Sinister //L.S// [Magyar fordítás]

Harmincötödik fejezet

Pontban ötkor ér haza. A szíve a torkában dobog, ahogy kihúzza a kulcsot a gyújtásból, és leállítja az autót. Az eső ütemesen kopog a kocsi tetején, de bent néma csend honol.

Aztán egy mély lélegzetvétel után Louis kilöki az ajtót, és egyenesen belelép egy pocsolyába. Épp lefelé sétál a lakásához, és már majdnem a bejárathoz ér, mikor halálra váltan megtorpan egy hirtelen zajtól.

Először nem tudja mi az, de annyit biztosan, hogy éles és váratlan hang, és a csendben, ami követi, a fülében visszhangzik tovább.

Aztán megtántorodik.

A rémület sikolya szakad ki belőle, és már rohan. Az ajtót is majdnem betöri.
- HARRY!- üvölti. Kiáltása betölti a lakást. Átázott cipői tocsognak a padlón, ahogy átrohan a nappalin a folyosó felé.
Harry ajtaja zárva van.

- HARRY! – ordítja, és elöntik a könnyek. Nem veszi észre a levélkét, csak amikor megpróbálja lenyomni a kilincset, de a kulcs rá van fordítva.

„Nem tudok így élni tovább."

-HARRY, KÉRLEK! – suttogja reszkető hangon, miközben már rázza a zokogás, és a vállával megtaszítja az ajtót egyszer, kétszer, háromszor, mielőtt egy reccsenéssel beszakad, és kitárul előtte.

Beesik a szobába.

Aztán térdre rogy, a tenyerét a szájára szorítja. Csak végtelen sikolyok, és üvöltések törik meg hisztérikus zokogását.
Szinte nem is lát, ömlő könnyei elfátyolozzák a szemeit.

A puskapor szaga ellepi az orrát.

És Harry, ó, Harry...

Louis csak vért lát. A hátsó falon és a plafonon is. A fiú, az ő kicsikéje, az ágy támlájára omolva fekszik. A feje előrebukik, a szemei békésen lehunyva. A kezében Louis kis pisztolya.

- Harry ne..NEEE...Kincsem! Édesem, ne! – zokogja, és az ágy széléig térden csúszik. Egész testében remeg.

„Ha egy perccel korábban érkezel, ez nem történt volna meg!"

Ismét felsikolt, szívszorító zokogása betölti az egész szobát, ahogy megint eltakarja a száját. Úgy érzi, mintha egy tátongó lyuk nyílt volna a mellkasán, és nem csak a szívét, de a lelkét is elnyelte volna.

Átmászik az ágyon, és ahogy karjaiba veszi az ernyedt fiút, a vére azonnal beborítja.
– Kicsikém!... Ó, Harry!... Miért?... Harry, mondd miért?? – ismételgeti zavarosan, arcát a fiú véráztatta hajába fúrva.

Ringatja magát, szerelmével a karjai közt, és fuldokló zokogás rázza, miközben darabokra szakad a szíve. A fiú kihűlt testébe markol, nedves csókokkal halmozva el a homlokát.

-Kérlek ne...kérlek! ... Ez nem történhet meg!- üvölti, és a feje egy átkozódó kiáltással a mellkasára hull. Csak ringatja magát, arcát a fiú vállára hajtva.
- Hogyan élhetnék nélküled?...Itt hagytál... ITT HAGYTÁL!...Gyere vissza hozzám! – a hangja rekedt, a szavak összemosódnak a felfoghatatlan veszteségtől, egy halálra vágyó férfi szájából.

Az egész teste reszket, és lassan alámerül az emésztő fájdalomba. Az orra folyik, az ajkai szétharapva, könnyáztatta szemeit összeszorítja.

Visszagondol az utolsó éjszakájukra, a tiszta szerelemre, amit végre megvallott, és amit Harry teljes szívével viszonzott.

A fiú így köszönt el tőle. Ez volt a végső búcsú.

Louis olyan keményen zokog, hogy a nyomás, ami a szemeire nehezedik, szinte már elviselhetetlen. Felemeli a fejét, hogy a fiú már örökre békés arcára nézzen.

A szempillái elterülnek az arcán, valaha rózsaszín ajkai elkékültek, és kócos tincseit lassan átitatja a koponyája hátuljából szivárgó vér.

Eladná a lelkét, olyan kegyetlenül vágyik rá, hogy visszatekerhesse az időt ma reggelig, mikor édesen szuszogva aludt az ágyában.

- Megmenthettelek volna...Ó, kicsikém! Ne,ne,ne!!! Harry, az egész egy átverés volt! Gyere vissza hozzám! Ó, Istenem, MIÉRT??? - Aztán gondolkodás nélkül kiveszi a fiú élettelen kezéből a fegyvert; a fegyvert, amit soha nem használt, teljesen meg is feledkezett róla. Egy pillanatig sem hezitál, mielőtt a szájába veszi a csövet.

Még egy rémisztő sikoly, és szorosan lezárja a szemeit. – Nem hagyhatsz így el!

Meghúzza a ravaszt, de csak üres kattanás hallatszik.

Nincs több töltény a tárban.

Újra, és újra próbálkozik, de minden alkalommal csak a reménytelen kattanás. Egyre jobban zokog, elhajítja a pisztolyt a szoba sarkába, és belekapaszkodik Harry kihűlt testébe.

Lassan támad fel benne a harag, és a vele érkező, mindent elemésztő undor. A reszketés, és a hisztérikus zokogás ami követi, az előzőnél is rosszabb.

A saját apja tette ezt vele.

- Meg fognak fizetni, Harry! Ha addig élek is, megbűnhődnek azért, amit tettek veled. Mindenért!

A zokogása lassan fájdalmas, szívszorító zihálásba fordul. Hintázik a sarkain, előre, hátra.
Csókokkal borítja a fiú hideg arcát, de ezúttal viszonzatlanul.