𝚃𝙷𝙴 𝙳𝙸𝙰𝚁𝚈 (Carlando ff.)

< 3.>

Egy hete nem nyitottam ki a naplót. Beletemetkeztem a munkába Maranellóban, hogy addig se gondoljak arra mennyire nyomorult élet az az élet, amiben nincs benne Lando. És napról napra rosszabb. Már rémálmaim is vannak. A rendőrség kihallgatta Charlest és Maxet, de még mindig semmi sincs, ami gyilkosságra utalna. Jövő héten lezárják az ügyet, mint öngyilkosság. De én soha nem fogom elhinni, hogy Lando ilyet tett volna magával. A zsigereimben érzem, hogy ez gyilkosság volt. Ismerem. Talán én ismertem a világon a legjobban. Soha nem fogom tudni feldolgozni a halálát. Az apám valamelyik nap bocsánatot kért. Tegnap tértem vissza Londonba és megbeszéltük az én és az ő szüleivel, hogy összeülünk közösen és mindent elmesélek nekik. Lehet egyikőnk sem fogja kibírni könnyek nélkül, így kikészítettem egy száz darabos zsebkendőt. Előpakoltam a két fotóalbumot, hogy megmutassam nekik. Ezzel is bizonyítva a Norris szülőknek, hogy próbáltam Landót boldoggá tenni, a szüleimnek pedig azt, hogy Lando volt az a személy az életemben, aki miatt azt éreztem senkinek sincs tökéletesebb élete ezen a világon. A telefonomat is a közelben hagytam, ami további képeket és még videókat is tartalmazott. Jól tettem, hogy külön mappába helyeztem a közös képeinket és videóinkat. Lando telefonján is voltak, de az már nincs meg. Elveszett azon a végzetes napon...
Csengettek, így odaléptem az ajtóhoz és kinyitottam. Egy kicsit furcsálltam, hogy a Norris szülők és az enyémek egyszerre jöttek, de egy kicsit nyugtatta a szívem, hogy nem váltak ellenségekké és összetartanak ezekben a nehéz időkben.

- Sziasztok! Fáradjatok beljebb! - léptem hátrébb, hogy bejöhessenek. Köszöntöttek, majd mindannyian helyet foglaltunk a kanapén.

- A közepébe vágok. Mióta volt ez köztetek, Carlos?

- 2020. március 15 óta, Apa. - feleltem habozás nélkül. Mindenre emlékszem és ő is emlékezett.

- Olyan régóta? Hogy tudtátok így eltitkolni a kapcsolatotokat? - csodálkozott Lando anyja.

- Magam sem tudom igazán. Egyszerűen csak sikerült. - mondtam.

- Tényleg házasok voltatok? Bocsánat, de nem tudom elhinni. Sokan 5-6 évig várnak magával az eljegyzéssel is, nemhogy egy esküvővel. - hitetlenkedett Adam. Tudtam, hogy valamit elfelejtettem...

- Egy pillanat. Mindjárt visszajövök. - mentem fel gyorsan a hálószobába, majd a bizonyítékot magamhoz véve, amit kincsként őriztünk, nehogy elvesszen, tértem vissza és adtam oda a házassági bizonyítványt Lando édesapjának. Mind a négyen azt bújták.

- Ti tényleg házasok voltatok, nagyjából fél éve! - kerekedtek el anyám szemei.

- Mondtam, hogy házasok voltunk. Lando életem szerelme. Igen, nem múlt időben mondom. Mert ez az igazság. Soha nem fogok beleszeretni másba. Sosem mondtam neki, de amikor először maradtunk kettesben az MTC tárgyalójában, éreztem valamit. Nem. Nem állítom, hogy szerelem volt első látásra, de éreztem, hogy Lando része lesz az életemnek örökre. Eleinte azt gondoltam, hogy örökre jó barátok leszünk, de másképp történt. És kibaszottul nem bántam meg, hogy őt választottam.

- Miből tudtad, hogy szereted?

- Caco által. Aznap este lettünk egy pár.

– 2020. március 15. –

Caco vacsorázni hívott. Be akar jelenteni nekem valamit és kikérni a véleményem arról a dologról. Verseny után voltunk már. Épp ráértem. Ő navigált az autóban, én vezettem az étteremhez. Nem volt elegáns hála a jó égnek. Utálom. Ott a sok képmutató ember, akik villognak a pénzükkel. Igen, én sem vagyok szegény, de nem szeretem fitogtatni mennyire gazdag vagyok. Nekem sokkal barátságosabb, ha visszafogott helyre megyek enni. Caco nagyon jól ismer, hiszen az unokatestvérem. Helyet foglaltunk egy asztalnál, majd megrendeltük a vacsoránkat. Bevallom. Most csaltam egy kicsit az étrenddel kapcsolatban.