Az ezredforduló farkasai - fordítás

24. A beismerés

24. fejezet: A beismerés

Sienna

Közeledtünk az Óriáskerékhez és próbáltam lerázni a fejemből a lila szemű nő képét. Aiden nyilvánvalóan nem látta őt és ha újra felhozom, biztos voltam benne, hogy beutal egy pszichiátriai osztályra vagy ilyesmi.

- Gyerünk!

Benyúltam a kezemmel a pénztárcámba, hogy kifizessek egy menetet mindkettőnknek, de a tinédzser csak feltartotta a kezét.

- Alfa, ember, ne aggódj emiatt - mondta Aidennek. Aztán felém bólintott. - Ő se.

Huh. Úgy tűnt, az Alfával való utazásnak van néhány előnye.

A tinédzser elkísért minket a vonalon túlra – visszafordultam, hogy felmérjem Aiden reakcióját, ő pedig csak vállat vont –, majd beültünk a saját fülkénkbe. Átcsúsztam a padon és Aiden leült mellém. A tinédzser segített lezárni a korlátot, ügyelve a biztonságra.

- Élvezd a Szerelem Kereket - mondta kacsintva, majd ismét eltűnt a tömegben.

- Tavaly nem Szerelem Keréknek hívták - mondtam Aidennek és éreztem, hogy pír terjed szét az arcomon, mielőtt megállíthattam volna.

- Talán idén valami más lesz - mondta és a kezét az enyémbe fűzte. Mielőtt túl sokat olvastam volna ki belőle, elkezdtünk mozogni.

A fülkénk gyorsan felemelkedett, mígnem a kerék tetejére értünk és lenéztünk az alattunk lévő városra.

- Ez gyönyörű.

- Az.

Ránéztem, amikor ezt mondta és elsöprő érzésem támadt, hogy nem a kilátásról beszél. Lenéztem az ölembe. Még mindig nem éreztem jól magam a figyelem középpontjában.

- Ki az az Emily? - A neve hallatán felkaptam a fejem. - Hallottam, hogy kimondtad a nevét, amikor aludtál. Folyamatosan ismételgetted.

Szemei ​​az arcomat kutatta a válaszok után, de nem álltam készen arra, hogy beszéljek róla. Korábban nem beszéltem erről senkivel.

- Nem tudok... - mondtam, nem akartam hazudni neki.

Felsóhajtott, kinézett a kilátásra és azt hittem, elvesztettem. De aztán beszélni kezdett.

Aiden

Hallottam, ahogy Sienna nyöszörög álmában tegnap este, amikor a karomban tartottam. Éreztem, hogy remeg a teste és bár nem láttam könnyeket a sötétben, nem lepődtem volna meg, ha lett volna néhány az arcán.

Újra és újra szólított egy Emilyt, elég hangosan ahhoz, hogy felébredjek. Nem bántam persze. Talán a bennem lévő Alfa miatt, de tetszett, hogy szükség van rám.

Szorosan magamhoz öleltem és a haját simogattam, amíg abbahagyta a nyöszörgést, majd visszaaludtam.

Meglehetősen biztos voltam benne, hogy mélyen átaludta az egészet, de tudtam, hogy ez a fajta öntudatlan érzelem nem csak a képzeletedben lévő önkényes karakterből fakad. Több volt az, ami miatt nyöszörgött, mint amennyit tudtam és a kíváncsiságom a legjobban hatott rám.

Így amikor bezártak minket az Óriáskerék fülkéjébe és lenéztünk a vásárra, teljesen le, felhoztam. Valami azonnal megmozdult benne. Kicsit eltávolodott tőlem, de úgy tűnt, nem szándékosan tette. Úgy éreztem, az ösztöne, amikor valaki valami személyeset és fontosat kérdezett tőle, az volt, hogy teret teremtsen.