𝚃𝙷𝙴 𝙳𝙸𝙰𝚁𝚈 (Carlando ff.)

< 7.>

Úgy döntöttem elindulok idén is a Forma 1-ben. Világbajnok akarok lenni már csak Lando miatt is. Érte megcsinálom. Legyőzök mindenkit. Már Bahreinben vagyunk és most látom meg először a McLaren idei F1-es autóját. A papaja szín mellett megjelent a neonsárga a keréktárcsán és a hátsószárnyon. Lando kedvenc színe...
Az oldalán a következő felirattal: Érted, Lando Norris!
Legszívesebben most ezt vezetném és nem a Ferrarit. Zak észrevett és odajött hozzám.

- Szia, Carlos! Hogy érzed magad?

- Szerintem látod, hogy szörnyen. - mutattam az arcomra. Nemrég jöttem ki a mosdóból egy adag sírás után. Kisírom magam és egy picit jobb lesz. Egy hangyányit.

- Mindannyiunknak hiányzik. - sóhajtotta a McLaren Racing vezérigazgatója.

- Tudod...legszívesebben most azt vezetném. - pislantottam a háttérben lévő autóra.

- Ha az újoncunk és Mick Schumacher nem teljesítene jól, jövőre várunk szeretettel vissza. - veregette meg a vállam. Még egy évem lenne a Ferrarinál, de mint mindenki tudja a szerződés csak egy darab papír.

- Még meggondolom. - mosolyodtam el halványan. Őszintén szólva a McLarennél jobban éreztem magam, mint itt, viszont ez a csapat a Formula 1 történetének legrégebbi csapata, rengeteg sikerrel a háta mögött.

- Remélem is. Lando büszke lenne rád, tudod?

- Miért?

- Mert, aki jól ismer téged tudja, hogy ezt Lando miatt teszed. Érte akarod megcsinálni és nem magad miatt.

- Nem hinném, hogy büszke lenne egy olyan emberre, aki öngyilkosságra kényszerítette. - a holttestét azóta sem találták meg. Még mindig valahol ott hánykolódik a szennyezett, büdös folyóvízben, hidegen, vérrel átitatva, kifehéredett arccal, ajkakkal, vízzel teli tüdővel, szemeiből kiveszett élettel. Erre a képre gondolva elkapott a hányinger. - Bocsánat! Mennem kell! - rohantam el a legközelebbi mosdóba, majd kiadtam a gyomrom tartalmát. Ez történik mindig, mikor elképzelem, hogy Lando két hónapos élettelen, jéghideg teste messze járva már lebeg a szennyezett vízben. Teljesen kiakadtam mikor nem találtam már semmit sem, ami az ő illatát hordozza. Még mindig élénken él bennem az eset.

– 3 héttel ezelőtt –

- Hol van már egy?! Nem lehet, hogy nincs több! - kutattam át az egész lakást olyan ruhadarabért áhítózva, ami Landóé volt benne azzal az illattal, amit úgy imádok és úgy hiányolok. Ami a kedvencem. Olyan jó lenne magamhoz ölelni, a nyakába fúrni a fejem mélyen beszippantva az illatát, adni neki egy 'Jó éjszakát!' csókot...
De nem tudom megtenni. Már soha nem fogom tudni. Fogalmam sincs mit tehetnék, szóval a kezembe fogtam a telefonom és felhívtam az első számot, amit találtam.

- Szia! Valami gond van, Carlos? - a monacói...

- Nincs több! - kezdtem kiakadni teljesen.

- Mi nincsen?

- Nem akarom elfelejteni milyen! - roskadtam az ágyra, a könnyeim lassan folytak le az arcomon. Már nincs nap, mikor nem sírok. Mint valami szokás rögződött belém az esti sírás. Már szinte magamra sem ismerek. Az a Carlos, aki vele volt sosem fog visszatérni. Az a Carlos olyan boldog volt, mint sosem korábban. Tökéletes élete volt, csak elcseszte. Elcsesztem. Nagyon. Tényleg tökéletes életem volt mielőtt elment volna. Álom munka, jó barátok, család és a legfontosabb: szerető férj. Ezek nekem mind megvoltak, de nem becsültem meg eléggé. A hülye makacsságom az oka, hogy Lando nincs többé. És a bűntudat örökre mardosni fog.