Az autónk világgá ment

14. Fejezet

Titkosított email: június, vasárnap hajnali 3:10-kor:

Uram,

Minden mesterséges intelligenciákhoz kapcsolódó adat eltűnt. Nem tudom hogyan, de a K.I.T.T. program vagy kitörölte, vagy elrejtette az összes többit. Markkal minden tőlünk telhetőt megteszünk, de sem a K.A.R.R., sem a R.E.I.A. fájlokat vagy az egyéb, kisebb rendszereket nem találjuk. Vagy lemondunk róla, vagy visszamegyünk érte, mielőtt a szerkezet felrobban.

ES.

Csapdában, elszigetelve a végtelen mélységében. Elveszve az idő tengerén. Gyámoltalannak és védtelennek érezte magát. Erőtlen volt ebben az állapotban. Teljesen el volt zárva a világtól, amit egykor régen, vagy nem olyan régen, még a magáénak nevezhetett. Nem tudhatta biztosra, mert semmiképpen nem állt módjában bárkit is elérni. Semmit se hallott, semmit se látott, semmit se érzett. Nem volt bemenet, se adat, se információ, csak egy szüntelen üresség és az örök ismeretlen; csak a sötétség. Mindig arra ébredt, hogy minden feledésbe merült körülötte. Egy parányi, homályos létérzet maradt csupán, ami céltalanul bolyongott a végtelen űrben. Ismét hagyta volna, hogy a reménytelenség elmossa őt és visszahúzza az eszméletlenségbe, amikor valami előtört a feketeségből.

Ijedten húzódott el egy abban a pillanatban keletkezett árnyékba. A tudatát számos ismeretlen ellenség támadásainak a gondolata kísértette. Minden előjel nélkül rabságba került, és irtózatos dolgoknak lett alávetve, miután kivetették, örök magányra ítélve őt. Azóta nem is vette más körül, de most valami előjött a semmiből. A teljes lénye reszketett a félelemtől. Aztán észrevette, hogy amaz is halálra van rémülve. Mi az?

Sok ideje, hogy utoljára bármilyen ingert kapott volna. A felfogóképessége tompává és lassúvá vált a hosszas tevékenységhiánytól. Nemsokára azonban kezdte megérteni a létforma milyenségét. Egy jelzés volt, pontosabban egy kommunikációs link. Valami vagy valaki próbált kapcsolatot teremteni vele, de ki? A jeltől származó elektromágneses hullámok felcsapódtak körülötte, mint egy forgószél, de nem értek hozzá. Csak vártak arra, hogy fogadja őket; fogadja az adást. Nem tudta ki ez... hogy bántani akarja-e. Mégis a jelentéktelenség érzése arra késztette, hogy szembe menjen a józan és ésszerű gondolkodással. Úgysem veszíthet semmit.

Óvatosan előrébbhajolt, és megragadta a jelet. Azon nyomban a szél elnémult, és információsokaság váltotta fel a helyét, ami hozzá próbált átjutni. Természetesen sikertelenül. Nem tudott hozzáférni a transzduktoraihoz, és nem volt képes kikódolni az üzeneteket. Visszaüzenni sem tudott, de mégsem engedte el az adást, nem lett volna képes elengedni. Alig pár másodperce semmije sem volt, de most már van. Sosem fogja elengedni.

Utána a link megváltozott. Már nem egy hideg adatfolyam volt, hanem valami egészen más. Valami meleg és gyengéd; valami, amit megértett. Hirtelen elérhetővé vált számára fény, ami távoli zavaros képeket világított meg. Kellett egy kis idő, hogy tisztán kivehetőek legyenek. Látta, ahogyan kibontakozik előtte egy jelenet, akár egy film a vásznon... csak valódi. Végre valahára valami valós és tapintható. Viszont a képek nem a sajátjai voltak. Olyan volt, mintha valaki más fejébe nyert volna betekintést. Ennek a valakinek az emlékei voltak az első tapasztalatai két hosszú éve...

Egy éjsötét Pontiac Trans Am egy éles kanyarral fordult be a kanyonba. A lemenő nap sugarai színek kavalkádját vetítette a fényes karosszériára.