Gondolataimból hangos kopogtatás rángatott ki. Lenéztem és elszégyelltem magam. Nem izgulhattam fel egy halott srácra! Istenem! Nem kellene ilyenekre visszaemlékeznem. Undorító vagyok. Pár mély lélegzetvétel után, ezzel kissé lehiggasztva magam, mogorván nyitottam ajtót. Az apám az. Amióta Lando nincs, még gyakrabban akar beszélgetni velem, aminek a lényege az az, hogy ideje túllépnem és a boldogság útjára lépni, egy erősebb szerelmet találni.
Annál erősebb szerelem, amit érzek még mindig Lando iránt sosem lesz már.
Nem leszek többé szerelmes.
- Szia, apa! - váltottam spanyolra. - Mi szél hozott?
- Az aggodalom. Az hozott. Még mindig ki vagy fordulva önmagadból és ez nem tetszik nekem.
- Nekem meg az nem, hogy állandóan arról győzködsz, hogy jó lenne már boldognak lennem. De tudod, mit? Én már sosem leszek az és azt, amit átélek azt csak azok értik meg teljesen, akik ugyanezt élik át. - mondtam.
- De már mindjárt három hónapja úgy csinálsz, mintha mindenkidet elvesztetted volna!
- Mert úgy is érzem! Nekem ő a mindenem volt és a mindenem is lesz, míg a szívem dobogása abba nem marad. - jelentettem ki.
- Ez hülyeség! Egyszer túl fogsz lépni Landón és bekopogtat az ajtódon egy csinos lány, akibe szerelmes lehetsz és még gyermeketek is lehetne, ami egy fiúval nem.
- Szóval téged zavar a tény, hogy egy fiúba vagyok őrűlten szerelmes, mégha ő már nincs is? - vontam fel kérdőn a szemöldököm.
- Nem éppen zavar csak...
- Csak?
- Rendes unokát szeretnék.
- Lando szeretett volna gyereket örökbefogadni már, de én sosem akartam. Mással meg főleg nem vagyok képes gyereket nevelni.
- A spanyoloknál fontos a család. Mi az, hogy sosem akarsz gyereket?
- Akkor én kivétel vagyok. Én sosem akartam gyereket még Landóval sem, akinek erről hazudtam, amit bánok. Egy valamit pedig jegyezz meg: ha mégis zavar, hogy a fiad buzi, akkor ne beszéljünk többet egymással.
- Nem. Nem zavar. Csak az a tudat, hogy olyasvalakit szeretsz és betegesen ragaszkodsz hozzá, aki már halott. Talán jót tenne neked, ha a lányoknál próbálkoznál. Jók a génjeid, szóval az, hogy szerezz egy randi partnert nem lenne nehéz számodra.
- Én nem akarok senkivel sem randizni, értsd már meg! A férjemmel randiznék, ha még élne!
- De már nem él! Ezen van a hangsúly. Mindjárt három hónapja elhunyt szegény srác! Nem élhetsz a halála árnyékában!
- Felnőtt férfi vagyok, Apa! Úgy élem az életem, ahogy szeretném! Nem szólhatsz bele!
- De beleszólok, mert nem élhetsz örökre így! Nézz magadra! Egy mosolyt sem kap tőled a családod amiatt a srác miatt, aki már rég halottan lebeg valahol a vízben élet nélkül. - az, hogy Lando holttestére terelte a szót a mai nap már másodjára kell hánynom. Azonnal rohanni kezdtem a WC felé és amint fölé görnyedtem jött is ki a Zak által bennem lévő vacsora. Az apám követett, szóval végignézte, ahogy épp kiürítem a gyomrom.
- Menj el! - motyogtam, de rögtön jött is a második adag. Fantasztikus.
- Lando hiánya teljesen beteggé tesz téged. Most kezdek el azon elgondolkozni, hogy biztos jót tette-e veled az a srác. Lehet jobb lett volna, ha soha nem ismeritek meg jobban egymást, azáltal, hogy a csapattársa lettél egy újoncnak, aki akkor még nem is nézett ki többnek, mint egy elveszett kisgyereknek, elég estelen volt és őszintén szólva csak az utóbbi egy-másfél évben pofásodott ki igazán.
YOU ARE READING
𝚃𝙷𝙴 𝙳𝙸𝙰𝚁𝚈 (Carlando ff.)
Fanfiction"Könnyes szemekkel néztem a könyvet és nem bírtam nem magamat hibáztatni. Nem kellett volna veszekednem vele. Nem kellett volna hagynom, hogy elmeneküljön. Meg tudtuk volna beszélni, de elrontottam és már soha nem hozhatom helyre. Belelapoztam. Üres...
