Imagination⏩Shawn Mendes

2. Fejezet

~Melanie Sanders~

A napok olyan gyorsan telnek, hogy élni sincs idő. Azt hinné az ember, hogy a nyaralás csupa móka, kacagás. És nincsenek kötelességek. Ez jobb esetben így is van, viszont ha nem önszántadból jössz és kevésbé szimpartikus emberkékkel vagy körülvéve...az már más tészta. Medison egyre őrültebb dolgokat próbál ki, szerinte kell egy kis móka. Ám szerintem az nem móka, ha bedrogozva, alkoholtól áradó büdösen állít vissza a szállodába másnap, késő reggel. Mindössze 17 évesen... Persze én végig izgultam magam, hivogattam és mellesleg egy szemhunyásnyit sem aludtam. Kérdőrevonásomra a válasza az volt hogy...
-Oh, Mel élvezd már egy kicsit ezt a szabadságot!
-Én máshogy élvezném, ha nem kéne örökké figyelnem rád! -itt betelt a pohár.
-Jézusom! Ugye ezzel nem arra akarsz utalni, hogy bébiszitterkedni jöttél?!
-Őszintén? Eszemágába se volt eljönnöm, viszont mivel te egy felelőtlen idióta vagy...ezért igen! -üvöltöttem a képébe. Mi az hogy neki áll még feljebb?
-Oké... Hát, akkor akár haza is mehetsz, mert a meghívásomat visszavonom. Csalódtam benned Melanie! -felkacagtam kínomba.
-Még hogy te, én bennem? Csalódni...miért is? Tudod ki az aki igazán csalódott? Én! Azthittem ennél már érettebb vagy! -a szobámba alig kellett valamit összepakolnom, mert szinte ki se pakoltam, míg a többiek már két napja berendezkedtek...vagyis inkább szétpakoltak mindent, mindenhova. Fogtam a táskám és a bőröndömet és köszönés nélkül távoztam. Már csak azt nem tudom, hova is menjek vagy mit csináljak. Elfogott a kétségbeesés, így gondoltam kiszellőztetem a fejem a város elhagyatott részén.
Ott leültem a patka szélére és tudatomon kívül, elkezdtek potyogni a könnyeim. Senki sem volt a közelben, fura mód most társaságra vágytam. Az Ő társaságára, de 100-ból 1 százalék esélyét láttam annak, hogy pont most jönne sétálni, újra... Shawn barátai igazán szerencsések lehetnek, igazán jó fej srác. Talán a múltkori pár perces találkozásunk alatt több mindent megtudott rólam, mint Medison valaha is... Mindig ő volt a középpontba, kiskorunk óta. Mindig...

~Shawn Mendes~

Az étkezőbe ültünk a családdal és pár rokont, ismerőst is meghívtunk reggelire. A villásreggeliket mindig is imádtam, ám most teljesen máshol jártam fejben és lélekben. A város elhagyatott részén... Mindenki beszélgetett, nevetett. Én viszont mindent kizártam, semmit nem hallottam. Csak az Ő édes hangját...
-"Melanie Sanders. -fogtunk kezet."
-Shawn! Hahó, fiam! -meráztam fejem és apámra néztem.
-Bocsájs meg, elkalandoztam... -magyarázkodtam.
-Azt észrevettük! -kacagott Aaliyah, a hugom. És vele együtt mindenki elkezdett.
-Hol jár az eszed drágám? -tette a kezét a vállamra anyukám.
-Öhm, hát az...új dalon, amit elkezdtem írni. Nem haragudnátok meg, ha elmennék sétálni? Öö, tudjátok, kell egy kis ihlet. -próbáltam magam kimagyarázni, persze bénán ment... Furán néztek rám, de szüleim bólintottak. A többiek már folytatták is a beszélgetést, ahol abbahagyták. Felálltam az asztaltól, és az előszobába lekaptam a fogasról egy szürke kardigánt.
Egy ideig sétáltam, aztán a kihalt terület közepén megláttam valakit, ott űlt egymagában. Miközben egyre közelebb kerültem hozzá, egyre biztosabb lettem benne, hogy Ő az. Ő még nem vett észre, csak akkor, mikor lekuporodtam mellé. Rám emelte tekintetét, ami homályos volt és könnyáztatta. A tekintetéből már láttam, hogy valami nincs rendben. Hirtelen nyakamba borúlt egy pillanatra, amin meglepődtem, de mire visszaöleltem volna, Ő már eltávolodott.
-Oh, s-sajnálom...csak hirtelen felindulasból jött. Bocsájs meg! -dadogott szégyenlősen.
-Ugyan már! Semmi gond...csak meglepett. Te...sírtál Melanie? -rám nézett, tekintete meggyötört volt.
-Összevesztünk Medisonnal...és eljöttem. Csak hát...nem tudom most mit tegyek. Azthiszem haza utazok... -egyetértően bólintottam, ám átsiklott az agyamon... Haza megy, Londoba... Nem! Hisz akkor talán soha nem látom már...
-Vagyis, ne! -furcsán nézett rám, már meg akart szólalni, de közbe szóltam. -Miért mennél haza...úgy értem, itt a nyár. Ki tudod élvezni itt, egyedül. És...öhm, hát én is itt vagyok, szóval... Khm, érted...- zavarodottan magyaráztam. Bólintott, már mosolyogva.
-Igazad van! Azt hiszem, elmegyek egy közelben lévő szállodába. Köszönöm, Shawn! -megölelt újra, most már bátran és én ezt viszonoztam. Elhúzódott és mélyen a szemembe nézett. Sose láttam még ilyen csodás lányt!

Hát, akkor itt lenne a 2. Fejezet is. :) A véleményeteket szívesen fogadom. Remélem elnyerte a tetszéseteket. Tartsatok továbbra is velem!
Ui.: ez az első Wattpad-es sztorim, szóval jöhetnek tanácsok is! ;)
XoxoHailey