Az autónk világgá ment

5. Fejezet

Titkosított email: június, hétfő reggel 9:00-kor

Tisztelt S!

Igen, kitűnően fogjuk a jelét. Jelenleg Chicagoban van. Ha szerencsénk van, nemsokára be tudjuk majd keríteni. Szóljon a doktornak, hogy maradjon nyugodt. Azonban nem árthat tudnia, egy régebbi alkalmazottjuk, valami Michael nevezetű alak, itt van Seattle-ben, és utánunk nyomoz. Biztos vagyok benne, hogy Dr. Barstow is segít neki. Majd később tájékoztatom a fejleményekről.

ES.

Már harmadik éjszakája behallatszott az első emeleti kis lakás ablakán Samuel Barber „Adagio vonós hangszerekre" című művének kísérteties dallama. Az itt lakó hölgy, Cassidy Staples épp a doktori disszertációján dolgozott. A kaukázusi nő a korai 30-as éveiben volt. Egy lila hálóinget viselt. Már elmúlt éjfél, mikor meghallotta a zenét. Több napja késő estig fennmaradt, és már harmadjára jött vissza az ablaka alatti sikátorba a zenélő, fekete autó.

Amikor először hallotta a klasszikus zenéket, nem törte rajta sokáig a fejét. A városban, amely a mondás szerint sosem alszik, gyakran előfordult, hogy egy szomszéd megfeledkezett magáról, és túl hangosan hallgatta a zenét. A második éjszaka már kezdett kíváncsi lenni. Honnan jön a zene? Mint bármely más ember, felállt és kikukucskált az ablakon. Akkor felfedezte a közvetlenül az ablaka alatt parkoló, fekete sportkocsit. Az első gondolata az volt, hogy valaki, akinek ilyen autója van, hogyhogy klasszikus zenét hallgat? Nem sokkal utána rájött, hogy nem is olyan hangos a zene, a szomszédokig el se hallatszana. Az alatta lévő lakás tudomása szerint üres volt. Sosem hallott semmilyen zajt lentről. Ezek a brooklyni lakások nem voltak valami jól hangszigetelve, de legalább nem kerültek egy vagyonba, mint a magánegyetemi oktatás.

Akárhogy is, a jármű kissé gyanúsnak tűnt, ezért egy ideig leste, hogy kiszáll-e belőle valaki, és ha igen, miben mesterkedik? A zene nem maradt abba, és az autó csak állt mozdulatlanul. Végül feladta a leskelődést, inkább elment lefeküdni. Másnap reggel mikor kinézett az ablakon, az autó már nem volt ott.

„Csakhogy elment!" gondolta. Ámde miután beesteledett, ismét visszajött.

– Már megint? ­– kérdezte a nő fennhangon, ahogy felállt a székéből, és az ablakhoz ment. Félreseperte a barna frufruját a szeméből és rögtön megpillantotta az ismerős fekete autót. Pont ugyanott parkolt, ahol tegnap este és talán azelőtt is. Felettébb furcsa, sőt hátborzongató.

Cassidy nem az a típus volt, aki minden apróságért felhívja a rendőrséget, de talán most kivételt fog tenni... Habár ki tudja? Lehet, hogy csak egy szomszédos háztömbből valaki egy kis csendre és nyugalomra vágyott, és elhúzódott az autójába. Ha neki lenne kocsija, ő is így tenne. Behúzta a függönyét, és visszaült dolgozni. Átfutott az agyán, hogy hívja-e fel a férjét, de mégis mit mondana neki? „Kérlek, gyere haza, mert van egy ijesztő autó a sikátorban." Inkább nem...

A nő fáradtan felsóhajtott. Holnap amúgy is metodika képzésre kell mennie, és jó lenne minél hamarabb befejezni ezt a projektet. Egyelőre figyelmen kívül hagyta a szokatlan látogatót, és hallgatta a szép muzsikát munka közben.

Az órák sorba teltek. Cassidy teljesen elfeledkezett a kint parkoló autóról, míg fel nem tűnt neki, hogy nagy csend van. A zene elhallgatott. Ásított egyet, majd elbaktatott az ablakhoz, hogy kinézzen. Még mindig ott állt az ablak alatt. A faliórára pillantott, ami hajnali ötöt mutatott. Az egész éjszakát átvirrasztotta. Még van bő öt órája pihenni a gyűlés előtt...