Chuumily Novellák

Ⓓ - Annabelle

to: Dinnye

– Annabelle úgy meg fog baszni minket – csóválta meg a fejét Beni, ahogy tett egy lépést a fa lépcsőn, és ránehezedve az nyikorgó hangot hallatott a talpa alatt.

Egy két emeletes erdei ház, amelyet főleg fából építettek – így konkrétan minden nyikorog benne, amihez hozzáér az ember –, egy horrorfilmben valóban melegágya lehetne a természetfeletti entitásoknak.

A társaság régóta dédelgetett bakancslistás vágya arról, hogy hatan kivesznek egy szállást a semmi közepén, végre megvalósulni látszott. Egy hétig az erdő szélén, elzárva a civilizációtól a horvát határ mellett, gyenge térerővel és internetkapcsolattal: ha jól belegondolunk, ez valójában egy tűzpróba is lehetne számukra; vajon kibírják-e ennyi ideig anélkül, hogy megutálnák egymást egy életre?

– Ú, idézzünk szellemet! – vetette fel az ötletet Jani (nyilvánvalóan poénból, de attól még felcsillant szemekkel, amivel ezt tökéletesen leplezte), meghallva az előbbi észrevételt.

– Oké, de ha tényleg sikerül, és össze leszünk zárva egy szellemmel egy hétig, én örökre kilépek Chuumilyből – felelte Beni, miközben előre haladt a lépcsőn, a többiek pedig követték.

– Nyugi, szellemek nem léteznek – szólalt fel biztatóan Tina, de valójában egyáltalán nem volt az, hiszen semmivel sem lehetett alátámasztani nézeteit.

Elvégre, vagy elhiszed, vagy nem.

Az emeletre érve eldöntötték, ki hol alszik – Beni rögtön kijelentette, hogy nem akar Janival egy szobában aludni –, majd kipakolás után eltöltötték a napot: táncoltak, énekeltek, videókat néztek, majd, amikor megunták a wifi folytoni akadozását – kivételesen nem a szomszédban töltő kecskepornó okozta a gondot –, offline programokra váltottak. Ninu készített vacsorát, evés után pedig esti sétára indultak a Dráva partján, ami szintén egy széles körben támogatott programnak számított: a vízpartról nézni a naplementét valóban egy idilli pillanat volt a fiatal bagázs számára.

A házhoz visszafele már csak az út megvilágításával mertek menni: sokukban itt kérdőjeleződött meg, miért nem egy budapesti szállodát választottak inkább helyszínül, de ennél még egy balatoni nyaraló is biztonságosabb lett volna. Abban legfeljebb az öt méter hosszú szabadstrand, meg a túlárazott lángos rémisztette volna meg őket.

Egy biztos, ismét előtört a szellemidéző kedv. Egyesek lelkesedtek, mások kicsit visszakoztak, de végül úgy döntöttek, kipróbálják a szeánszt. Végtére is, együtt csak nem lehet annyira ijesztő – ha sikerül egyáltalán, hiszen, titkon mindenki remélte, hogy a próbálkozás ígyis-úgyis kudarcba fullad.

A szertartás helyszínéül a földszinti közösségi teret választották, miután elolvasták, hogy hálószobában nem szabad elvégezni hasonló műveleteket. Vaksötétet csináltak a helyszínen, a fényt csupán két – Ninutól származó – illatgyertya szolgáltatta, de azok is csak az idézés eszközei voltak: egy gyors utánanézést követően kiderült, hogy a gyertya hirtelen elalvása entitás jelenlétét jelezheti, ami által az idézés sikeréről lehet meggyőződni.

Megkeresték a legrövidebb és legkönnyebb mantrát, amit csak találhattak, majd elkezdték ismételni.

Malis omnis, ad me venite!

(Nem is tudva, hogy a szöveg valójában ezt jelenti: „Minden gonosz jöjjön hozzám!")

Amikor már azt hitték volna, hogy semmi sem fog történni, mindkét gyertya hirtelen elaludt. Mind a hatan pánikba estek; világítást kapcsolva a telefonjukon ösztönből próbáltak rejtekhelyet keresni, ám, a semmiből megjelenő köd és a drasztikusan csökkenő hőmérséklet nem segített a dolgukon. Beni bukdácsolva – amiatt, hogy az orráig se látott – feljutott a lépcső tetejére; léptei a gyorsaságra törekvéstől úgy dübörögtek az amúgy is nyikorgó lépcsőn, hogy a megidézett entitás akár követni is tudta volna. Ninu bebújt a mosdókagyló alatti konyhai szekrénybe, Gal pedig, más ötlet híján az ajtó mögött rejtőzött el. Tina egyből a bejárati ajtó felé vette az irányt, és sikeresen ki is jutott rajta, ám azt egy laza mozdulattal bevágta utána a huzat, amit utána ki sem tudott nyitni.