, duzzadó ajkukkal és csillogó arany szemükkel tudtam, hogy nem lehet velem összehasonlítani őket.

Göndör voltam, tűzvörös hajam vadul omlott a hátamra és jégkék szemeim kevésbé... hagyományosak, azt hiszem. De, ami hiányzott belőlem a kifinomultságban, azt tudom, hogy nyers intenzitással pótoltam.