𝚃𝙷𝙴 𝙳𝙸𝙰𝚁𝚈 (Carlando ff.)

< 1.>

Tele van az internet és a TV Lando halálának hírével. Még mindig nem hiszem el. Még a szezon kezdetet is hátrébb tolták két hónappal. Ennyi időm van Landót elfelejteni. Mintha lenne ennek határideje. Sosem fogom őt elfelejteni. Már mindenki tudja. Mindenki tudja, hogy Lando a férjem volt. Már mindenki tudja, hogy özvegy lettem. Hála az apámnak, aki annyira megharagudott rám, hogy köpött az újságíróknak. Nem haragszom rá. Megérdemlem. Megérdemlek minden rosszat, mert az én hibám, hogy Lando elment a Földről és már az angyalok közt jár. Nem is. Lando egy közülük. Alig alszom, alig eszem. Csak az edzés tudja egy kis időre lenyugtatni, de aztán minden kezdődik előről. Minden szoba, minden részében ott van valamilyen emlék. Boldog emlékek. Itt a házi edzőteremben is, ahová épp beléptem a temetés után. Vagyis csak sírkő lett kiállítva. A vízirendőrök nem találták meg a holttestét. Természetesen esett az eső. Talán a felhők is síratták Landót, nemcsak én. Az a sok 'Őszinte részvétem!' a rengeteg álszent embertől, akik azt hiszik tudják mit érzek. Pedig az égvilágon egyikőjük se tudja milyen érzés az, ha elveszíted életed szerelmét. Csakis én. Körbenéztem és lehunytam a szemeim. Egy boldog, szerelmes és egy kissé vad emlék...

– 2 hónappal ezelőtt –

- Nem edzünk együtt egy kicsit? Tudom, hogy te most jöttél meg épp a futásból. De most van kedvem edzeni. Ha neked nincs kedved, akkor egyedül is megyek. Azért annyira lusta nem vagyok. - nézett rám mosolyogva. Mindig elbűvöl a kisfiús mosolya.

- Én benne vagyok. Együtt úgyis jobb, mint egyedül, nem?

- Ezért kérdeztem meg, Carlos.

- Akkor öltözz át! Gondolom nem így akarsz edzeni. - mutattam végig rajta. Nem értem mi ez a mániája, hogy az én ruháimat veszi fel, de édes bennük.

- Igenis, Mr. Sainz. - indult meg az emeletre. Félúton utána kiáltottam.

- Hé!

- Igen?

- Siess, Mr. Sainz-Norris! Ott várlak.

- Oké, de el ne kezdd nélkülem! - tűnt el. Nevetve ingattam a fejem, majd elindultam az edzőtermünk felé és odaérve leültem az egyik zsámolyra és vártam Landóra. Mikor ideért le nem tudtam venni róla a szemeim. Edzős ruhákban mindig is szexi volt, de most még inkább annak láttam. - Megtennéd, hogy nem próbálsz egészben megenni a tekinteteddel? - kuncogott halványan elpirulva. Sokan nem is tudják milyen könnyű Landót zavarba hozni.

- Nem nézhetek rá a saját férjemre?

- De igen. Ránézhetsz a férjedre, de nem úgy, mintha fel akarnád falni a tekinteteddel. - állt rá a futógépre. - Gyere! Itt a másik mellettem.

- Én már futottam. Most csak rajtad a sor. Addig nézlek.

- Körülbelül hány kilométert futottál?

- Ötöt.

- Akkor én is annyit fogok. Csakhogy egálban legyünk. - állította be, majd elindította a gépet. Csak kocog.

- Na, nem, cariño! Állítsd csak magasabb fokozatra! Nem fogod végig kocogni az egészet. Szépen rendesen fogsz futni. - megforgatva a szemeit állította az épp megfelelő fokozatra. Máris igazságosabb. Én élvezettel néztem végig ahogy fut. Kicsi Carlosnak is nagyon tetszett a látvány, ahogy Lando olykor-olykor beletúrt a hajába futás közben, ahogy koncentrált a futásra és mindent kizárt körülötte, az egész teste, miközben fut.

- Mivel folytassuk? Most már te is csinálni fogod. - sétált elém, én pedig átöleltem a derekát. Mivel ültem a fejem körülbelül a hasánál volt. Hirtelen ötlettől vezérelve fentebb tűrtem az edzéshez használt trikóját, majd apró csókokat nyomtam a hasára egyre lentebb haladva. - Ca...Carlos, nem volt tegnap este elég? - felemeltem a fejem, majd az arcára néztem.