9. Fejezet

10 2 0
                                    

Privát telefonbeszélgetés csütörtök este 17:00-kor:

– Nem hiszem el, hogy New Yorkig ment. Ez őrület!

– Igen, valóban érdekes.

– Minden erőmmel azon vagyok, hogy lefoglaljam a vezetőség figyelmét, amíg elkészülünk. Még nem tudnak semmiről, és a pletykákat is irányítás alatt tartom. Arra számítok, hogy ön is tartja a szavát.

– Doktor úr, tisztában vagyok a tervvel. Ne aggódjon.

– Meggyőző bizonyítékokra van szükségünk, hogy vádat emelhessünk. Alig várom, hogy legyen már vége


Amint az emberek kiszálltak, KITT nyomban felemelte a tetőt, és elkezdte átvizsgálni a privát raktárházat és környékét. Darryl szerint itt fognak találkozni a DAWN projekt fejlesztőcsapat többi tagjával. Nem volt túl messze a tömbháztól, de jól elkerített hely volt, és nem lehetett rálátni az utcáról, ami most igazán jól jött KITT helyzetében. Út közben végig éberen figyelte a környezetét, de szerencsére nem észlelte Michaelt a közelében. Egyelőre biztonságban van. A raktárról végzett vizsgálatok alapján egy tipikus technológia labor volt, tele komputerekkel, rendetlen íróasztalokkal és számtalan doboz alkatrésszel. Semmi rendkívüli, de nem rossz.

Elégedetten sóhajtott, mialatt Darryl és Cassidy bementek a jobb oldal felőli ajtón az irodába. A párral töltött idő hatására sokkal nyugodtabb lett. Jó volt ismét pontos utasításokat kapni egy embertől, és sok nyomás alól felszabadította a központi egységét. Mindig is jobban szerette, ha mások hoznak döntéseket, nem ő. Ámde ebben a stresszmentes állapotban újra elárasztotta a melankólia és a bűntudat. Odakinn valahol Michael és feltehetőleg Bonnie is tűvé teszi érte a várost, nem beszélve arról, hogy az Alapítvány is jó ideje keresi. A viselkedése miatt a Knight Iparvállalat felbonthatja a nemrég megújított szerződést az Alapítvánnyal, és ki tudja mi lesz vele ezután? Mindazonáltal ha visszamegy, biztos volt benne, hogy valami szörnyűség fog történni, bár a magyarázat rá hiányos volt.

Még mindig nem jött rá, miért volt gyanús Jonathan ajánlata. Helytálló volt minden szempontból, mégis akárhányszor rágondolt, szorongás fogta el. Egyáltalán miért menekül, ha nincs veszélyre utaló bizonyíték? Mindez szörnyen zavarba hozta. Borzalmas érzés, amikor az elszántság helyett a bizonytalanság vezérel valakit. Ritkán érezte, hogy hibázott volna, most mégis mintha egyszerre többszáz baklövést követett volna el. A gondolattól képletesen kirázta a hideg. Továbbra sem tudta elfogadni, hogy képes érezni, viszont huszonkét év folyamatos változás, megrázó élmények sorozatai és megsemmisült kapcsolatok után... Rendszerhiba.

KITT elszégyellte magát. Erőteljes érzelmeknek nincs helye egy mikroprocesszorban, mégis régóta próbálja interpretálni ezen érzéseket. Elhessegette a gondolatot, helyette végzett egy gyors önelemzést. Az eredmények alapján minden rendszer jól működött, így hát egy manapság elég gyakran előforduló véletlenszerű esetnek könyvelte el.

Úgy határozott, hogy lefoglalja magát a raktárban tárolt különféle gépezetek tanulmányozásával. Beazonosított egy oszcilloszkópot és egy pár kiszuperált SSD merevlemezt, mikor kinyílt az ajtó, és Darryl nyomában egy újabb személy is kilépett. Egy sötét hajú és fekete szemű, kaukázusi férfi volt, ugyanolyan világoskék pólóba és szürke nadrágba öltözve, mint a házaspár. KITTnek nagyon ismerős volt, mintha már találkoztak volna, mégis erős ellenérzete támadt tőle.

Az autónk világgá mentNơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ