𝚃𝙷𝙴 𝙳𝙸𝙰𝚁𝚈 (Carlando ff.)

< 8.>

Hangos kopogtatásra kaptam fel a fejemet, miközben a gondolataimba voltam merülve, amiknek természetesen Lando volt a főszereplője.

- Bejöhetsz! - kiáltottam. Lassan nyílt az ajtó, amin Caco, az unokatestvérem lépett be. Vele két hete beszéltem úgy igazán a Landóval való kapcsolatomról. Ami már nem létezik, mert a férjem eltávozott az élők sorából. Már tudja, hogy arról a vacsoráról Lando miatt mentem el.

- Szia! - ült le mellém. - Ez tudom, hogy hülye kérdés lesz számodra, de hogy érzed magad?

- Borzasztóan. - vallottam be. - Főleg, hogy láttam a McLaren idei F1-es autóját.

- Most szívesebben vezetnéd azt, igaz?

- Persze, hogy igen. Hiszen így most azt érzem, mintha nem tisztelném Landót eléggé.

- Ezt te is tudod, hogy nem igaz. Nem véletlen, hogy a bukósisakod szinte teljesen ugyanolyan, mint az ő 2019-ese volt. - veregette meg a felkarom.

- Szörnyen fáj, hogy nincs velem. És ennek sosem lesz vége. De mégis hiába fáj, ez a kín csak vinni fog előre, hogy érte én emelhessem a magasba a világbajnoki trófeát a szezon végén. Ő még nagyobb löketet, motivációt ad nekem.

- Az égből fog téged figyelni és szurkolni neked. Ebben egészen biztos vagyok annak ellenére is, hogy az égvilágon senki sem tudta, hogy te és Lando többek vagytok barátoknál. Viszont azok alapján amiket meséltél biztos nagyon szeretett téged és örökre szeretni is fog a Mennyországban. Vigyázni fog rád.

- Meg fogom csinálni, Caco. Legyen akármilyen erős a RedBull, a Mercedes vagy akármelyik más csapat, de kibaszottul világbajnok leszek érte. - jelentettem ki.

- Ez a beszéd! De most gyere! A sajtósod keres, hogy menjetek interjúzni. - szóval nem a kanapén kell ülnöm. Ez még rosszabb. Több mikrofon elé sétálgatni ugyanazokra a személyes kérdésekre válaszolva, amiknek semmi köze a versenyzéshez, csak a magánéletemhez nem volt ínyemre. Nagyon nem. Valójában arról sincs fogalmam, hogy el fogom-e bírni viselni ezeket a kérdéseket. De muszáj lesz. A Ferrari nem lenne ekragadtatva attól, ha neki állnék üvöltözni a sajtó embereivel arról, hogy hogyan képesek ennyire gátlástalanul vájkálni a magánéletemben, az érzéseimben. Abban az érzésben, amit Lando iránt érzek még mindig. Amit örökre érezni fogok.

- Megyek. - álltam fel, majd az unokatestvéremmel az oldalamon indultam meg. A sajtósom megtalált, majd valamit magyarázni kezdett. Csak kulcsszavak jutottak el a fülemig: egyedül, TV-s riporterek, újságírók, exkluzív, fél óra. De összeraktam ezekből a szavakból mi fog történni. Egy hosszú exkluzív interjú velem. Amiről rohadtul nem kérdeztek meg, hogy készen állok-e az ilyesmire. A válasz az, hogy: NEM! - Micsoda?!

- Sajnálom, Carlos, én mondtam a kommunikációs igazgatónak, hogy ez nem jó ötlet rád nézve, de szerinte ez a helyes megoldás arra, hogy végleg lezárjuk mindannyian a történteket és tovább lapozzunk, koncentrálva a szezonra. Hogy ne csupán a te magánéleted miatt foglalkozzanak a lapok a Ferrarival, hanem azzal, ami igazán fontos. A teljesítményünkkel, az előttünk álló szezonnal. - mondta tettetett sajnálattal. Sosem bírtam a srácot. És ő sem engem annyira. De a munka miatt nem mehetünk el szó nélkül egymás mellett.

- Mert a Ferrari azt hiszi, hogy robot vagyok érzelmek nélkül, igaz?

- Mr. Elkann szerint is ez a legjobb, amit tehetünk ebben az ügyben.

- Szóval csak egy megoldandó ügy vagyok? Fantasztikus... - forgattam meg a szemeim. Nem tudom, ha Charles élete heverne romokban ugyanennek tennék-e ki őt is, aminek engem. Nem hinném. Ferrari növendék volt az első pillanattól kezdve. Én pedig Mattia szerzeménye vagyok, semmi több. Szerintem bármikor lecserélnének, ha például Lewis Hamilton akarna idejönni...
Nem érdekelnék, hogy akkor én abban az esetben munkanélküli lennék. Ebben a csapatban senkit sem érdeklek igazán, Charleson kívül.