𝚃𝙷𝙴 𝙳𝙸𝙰𝚁𝚈 (Carlando ff.)

< PROLÓGUS >

Borzasztó érzés összeveszni vele. Sosem vesztünk még össze ennyire. Már két napja, hogy nem jött haza, nem válaszol a hívásaimra és az üzeneteimre. Ilyen még sosem volt és rettentően aggódom érte és hiányzik. Lassan kezdődik az új szezon és feleslegesen azzal töltöttem az időt, amink még van a szezon előtt nyugodtságban, hogy veszekedjek vele. Az én hibám. Én kezdtem az egészet. A szüleim itt vannak velem a lakásban és rohadtul nem láthatják meg rajtam, hogy valami bajom van. Semmit sem tud senki rólunk Charles Leclercen és Max Verstappenen kívül. Nemsokára három éve leszünk együtt és ahelyett, hogy készülnék neki valamivel aggódom érte.

- ¿Estás bien, Carlos? (*Jól vagy, Carlos?) - kérdezte az apám.

- Sí, papá. Estoy un poco estresado por la nueva temporada. Quiero rendir bien. Quiero ser campeón en 2023. (*Igen, Apa. Csak stresszess vagyok egy kicsit az új szezon miatt. Jól akarok teljesíteni. Bajnok akarok lenni 2023-ban.)

- No importa cómo resulte esta temporada, estarás bien. Ya estoy orgullosa de ti y como siempre, voy a rezar para que no te metas en problemas.(*Bárhogy is alakul az idei szezon ügyes leszel. Már így is büszke vagyok rád és mint mindig, imádkozni fogok azért, hogy ne essen semmi bajod.)

- Me cuidaré, madre. ¡No te preocupes por mí! (*Ne aggódj, anya! Vigyázni fogok magamra.) - próbáltam nyugtatni őt és magamat is azzal, hogy Lando is tud magára vigyázni. Végülis már 23 éves. Remélem, ha lenyugszik felhív engem és hazajön. Aztán megbeszéljük a problémánkat, amit kellett volna már aznap. Azon vitáztunk, hogy Lando már nagyon el akarta mondani az igazat rólunk a szüleinek, sőt! Mindenkinek. Én pedig még mindig nem akartam. Nem akartam, hogy arról szóljon a magánéletünk, hogy paparazzik járnak utánunk és fényképezik minden egyes mozdulatunkat. Egyezséget tudtuk volna kötni. De nekem, Carlos Sainznak rögtön a saját fejem után kellett mennem és makacskodnom. Mindig ő enged a makacsságából, igazán nem haltam volna bele, ha most én engedek. Csöngettek az ajtón.

-¿Has estado esperando más visitantes?(*Vártál még látogatót?) - kérdezte Anya.

- No. (*Nem) - mondtam, majd az ajtóhoz sétáltam. Kinyitottam az ajtót. Egy rendőr állt az ajtóban.

- ¿Quién es ese, hijo? (*Ki az, fiam?) - kiáltotta Apa a nappaliból.

- Un policía. (*Egy rendőr.) - válaszoltam. - Miben segíthetek? - fordultam az ajtóban állóhoz.

- Peter Clark vagyok a rendőrségtől. Azt ajánlom menjünk be és jobb lesz, ha leül.

- Persze, természetesen. Remélem nem zavarja, hogy a szüleim is itt vannak. - engedtem be.

- Üdvözlöm. - köszönt a szüleimnek. Mindketten tudnak angolul, de magunk közt mindig spanyolul beszélünk. Leültem az anyám mellé. - Ismernek egy bizonyos Lando Sainz-Norrist? - a nevét meghallva rossz érzés ragadt magával. Az sem érdekelt már, hogy a szüleim itt vannak. Csak tudni akartam mi van most.

- Sainz-Norris? - nézett a rendőrre értetlenül Apa. De most rohadtul nem érdekelt, hogy épp most bomol le a minket védő fal. A Landóval közös falunk.

- Igen. Ő a férjem. Mi van vele?

- A Temze partjánál találtunk egy kistáskát az irataival, egy véres, vizes pulóvert és egy könyvet.

- És ez mit jelent? - kérdeztem remegő hangon. Hányingerem van.

- Sajnálattal kell közölnöm, hogy a férje a jelek szerint öngyilkosságot követett el vagy meggyilkolták. A holttestet a bajtársaim még mindig keresik, de akkora a folyó sodrása, hogy minden bizonnyal már messze jár a teste. Őszinte részvétem! - szorította meg a vállam a rendőr. Nem tudom elhinni. Nem. Ez csak egy rossz álom, amiből mindjárt felkelek és ott lesz mellettem a meleg teste és alszik a karjaim közt. Nem. Ez nem történhetett meg.

Lando.

Az én kicsi Landóm.

A férjem.

Életem szerelme.

Nincs többé.

Itt hagyott.

Egyedül hagyott.

- Nem...nem. Ő nem halt meg. Nem halhatott meg. - ráztam hitetlenkedve a fejem.

- Minden jel arra utal, uram. Tényleg nagyon sajnálom. - mondta a rendőr. - Valamelyik nap be tudna fáradni a kapitányságra?

- Innen mi intézzük! Köszönjük, biztos úr. - mondta az apám. Mr. Clark távozott.

- Mi a fasz, Carlos?! Miért nem mondtad el?! - mérges rám az édesapám. Annyira mérges, hogy angolul beszél. Nem is figyeltem nagyon rá. Emésztett a bűntudat. Az én hibám. Én vagyok a hibás. Az egész testem remegett. Hirtelen pattantam fel a kanapéról, majd rúgtam fel a dohányzó asztalt.

- NEM ÉS NEM! NEM HALHATOTT MEG!!! - ordibáltam torkom szakadtából. - LANDO! NEM HALHATTÁL MEG! GYERE HAZA, KÉRLEK! - kezdtem sírni. Pedig nem vagyok egy érzékeny típus. De most olyan gyengének, sebezhetőnek érzem magam, mint soha eddigi életemben. És ez az élet, ami mostantól következik az nem lesz élet. Csak egy lélektelen, boldogtalan ember leszek életem végéig. Mert kizárt, hogy én boldog legyek nélküle. Az embernek csak egy igaz szerelme van és abban biztos vagyok, hogy nekem ő volt az. Ő volt az az a személy, aki csupán csak fél éve volt a férjem.

Lando Sainz-Norris...