Sinister //L.S// [Magyar fordítás]

Harmincnyolcadik fejezet

Korán reggel van, Louis a tűzforró zuhany alatt áll, a szemei szorosan lehunyva, az arcát a záporozó víz alá tartja. Egy hideg fuvallat éri el a testét, mikor a zuhanyzó ajtaja kinyílik. Nem fordul meg, hogy hátranézzen, csak elmosolyodik, mert megérzi a hosszú karokat, ahogy átölelik a testét. Az ajtó becsukódik, és a gőz elnyeli mindkettőjüket. A szája még szélesebb mosolyra húzódik, mikor megérzi a fiú ajkait a hátán, ahogy a vállára siklanak.

Hátradől, neki a meleg testnek ami körülöleli, mint egy takaró, és a hatalmas kezek körülfonják a derekát.

Szereti, annyira szereti.
Érzi az ajkakat, amik felcsúsznak a nyakán, egészen a füle mögé, és suttognak valamit, amit nem ért tisztán, mert elnyomja a zuhanyból áradó víz zubogása.

Megfordul, hogy egy csókot nyomjon a fiú szájára, de ahogy kinyitja a szemét, egy csempézett, fekete fal köszönti, amin hosszú csíkokat hagyott a lecsapódó pára. Kirázza a hideg, bár a testét elviselhetetlenül forró vízsugarak érik, amik lassan felégetik a bőrét. Sikoltozni kezd, de a hangja a semmibe vész, és a gőz kezdi elnyelni teljesen.
Louis összerezzenve riad fel, és annyira izzad, hogy ráeszmél, teljesen átázott rajta az ing, amiben elaludt. A szíve a torkában dobog, és semmit nem akar jobban a világon, mint érezni a szerelmét, ahogy ismét magához öleli. Így a párnába temeti az arcát, és kienged egy elkeseredett sikolyt, míg úgy nem érzi, a lelke is kiszakadt már a testéből.

~~~

Louis lett a semmittevés élőszobra. Legtöbbször csak azt veszi észre, hogy Zayn vendégszobájában órákat tölt el azzal, hogy kibámul a folyóra néző ablakon.

Azon gondolkodik, milyen érzés lenne levetni magát a mélybe, hogy soha többé ne bukkanjon a felszínre.

Még egy órán át azon töri a fejét, hogy megteszi, de mikor hallja, hogy Zayn szólítja őt a folyosóról, úgy dönt, nem ez a megfelelő módszer.
Három nap telt el, mióta elvesztette a szerelmét, és Louis azon kapja magát, hogy a konyhaasztal fölé hajol, és próbaképpen teát kortyol, miközben Zayn elgondolkodó arckifejezéssel nézi őt.

Louis felnéz rá, a szemhéját mintha ólomsúlyok húznák. A barátja meggyújt egy gyufát, aztán azzal egy cigarettát. És ha Louis nem lenne olyan mély gödörben, biztos, hogy rászólna, mert a lakásban dohányzik.
Zayn izgatott, de nem türelmetlen. Ő egyike azon keveseknek, aki képesek addig üldögélni, amíg te szeretnéd, és nem húzza fel magát azon, hogy mikor állhat fel végre.

Így Louis kiélvezi a csendet kettejük között, belebámul a bögréjébe, amiben a sötét folyadék lötyög.

- Mi történt, Louis? –kérdezi halkan a barátja, és a kérdése egyáltalán nem faggató. Tudja, hogy nem szabad belenyúlni a tátongó sebbe.
A férfi felpillant a bögréjéből, ujjaival dobol a szélén, mielőtt kienged egy szaggatott sóhajt. Képtelen uralkodni az állandóan jelenlévő fájdalmon, ami a torkát marja, és amitől az alsó ajka remeg. Megrázza a fejét, és gyorsan elkapja a tekintetét. – Óóó...

Elmondja Zaynnek, hogy Miranda és Harry apja hogy vitték lassan véghez ördögi tervüket. A szavai néha összemosódnak, vagy elfúlnak a zokogástól. Elég lassan jut el odáig, hogy minden erejét összeszedve elmondja azt, ahogy meghallotta a lövést. Ezután összeomlik, és a szívszaggató zokogás ismét magával ragadja.

Zayn elnyomja a cigarettát, mielőtt megkerüli az asztalt, és karjaiba veszi a férfit, meglepően könnyen. (Louis egész lénye elfogy lassan, nemcsak a napról napra vékonyodó test, amiről úgy tűnnek el a kilók, mintha leolvadnának róla.)

A kanapéhoz viszi, és az öleben tartja, több mint egy órán át, míg a barátja csak zokog a mellkasára borulva, összekuporodva, összefüggéstelen szavakat mormol, és néha felsikolt.
Miközben sír, reszketve engedi ki a forró levegőt. Aztán hirtelen elcsendesedik, csak a torkában érzi a szokásos fájdalmat, és lassan felnéz Zaynre.

- Ne félj! – suttogja Zayn elszántan, a tekintete a falat pásztázza. – Börtönbe kerülnek, és soha többé nem látják meg a napvilágot!

~~~

Ez rossz ötlet. Louis úgy gondolja, felvenni Zayn egyik öltönyét, ami egyébként is nagy neki, nem volt jó választás. Nem akarja, hogy bárki is lássa őt, és a tükörbe pillantva azt is megbánja, hogy meglátta saját magát.
A tekintete annyira üres, amit soha elképzelni sem tudott volna. A szemei belesüppednek a koponyájába, és méretes táskák lógnak alattuk. Összességében betegnek látszik, és ettől úgy érzi, képtelen megbirkózni a dologgal.

Próbálja figyelmen kívül hagyni az arcát, és egy hosszú pillanatig bámulja a fekete ruhát, ami szinte csak lóg rajta, mintha ráakasztották volna. A tarkója fáj, a szemei égnek, és a torkát ismét fojtogatja valami.

Aztán egy hangos, vad, és vidám nevetés visszhangzik a szobában. Olyan gyorsan perdül meg a tengelye körül, hogy meg kell kapaszkodnia, így akadályozva meg, hogy elboruljon. És az ágyban ott nyújtózkodik a meztelen fiú. Fejét izgatóan hátrahajtja, göndör nevetése betölti a szobát, fürtjei szétterülnek a lepedőn, ahogy dobálja a fejét.

Louis a fejére szorítja a két tenyerét, lecsukja a szemeit, és kienged egy elgyötört sóhajt:
- Annyira hiányzol! –suttogja óvatosan.