Chuumily Novellák

Ⓙ - Prom Night

to: Jani

Yanyeon a fejét enyhén hátrafordítva pont rálátott a szeme sarkából a barna hajú, gyönyörű mosolyú srácra, akivel minden nap megteszik ezt az utat. Minden nap, reggel és késő délután, ugyanaz a két buszjárat, ugyanaz a két ember – oké, lehet, több ember is ugyanazt a buszt használja nap mint nap, de Yanyeon csak a szemet gyönyörködtető fiút jegyezte meg közülük.

Semmit nem tudott róla, de nagyon kíváncsi volt rá. Introvertált lévén viszont fogalma sem volt, hogyan közelíthetne meg egy teljesen idegent, akivel egyelőre egyetlen közös bennük a busz, amivel minden nap utaznak.

Honnan jöhet és hova utazhat? Mi késztette arra, hogy naponta ingázzon? Vajon ő is észrevette, hogy Yanyeon rajta van ugyanazokon a járatokon, mint ő?

Hány éves? Látszólag Yanyeon korabeli lehetett. Milyen zenét hallgathat? Szinte mindig fülhallgatóval a fülében utazik. A barátaival beszélgethet, amikor a telefonján pötyög?

Vajon a fiúkat szereti?

Jó, egy valamin mégis sokat gondolkodott, amivel megközelíthetné. Sokszor ábrándozott azon, hogy a gyönyörű idegen a partnere a szalagavatóján – s erre való életben is felkérhetné, ehhez viszont túl gyáva volt. Félt a csalódástól. Félt attól, hogy rossz benyomást kelt, hogy a srác furának fogja tartani. Elvégre, ki akarna egy idegent felkérni partnernek a szalagavatójára?

Valószínűleg az, akinek senki más nem maradt.

Yanyeon az osztálytársain kívül szinte senkit nem ismert az iskolában. A kicsit több, mint három év alatt, amíg oda járt, senki mással nem ismerkedett meg jobban. Az osztályában is főként csak lány barátai voltak – akik már mind szereztek maguknak partnert a bálra.

Az idei tanévben ugyanis kitalálták, hogy a szalagavatót Valentin-napon szervezik meg, s amerikai stílusban minden résztvevő kizárólag párban jelenhet meg rajta – így Yanyeon már rögtön elkönyvelte, hogy sosem fogja megtapasztalni a szalagavatós élményt. Nem, hogy másét, még a sajátját sem.

Hiába lehet külsős partnerrel érkezni, Yanyeon sosem fogja felkérni a gyönyörű idegent, akivel minden nap ugyanazzal a busszal utazik, s akiről semmi mást nem tud.

Ez pedig egy kicsit kezdett az agyára menni. Aznap egy hirtelen – rossz – ötlettől vezérelve elhatározta, hogy követi, és kideríti, hol lakik, ezzel is egy kicsit többet megtudva róla.

Mindig egy pár faluval előbb szokott leszállni, mint ő. Mindig az előző és a saját megállója között félúton nyomja meg a leszállásjelzőt, s a hátralevő utat az ajtó előtt állva, kapaszkodva teszi meg. Ez akkor is így történt. Yanyeon nem messze, a busz hátsó ajtajával majdnem egyvonalban helyezkedett el, a szőkésbarna idegen majdhogynem karnyújtásnyira állt tőle – tökéletes távolságban ahhoz, hogy a busz megállása után követhesse.

Minden terv szerint alakult. A busz megállt, a gyönyörű idegen leszállt, Yanyeon pedig felpattant és megindult utána. Kissé remegő lábakkal lépett le a busz lépcsőin, mert megcsapta az idegesség, hogy valami rossz dolgot követ el, de közben ilyen közel még sosem volt ahhoz, hogy jobban megismerje a srácot, szóval kis adrenalinlökettel is a testében, tovább cselekedett a terve szerint.

Hanbin – így hívták a gyönyörű idegent – elindult haza, azonban kissé fura érzés lett úrrá rajta. Úgy érezte, nincs biztonságban. Észrevehetetlenül hátranézegetett. A periférikus látásából folyamatosan egy sötét árnyat vélt felfedezni maga mögött, aminek a felismerhetőségén nem javított a késő őszi, délután öt órás sötétedés és a gyér utcavilágítás sem.