Az autónk világgá ment

13. Fejezet

Naplóbejegyzés: június, vasárnap:

Egy órán belül egy dicsőséges lépéssel közelebb kerülök a végső célomhoz, és megszabadulok végre a legutálatosabb férgektől valaha...

- Sandulf -

Tűt-tűt!

Egy autó dudája visszhangzott a beton falakról, felzavarva az amúgy békés légkört.

Tűt-tűt!

A hang egy, a négy magas fal között csapdába esett, fekete Pontiac Trans Amtől származott. Szemmel láthatóan, és füllel is hallhatóan, a jármű erős tiltakozását fejezte ki.

Tűt-tűt!

Egy órányi repülés után KITT egy raktárháznál találta magát, kint a semmi közepén. Egy autóemelő tetején lebegett, körülvéve furcsa emberekkel. A sorsa ismét a levegőben lógott, átvitt és szó szerinti értelmében is. Kifejezetten kényelmetlen volt.

Tűt-tűt!

Legalább már nem abban a rémes helikopterben kellett tartózkodnia. Jaj, de utált repülni! Az emberi elme annál természetellenesebb módot nem is gondolhatott volna ki az utazásra. Azok után egy ólommal bevont teherautóba pakolták fel, onnan pedig megint egy helikopterbe. Mindez teljesen összezavarta, és fogalma sem volt arról, hogy hol lehet.

Tűt-tűt!

Másfelől azonban eddig mozgásban volt. Mostanára, Evelynnek hála, nemhogy elszökni nem tudott, még egy kerekét sem tudta megmozdítani. A környezetéről végzett elemzés sem volt ígéretes. Ez őrjítő...

Tűt-tűt!

...Mármint egy pár perccel ezelőttig volt az. Rájött, hogy az autó kiegészítő funkcióihoz még van hozzáférése, mint az ablaktörlők, a fények és a duda.

Tűt-tűt!

A nyomorúság kedveli a társaságot...

Tűt-tűt!

...és KITT kétségkívül nyomorultnak érezte magát.

Tűt-tűt!

Miért ne keserítse meg hát az elrablói életét is?

Tűt-tűt!

– Valaki hallgattassa már el azt az izét! – üvöltött egy kék egyenruhába öltözött szerelő a raktárház másik oldalába. KITT az ember kitörését elégedetten fogadta. Mióta megérkezett, faggatta az itt lévőket, hogy miért hozták őt ide, de annyival maradt. Levegőnek nézték. Ragaszkodtak ahhoz, hogy elvégezzék a munkájukat, mintha ő nem is létezne. Pár perc dudaharsogtatás hatására viszont több figyelmet kapott, mint az elmúlt órák alatt együttvéve.

Tűt-tűt!

Figyelte, ahogyan Evelyn indulatosan felpattan a komputerasztala elől, és az ajtajához siet. Ellenségesen nézett rá. Ő is, a maga módján, mérgesen visszapillantott a nőre, ahogyan hajdanán egyes sofőrjei szerelmeire is.

– Kitt! Hagyd abba! – parancsolt rá Evelyn durván. KITT egy röpke pillanatra fontolgatni kezdte az utasítást, de nem volt képes eleget tenni neki. Tudta, hogy megátalkodott dolog, de az ellenszenves oldalának engedett.

Tütűt! Tűt-tűűűűűűűűűűűűűűűt!

Evelyn káromkodott, és az emelőt leengedte, mialatt KITT autómódján, jó hangosan folytatta a véleménynyilvánítást. Amikor mind a négy kereke földet ért, Evelyn kinyitotta az ajtót. Fülrepesztő hangerőjű, felismerhetetlen zene csapta meg. A mesterséges intelligencia a zenelejátszót is tudta még irányítani. A nő meghátrált és befogta a fülét, majd fogcsikorgatva az utastérbe vetette magát. A műszerfal alá nyúlt és egy pár másodperc múlva a zene elhallgatott. Még egy pár trükk után a dudazaj is megszűnt.