Imagination⏩Shawn Mendes

1. Fejezet

~Shawn Mendes~

Van hogy csak telnek a napok, de nem élsz. Csak úgy vagy, de nem történik semmi. Se veled, se körülötted.
De vannak napok, amik zsúfoltak, mint egy party, egy boltban ahol épp akciós valami árú, és mozdulni se bírsz, mert minden tele van emberekkel.
Ilyen volt ez a napom. Zsúfolt, tele emberekkel és programokkal. Valakinek az hihetetlen, hogy egy 16 éves srác befut, egyre nagyobb sikert arat. Nekem az a hihetetlen, hogy ez mind velem történik meg. Reggel utazás, aztán fellépés, interjú, dedikálás, stúdiózás. És még sok egyéb. Ez mind jó és szeretem csinálni, de néha szeretnék egyedül sétálni az utcán testőrök és hangos rajongók nélkül. Persze, imádom a rajongóimat. Még a hangoskodókat is. (:D) Ők tettek azzá, aki vagyok. Nekik köszönhetek mindent!
A nap végére ebben is el lehet fáradni, jócskán. Alig vártam, hogy végre haza érjek, az én szeretett városomba. Mint mindig, amikor megtehetem, most is sétáltam a város szélén, ami egy kihalt terület mára. Régen egy nagy focipálya volt, körbevéve sok-sok árussal. Vagy néhol egy-két üzem müködött. Ám mára a város e részét sokan el is felejtették. Én viszont amikor csak tehetem itt sétálgatok zajok és emberektől távol. Egyedül. Ma viszont nem csak én sétálgattam egy magamban. Egy lány közeledett az úton. A kis kavicsokat rugdosva, karbatett kézzel sétálgatott. Tekintetét a földre szegezte, fel sem nézett. Ám de mikor meghallhatta hogy nincs egyedül, arcát felemelte és ijedten nézett rám. Nem tudtam, hogy szóljak-e hozzá vagy sem...
-Nem tudtam, hogy rajtam kívűl jár itt bárki is. -tette meg helyettem.
-Érdekes. Én is így gondoltam. Sose láttalak még erre, ahogy senki mást. Shawn...Mendes. -kételkedve nyújtottam kezet, nem tudtam illendő-e egy vadidegen lánnyal kezetrázni.
-Melanie Sanders. -fogtunk kezet. -Amúgy tudtam...
-Öhm, még is micsodát? -értetlenkedtem.
-A neved. Hisz téged mindenki ismer és rajong érted. -mosolygott rám kedvesen.
-Ja, igen. -vakargattam meg a tarkóm. -De azért nem mindenki. Én csak..."újonc" vagyok.
-Nem sok híresség szerény... Ez tetszik! -bólintott elismerően.
-Na, és te? Ide valósi vagy?
-Nem, Londoban születtem és élek is. Csak nyaralni jöttem pár...haverral. -magyarázta.
-Haverral? Úgy hangzott mintha nem bírnád őket.
-Az igazság az, hogy nem is. Barátnőm pasija és annak haverjai, és egytől-egyig idegesítő személyek. Csak barátnőm miatt jöttem el. Medison nem tud "vigyázni" magára, ezért jobbnak láttam, ha vele jövök. Ohnbocsi, imádok csacsogni és biztos untatlak.
-Dehogy! -vágtam rá kapásból. -Végre tudok rendesen beszélgetni valakivel.
-Idáig csak én beszéltem. -nevetett fel. Oh, az a lágy kacagás...
-És te szupersztár miért kóvájogsz itt egyedül? -a becézését nem gúnynak szánta, egyáltalán nem. Kedvesnek tartottam.
-Tudod, jól esik csak úgy egymagamba sétálgatni. Mindenki nélkül. Gondolom érted...-bólintott. -És úgy látom a mai sétám jobban sikerült, mint ahogy vártam.
-Hát, ha ezzel azt akarod mondani hogy megkedveltél... Akkor azt mondom, te se vagy olyan rossz fej. -hangosan összenevettünk kijelentésén.
-Örülök Melanie, hogy jó fejnek tartasz.
-Hohó, azt azért nem mondtam! -vágott vissza mókásan. -nem is vettem észre, hogy mindvégig sétéltunk és lassan elértünk a város pörgő részéhez.
-Merre mész?
-Merre mész? -kérdeztük egyszerre, amin megint elmosolyodtam. Ellenkező írányba mutattunk.
-Hát, akkor örülök a találkozásnak Shawn! Remélem még össze...sétálunk.
-Én is! -mosolyogtam őszintén, mert csak remélni mertem hogy még találkozok vele.
-Viszlát! -intett.
-Viszlát! -pár pillanatig még néztem távolodó alakját, majd elindultam. A város élettel teli, állandóan nyüzsgő szívébe.

Sziasztok! Íme, ez lenne az első rész, remélem kedvet kaptatok a Történet folytatásához. Ha igen, akkor tarts velem! ☺
Ui.: bocsánat a történetben, netán előforduló helyesírási hibákért!
Xoxo Hailey